Córesz - Groó Diána rendező mesél
A Córesz című dokumentumfilm fiatalokról szól. Azokról a ma 20-as 30-as éveiben járó generációról, akik nyíltan vallanak zsidóságukról, gyökereikről , a jelenről és a múltról. A Holocaustról és a zsidóságról sok film készült már. Ellenben a " legifjabb" a második vh. utáni második generációt nem igen kérdezte meg senki, holott ez a nemzedék az, amelyik a leghatározottabban és a legnyíltabban tudja nemcsak felvállalni zsidóságát , de szorongás és félelem nélkül beszélni arról, amiről oly sokáig nem lehetett, vagy tabu volt. A hallgatás vagy a félelem pont az ellenkezőjét váltotta ki belőlük. A film egyik szereplője mondja: " A zsidóság nagyon összetett a mai fiatalok életében, mindenkinek mást jelent" Én arra voltam kíváncsi, hogy ezek a fiatalok hogyan keresték meg identitásuk e számukra nagyon fontos állomását, milyen utak és milyen okok vezetnek és vezettek ahhoz, hogy zsidóságuk meghatározza, befolyásolja életüket, életformájukat.
- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?:
Nagyon kis létszámú stábbal dolgoztam. Ez tulajdonképpen a film operatőrét Szobrász Andrást és egy technikust jelentett. A film eredetileg a Hunnia Filmstúdióból indult 3 évvel ezelőtt, Schiffer Pál volt a producerem, de sajnos nem kaptuk meg az elegendő anyagi támogatást és így csak most nyáron tudtuk elkezdeni a forgatást. Koproducerként beszállt Garami Gábor a Cinema Film Kft-től és tulajdonképpen neki köszönhetően jött létre a film. Támogatóink az NKA, MMKA, az ORTT , MTFA és a Mazsihisz volt.
- Mi tette emlékezetessé a forgatást?:
Az egyik alkalommal a Bethlen téri Zsinagógába mentünk forgatni, mert az egyik szereplőnk ott imádkozott minden hajnalban. Találkoztunk is vele, és megkért maradjunk a háttérben, a lehető legkevesebbet zavarjunk. Mi kint várakoztunk az udvaron, az egyik kedves samesz felajánlotta, amíg a többiek készülődnek, felgyújtja nekünk a villanyt a zsinagógában. Mi be is ültünk, fel a karzatra, gyönyörködtünk és vártuk, hogy mikor jön be a rabbi, és a 10 vallásos az imára. Már eltelt egy óra, amikor gyanús lett, hogy még mindig senki nem ül rajtunk kívül a zsinagógában. Kiderült, hogy a reggeli "minjant" az épület melletti imateremben tartották meg, és szereplőnk csodálkozva kérdezte, miért bújtunk el ennyire... Ez a vonat akkor elment.
