sex hikaye

Concorde Filmfinanszírozási Alap

Megindul a magántőke

2004. december 2. - Formanek Csaba
Concorde Filmfinanszírozási Alap
A Concorde Rt. a legnagyobb hazai vállalatok csatlakozásával létrehozta az első hazai filmalapot. Az alap küldetése, hogy professzionális közvetítői szerepet töltsön be a hazánkban készülő és finanszírozást igénylő filmalkotások és nyereségesen működő hazai nagyvállalatok között. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott sajtótájékoztatón ismertették az alappal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
 
 
 
 

20% magántőke, külföldi költekezők

A tájékoztatón Zachar Balázs, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője a mozgóképtörvény és a filmalap létrejötte közötti összefüggésekre mutatott rá. A törvényben megfogalmazott adókedvezmények kettős célt kívánnak megvalósítani, mondta el Zachar. Egyrészt ösztönözni szeretnék a külföldi filmes produkciókat, hogy Magyarországon költsék el a filmre fordítandó pénzüket, másrészt pedig a magyar filmeknek igyekeznek többletforrások létrejöttét elősegíteni. "Pár évvel ezelőtt még lehetetlennek tűnt, hogy a magyar filmekbe magántőke érkezzék, legfeljebb nagyritkán, szponzoráció útján", fejtette ki a főosztályvezető, aki úgy látja, adókedvezmény-rendszerünket a térségben irigykedve figyelik.

Az érdekek egy irányba mutatnak
Sarguta Orsolya (Filmiroda), Zachar Balázs (NKÖM), Boris Mihály (Concorde) és Sipos Áron (Producerek Szövetsége)

A Concorde Filmfinanszírozási Alapnak köszönhetően most jelentősen megmozdult a magántőke a filmgyártás felé. Ez nagy lépést jelent abba az irányba, hogy a törvényileg lehetséges arányban, vagyis 20%-ban, adókedvezménnyel elcsábított magánpénzekből készüljenek a hazai alkotások.

Azonos érdekek, optimista producerek

Sipos Áron, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke arról számolt be, hogyan érintette a producereket a Concorde megjelenése a filmes piacon. Sipos egy hosszú munkafolyamat fontos állomásának nevezte ezt az eseményt. Mint elmondta, a filmtörvény elfogadása óta tart az együttműködésük a vállalkozással. Optimizmusra a producer szerint az adhat okot, hogy mindenkinek egy irányba mutatnak az érdekei.

Sipos 26 produkcióról tud, akik már regisztráltak a Filmirodában, és élni kívánnak a kedvezménnyel. A Concorde részvételét komoly pénzügyi háttérnek tartja a filmgyártás számára.

"A legjobb magyar partner" - A Concorde

A Concorde Értékpapír Rt. Magyarország vezető, független befektetési bankja. 1993 decemberében 50 milliós alaptőkével indult, mára saját tőkéje több mint 2 milliárd forint. A világ 10 vezető bankja közül hattal folyamatosan kapcsolatban áll, a világ legjelentősebb intézményi befektetői veszik igénybe szolgáltatásaikat. A Concorde értékpapír forgalma 2003-ban mintegy 1000 milliárd forintot tett ki. A Concorde jelentős vagyonkezelő részleggel rendelkezik, valamint az elmúlt években számos jelentős tőkepiaci tranzakcióban működött közre.

A Concorde Értékpapír Rt.-t hazai és nemzetközi elismerés övezi. Az Euromoney nevű magazin 1996 és 2000 között minden évben a legjobb magyar értékpapír-forgalmazó díjával jutalmazta, idén a legjobb magyar partnernek választotta. A Budapesti Értéktőzsde tagjainál már 5-ször lett az év legjobb tőzsdei brókercége.

Közvetítő szerep, gazdasági és kulturális értékteremtés

Boris Mihály a Concorde Értékpapír Rt. igazgatója a filmalappal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertette. Mint elmondta, vállalkozásuk filmfinanszírozási konstrukciója közvetítő szerepet vállal a hazánkban készülő filmalkotások és a nyereségesen működő nagyvállalatok között. A konstrukció alapeleme a törvény által megfogalmazott adókedvezmény.

