sex hikaye

Dobozban: Csak semmi pánik…

2014. július 28 - augusztus 3.

2014. július 24. - filmhu

Simlis ékszertolvajok, csúnyácska vénlányok és New York-i banditák követelik július utolsó hetében a tévénézők figyelmét. De lesznek még nyomozó kiskamaszok, és pánikba esett szépasszonyok is. A heti tévékínálatból szemezgettünk.

A hét eleje nagyon erős lesz magyar filmekben. A hétfő rögtön egy fekete-fehér vígjátékkal indít: a Három csengőben Tolnay Klári fejét egy minden hájjal megkent ékszertolvaj akarja elcsavarni (igaz, ehhez Jávor Pálnak is lesz néhány szava). A Simon Menyhért születésében Szirtes Ádám és Mészáros Ági gyerekének megszületéséért szoríthatunk, miközben a Pompadour bikini az operett kontra musical örök vitájában igyekszik fogódzókat nyújtani.

Nézz bele a Pánikba!

A heti krimiadagról a francia Szemfényvesztés gondoskodik kedden, amely Agatha Christie Nem csalás, nem ámítás című művét dolgozta fel. Ugyanezen a napon vetíti az m2 Till Attila 2008-as filmjét, melyben Gubík Ági önként bevonul a Pánik Klinikára, miközben Hajdufy Miklós 1977-es Császárlátogatásában Lukács Sándor Napóleonként Győr városát ostromolja.

Részlet a Szamárköhögésből

A Só Mihály kalandjaiban Bodrogi Gyula asszonynézőbe indul, Gárdos Péter Szamárköhögésében pedig - október egy bizonyos napján - éppen, hogy nem indulnak sehova a gyerekek. Maár Gyula az Első kétszáz évemben egy szerencsétlenül időzített hazatérés, Mamcserov Frigyes az Alfa Rómeó és Júliában egy közel sem hétköznapi szerelem történetét meséli el. A Bernáth Zsolt rendezte Sherlock Holmes nevében című filmben kiskamaszok nyomoznak, Ranódy László klasszikusában pedig Pacsirta idős szülei élvezik a vénlánymentes szép napokat.

Így nyomoznak a kamaszok - Sherlock Holmes nevében

Vasárnap Barry Levinson az amerikai spin doktorok világába enged betekintést (Amikor a farok csóválja...), miközben a New York bandái című Scorsese-filmben a fiatal Leonardo DiCaprio áll bosszút apja gyilkosán.

Július 28., hétfő

Három csengő (Podmaniczky Félix, Apáthi Imre, 1941), Duna World, 20:00
Simon Menyhért születése (Várkonyi Zoltán, Makk Károly, 1954), Duna World, 21:25
Otthonról haza (Németh Gábor Péter, 2010), Duna Televízió, 22:10
"A korán jött polgár" (Medgyesi Gabriella, 2008), Duna Televízió, 22:45
Pompadour bikiniben (Seregi László, 1967), m3, 15:45

Július 29., kedd

Vérrel és kötéllel (Erdélyi János, Zsigmond Dezső, 1989), Duna World, 21:20
Szemfényvesztés (Eric Woreth, 2013), Duna Televízió, 21:25
Pánik (Till Attila, 2008), m2, 21:45

Július 30., szerda

Császárlátogatás (Hajdufy Miklós, 1977), m3, 9:15
Gulágtörténetek (Szalkai Zoltán, 2005), Duna Televízió, 23:20
Sosem lehet tudni (Ádám Ottó, 1974), m3, 21:15

Július 31., csütörtök

Só Mihály kalandjai (Zsurzs Éva, 1969), m3, 17:25

Augusztus 1., péntek

Holt vidék (Gaál István, 1972), Duna Televízió, 22:35
Első kétszáz évem (Maár Gyula, 1985), Duna World, 2:25
Szamárköhögés (Gárdos Péter, 1987), m3, 22:55

Augusztus 2., szombat

Alfa Rómeó és Júlia (Mamcserov Frigyes, 1968), Duna World, 13:55
Sherlock Holmes nevében (Bernáth Zsolt, 2011), m1, 14:40
Egyszeregy (Kardos Ferenc, 1978), Duna Televízió, 16:30

Augusztus 3., vasárnap

Pacsirta (Ranódy László, 1963), Duna Televízió, 13:10
Amikor a farok csóválja... (Barry Levinson, 1997), Viasat3, 21:55
New York bandái (Martin Scorsese, 2002), m1, 23:35






nka emblema 2012