sex hikaye

Csak egy kislány… Találkozás Eggerth Mártával

Kerényi László, Kerényi Dávid

2005. január 20. - filmhu
Csak egy kislány… Találkozás Eggerth Mártával
2002. május 16-án Eggerth Márta koncertet adott a bécsi Theater an der Wienben. A koncertfelvétel és a művésznővel készült rövid interjú adja a portréfilm keretét. Eggerth Márta egy nagy korszak utolsó képviselője, hisz kortársa Kálmán Imrének és Lehár Ferencnek. Magas életkora ellenére ma is énekel, és fájdalommal tölti el, hogy Magyarországra soha nem hívták.

- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Eggerth Márta a harmincas évek egyik legnagyobb európai filmcsillaga volt. A háború után azonban teljesen elfeledkeztek róla Magyarországon. 2001-ben egy osztrák tv-műsor vendégeként láttuk az akkor 89 éves művésznőt, aki a nemzetközi közönség előtt egy magyar dalt énekelt – mindez nemcsak minket hatott meg. A nézők felállva ünnepelték Eggerth Mártát. Felmerült bennünk a kérdés, vajon szülőhazájában miért nem ismerik. A hazai zenei élet sem igen hallott róla, legfeljebb az idősebb generáció, pedig Eggerth nélkül nehéz volt jó zenés filmet csinálni a harmincas években. Szóval valahogy el kellett indulni: minél többet foglalkoztunk az életművel, annál világosabbá vált a téma zenetörténeti, filmtörténeti jelentősége. Aztán egy napon létrejött a személyes találkozás…

- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?

Ketten vágtunk neki a témának. A kétszemélyes stáb Fésüs László vágóval bővült. A filmben azonban a Berlinben élő Kőniger Miklós nyújtotta a legtöbb segítséget, hiszen talán ő ismeri legjobban az Eggerth-életművet. Kőniger Miklós és a szintén berlini Werner Mohr kiállítási gyűjteményéből állt össze a film gazdag képanyaga.
A gyártási költségeket minimálisra kellett csökkentenünk, hiszen szponzor nem állt rendelkezésünkre, bár a művésznő nyomán Bécs és Berlin volt a forgatás helyszíne.

- Mi tette emlékezetessé a forgatást?

Vidámnak egyáltalán nem nevezhető a tény, hogy a New Yorkban élő művésznőt a bécsi Theater an der Wienben, fellépés előtt, mindössze öt percre sikerült felkeresnünk. Ám ez az öt perc valóban óriási élményt jelentett. Humor, báj, sárm – ahogy Kőniger Miklós megfogalmazta. És persze élőben hallani azt a hangot, mely Kálmán Imrét és Lehár Ferencet is magával ragadta egykor…

2002. május 16-án Eggerth Márta koncertet adott a bécsi Theater an der Wienben. A koncertfelvétel és a művésznővel készült rövid interjú adja a portréfilm keretét. Eggerth Márta egy nagy korszak utolsó képviselője, hisz kortársa Kálmán Imrének és Lehár Ferencnek. Magas életkora ellenére ma is énekel, és fájdalommal tölti el, hogy Magyarországra soha nem hívták.



Címkék

filmnévjegy , szemle 36



nka emblema 2012