A Concorde filmes alapja a következő lépcsőkön keresztül fejti ki tevékenységét:

- minősíti és szelektálja a magyarországi produkciós cégeket és tervezett produkcióikat,
- előzetes finanszírozási ígérvényt ad a kiválasztott produkcióknak,
- forrásokat gyűjt az adókedvezményt igénybe venni kívánó nagyvállalatok körében,
- ellenőrzi a filmek gyártási folyamatát, és a Filmirodával való elszámolást,
- a támogató vállalatok részére a Filmirodától biztosítja a szükséges igazolásokat,

A Concorde finanszírozási modellje és folyamata

Finanszírozási modellje tehát már a Filmirodában való regisztrációnál segítséget nyújt. Utófinanszírozásról lévén szó, a kifizetés az igazolás felmutatása után történik meg. Újságírói kérdésre Boris hozzátette: kidolgozás alatt áll egy hitelkonstrukció is, melynek keretében a produkciók előre megkaphatják a támogatásként nyújtott pénzösszeget.

A nagyvállalatok számára a következő előnyökkel jár a konstrukció:

- adómegtakarítás,
- az utófinanszírozás miatt már csak az igazolások átvétele után kell a támogatást kifizetni,
- a Concorde tőkebefektetői tapasztalatára építve választja ki a produkciókat,
- egy vállalat - a befektetési alapok elvét követve - több, akár 20-25 filmet is támogathat,
- a Concorde jogászai vállalatonként a legelőnyösebb jogi struktúrát dolgozzák ki,
- a támogató anonim maradhat - ez azt is jelenti, hogy a támogatásnak nem feltétlenül lesz  olyan következménye, mely művészi vagy közönségsikerhez kötődik, így csupán gazdasági és  jogi szempontok érvényesülhetnek.

A filmeseknek is sok előnyük származhat, ha a Concorde-on keresztül kapnak támogatást:

- a filmalap egyaránt támogat nagyjátékfilmeket, tévéfilmeket, sorozatokat, animációkat és  dokumentumfilmeket,
- nehezen elérhető forrásokat nyit meg a filmesek számára,
- kész jogi struktúrát biztosít a finanszírozáshoz,
- a támogató vállalat nem szólhat bele a gyártásba,
- a producer nem egy-egy vállalat támogatását kapja, hanem az alapon keresztül a támogatások  allokációja valósul meg,
- segítség az elszámolásban, adminisztrációban és jogi kérdésekben,
- erősíti a producer pozícióját a nemzetközi terepen

A sajtótájékoztatón kimutatták azt is, hogy 1000 Ft fizetendő társasági adó esetén 100 Ft-os filmes támogatással (ez levonható az adóalapból és a fizetendő adóból is) 16 Ft-tal többet takarít meg a vállalat, mintha nem venné igénybe a filmtámogatási konstrukció lehetőségét.

Boris Mihály azt is elmondta, hogy a konstrukció már egy éve üzemel, azóta számos nagyvállalat csatlakozott hozzá. A nyilvánosság előtt azért csak most mutatkoznak be, mert óvatosan szeretnék elindítani a folyamatokat. 2004-ben már 16 produkció szerepel a listájukon, 500 millió forintos támogatással (ez 2,5 milliárd költségvetésű filmgyártás támogatását jelenti). Szintén az idei eredmények tartozik Az esküvői tanú (The Best Man) című angol vígjáték magyarországi forgatása, mely a napokban fejeződik be.

Jövőre a Concorde 25 produkció támogatását tervezi, ezek közül 3-4 esetben jelentős külföldi produkció magyarországi munkálatairól van szó. 2005-ben tehát 10 milliárdos költségvetésű filmgyártás támogatásába száll be az alap, ez 2 milliárd forintos támogatást jelent a részükről.

Újságírói kérdésre Zachar Balázs elmondta, hogy tudomása szerint készülnek a Concorde-hoz hasonló, más filmes finanszírozási konstrukciók is, ezek egyelőre még nem léptek elő. Zachar szerint az az érdekünk, hogy minél több ilyen kezdeményezés lépjen életbe, hiszen a verseny ezen a területen is kedvező hatással lenne a magyarországi filmgyártás helyzetére.

A Concorde filmalapja egyébként jutalékos rendszerben fog működni, mondta Boris Mihály. Ez mindkét oldalra vonatkozik - a producerekre és a vállalatokra szintúgy - de produkciónként eltérő változatokban érvényesül majd. Hozzátette: a filmesek a fizetendő jutalékot költségvetésükben elszámolhatják.

A vállalkozás energiáit egyelőre az a 16 produkció köti le, melyeknek éppen támogatást biztosítanak, később azonban elképzelhető, hogy a filmfinanszírozás nem csak a gyártás területén válik lehetségessé.






nka emblema 2012