Crash

David Cronenberg

A kanadai direktorzseni már korábbi rendezéseivel (Videodrome, Meztelen ebéd, Porontyok) is sokkolta a közönséget, a J. G. Ballard filmre vihetetlennek tartott könyvéből forgatott mozi fogadtatása azonban elképesztő szélsőségeket mutatott: a nézők java a pokolba kívánta a torz pornográfiává szidalmazott mozit, a lelkes kisebbség pedig mániákus rajongást tanúsított iránta. A Karambol így vált financiális szempontból riasztó bukássá, művészi szempontból kultikus alkotássá, növelve azon száműzetett filmek táborát, melyek egynéhány év elpergése után bűnbánat gyakorlására késztetik az elhamarkodottan minősítő kritikusokat, illetve a gondolkodni rest mozilátogatókat.

James (James Spader) és Catherine (Deborah Kara Unger) házassága pusztán egy hajdan volt szerelem porhüvelye, maga az ürességtől kongó megszokás; a látszat-pár számára már a szex sem okoz örömet, csakis az idegenekkel folytatott aktusok elbeszélése által gerjedhetnek kevéske izgalomra. A modern nyugati ember ikonszerű jelenései ők, felső középosztálybeli yuppiek, jólétből és érdektelenségből szőtt burok védi őket, szikrányi szenvedély, pisla vágy sem lakozik bennük. Tudják jól, hogy kapcsolatuk állandósult krízis, életük hosszú lefolyású halálos kór, környezetükkel való viszonyuk pedig alacsony intenzitású konfliktus, ám képességeik csak a diagnózis felállítását teszik lehetővé, gyógyírt lelni nem tudnak.

Míg nem közbeavatkozik a vak véletlen: James autóbalesetbe keveredik, melyben súlyosan megsérül. A másik kocsiban utazó Dr. Helen Remington (Holly Hunter) szintén komoly fizikai traumát szenved, pszichés sérülése azonban még súlyosabb, a karambol következtében elveszti férjét. A gyilkos randevú túlélői előbb a kórházban, majd a rendőrségi roncstelepen találkoznak össze, utóbbi helyszínen szenvedélyes, vad aktust folytatnak a megreccsent kocsi ülésén.

James ettől kezdve képtelen úgy tekinteni a négykerekűekre, mint korábban: felizgatja a vezetés és az autók látványa, lakása erkélyéről folyton a gyorsforgalmi utat ellepő gépkocsi-folyamot bámulja („Észrevetted, hogy a balesetem óta megnőtt a forgalom?” – kérdezi feleségét).

Rövidre rá a baleset által összeboronált hármas megismerkedik egy különös figurával, a sebhelyekkel gazdagon dekorált Vaughn (Elias Koteas) pedig beljebb invitálja őket a közúti katasztrófák lenyűgöző világába. A férfi, ki illegális performance-ek során reprodukálja a híres autóbaleseteket, szellemi vezetőként mutat kiutat az önnön közönyüktől szenvedő figurák számára, beavatva őket az „emberi test technológia általi újraformálásának” misztériumába.

Vaughan "hobbija" közben

Vaughan kutatja az autóbaleseteket és fényképezi a túlélőket, szenvedélyesen gyűjt és módszeresen katalogizál, a demonstrációk során pedig rendre kockáztatja életét: ha az ’55-ös Porsche Spydert vezető alany biztonsági öv nélkül, hatvanöt mérföldes sebességgel ütközött egy ’50-es Ford Custom Tudor kupéval, ő ugyanígy cselekszik. A gépjárműalapú önismereti kurzus során feltárulnak a rejtett összefüggések, szex és acél, katasztrófa és katarzis lép véres-olajos nászra, szereplőink tabukat szegnek meg és újra felfedezik saját ösztöneiket, s bár nagy árat fizetnek a tapasztalatért, mégsem lehet kétséges, hogy az istenkísértő vállalkozás, a rafinált önrombolás végső soron épülésüket szolgálja (mily érdekes, hogy az évtized másik kulcsfilmje, a Harcosok klubja ugyanezen összefüggést boncolgatja).

Utóbb visszagondolva felettébb valószínű, hogy a nemzetközi médiaipar fejesei és az értetlenkedő kritikusok felől érkező gyalázkodás inkább volt kétségbeesett segélykiáltás, egy közhelymentes remekmű drámai hatása által kiváltott reakció, mintsem átgondolt érvelés: egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a mozival, amely mezítelenre vetkőzteti és a maga pőreségében ábrázolja a modern kor meghatározó civilizációs betegségeit.

J. G. Ballard magyarul máig nem publikált regénye egy idegsebész precizitásával tárja fel az elidegenedés mechanizmusát és az életközeli élményre vágyó ember pokoljárását, Cronenberg pedig értő kézzel adaptálta az 1973-ban kiadott kultuszregényt.

Ezúttal sem fikciós öntetszelgést, hanem komoly társadalomkritikát forgatott, s letisztult filmpróféciát tárt a nagyközönség elé: a Karambolban bemutatja, miként falja fel a közöny az emberi intimitás végső menedékét, a szexualitást, és miként keresi a huszonegyedik század embere a szenvedélyt, végső soron önnön létezésének élményét, melytől mesterségesen feljebb és feljebb emelt ingerküszöbe fosztotta meg. A felgyűrődő lökhárítók és a csillagporrá robbanó szélvédők látványa, a fizikai megsemmisülés kockázata és a vérrel pettyezett, csipkéssé szakadt acélkarosszériák éles tapintása függővé teszi a szereplőket, ám a halállal való kacérkodás szembesíti őket a választás lehetőségével. A terápia radikális és szokatlan: egyesek az életbe menekülnek, mások a nemlétet választják.

Az izgalom fogságában

A film hipnózisszerű hatása nagyrészt az író és a rendező, illetve a színészek (James Spader, Deborah Kara Unger, Holly Hunter, Rosanna Arquette, legfőképpen pedig Elias Koteas) érdeme, de a Karambol filmtechnikai oldalról nézve nemkülönben makulátlan, egyetlen komponens sem rontja le a mozi minőségét. Az operatőri munka a színezetlen kommunikációt szolgálja, a torzítatlan üzenet szabad áramlását; klinikai tisztaságú, kíméletlenül éles és részletekben gazdag képek jellemzi a filmet, miként a zene is eleget tesz a magas elvárásoknak. Az a tény, hogy Howard Shore-t a nagyközönség a Gyűrűk Ura Oscar-díjas zeneszerzőjeként, nem pedig Cronenberg állandó alkotótársaként tartja számon, ékesen példázza, mily hatalommal bír a milliós marketing a kompromisszummentes, bátor minőség felett.

A komplexitása mellett is sallangmentes, metszően éles, elektromos gitárokra és vonós hangszerekre írt muzsika nem csupán mozgóképes kötődése okán, de önálló alkotásként is helyet követel a polcon, komolyabb gyűjtemény nemigen lehet meg nélküle - a remek hangmérnöki munkával rögzített lemez igazi akusztikai élményt hordoz, amely komolyabb sztereórendszerek által teljesedik ki.

A Karambol lidércfénnyel övezett, varázslatosan gyönyörű és szuggesztív alkotás; az ilyen és hasonló filmekért találták fel a mozit. Kedves Olvasó, itt az alkalom, hogy méltányos összegért cserébe jusson olyan tapasztalathoz, amely bízvást nevezhető páratlannak – Cronenberg mesterműve november 3-tól végre hazai DVD-forgalmazásban is hozzáférhetővé válik.

DVD-adatok