sex hikaye

Dobozban: Magyarosan

December 7-13.

2015. december 5. - filmhu
Dobozban: Magyarosan

December második hetére sok magyar filmkülönlegességet válogattunk össze, Keleti Márton korai filmjétől kezdve, egészen a legfrissebb magyar dokumentumfilmig és kisjátékfilmekig. Hoztunk még kultikus amerikai filmeket, több műfajból is, meg persze az újakról sem feledkeztünk, olyan alkotásokat is láthatunk a Dobozban, amikért egy évvel ezelőtt, még a moziban álltunk sorban.

A hetet Mészáros Péter tévéfilmjével indítja a Duna World, a Stambuch – Júlia asszony titkos éjszakáival, amely Krúdy Gyula novellái és motívumai alapján készült és 1849 novemberében játszódik. Mióta júliusban Segesváron nyoma veszett a nemzet nagy költőjének, Petőfi Sándornak, felesége, Szendrey Júlia csak arra tud gondolni, hogy meg kell őt találnia - élve vagy halva. Ezért az ifjú Balázs Sándor író kíséretében (és Haynau engedélyével), a szabadságharc vérbefojtása után szinte tetszhalottá vált országon át, a feleség a költő keresésére indul Erdélybe.

Hétfő este a Duna Televízió egy érdekes dokumentumfilmet sugároz: Kopp Krisztina és Skrabski Furzsina 2014-ben készült Kényszerszinglik című alkotását. A magyar népesség csökkenése súlyos gazdasági, szociális problémát jelent az országnak, miközben a magyar fiatalok, gyerekbarátok és a képzett rétegekben lévők sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felmérte, mi áll az alacsony születésszám hátterében. Hat fiatal, három lány és fiú vállalkozott arra, hogy a filmben megmutassa önmagát, ismerkedési szokásaikat, párkeresési próbálkozásaikat. Kedden az M3 Gothár Péter egyik híres filmjével kedveskedik a nézőknek, az Esztergályos Cecília és Pogány Judit főszereplésével készült az Ajándék ez a nap-al. Zeman Irén harmincéves óvodai tanárnő. Társbérlővel együtt lakik, egy idősebb nővel, Etelkával, nem túl komfortos környezetben. Az öreg hölgy halála szétzúzza rendezett életét, ő pedig elhatározza, hogy minden áron új lakáshoz jut. 


Az éjjeli baglyoknak ajánljuk az HBO Comedy hajnalban sugárzásra kerülő, a sikeres és sokszor díjazott, Liza, a rókatündért, amelynek már a forgatásán is jártunk és díszbemutatója után kritikát is írtunk róla. Liza, a csinos, ám szerény ápolónő tizenkét éve gondoskodik a japán nagykövet özvegyéről. Egyhangú élete megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap, elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám a dolgok rendre balul sülnek el. Liza a japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének segítségével arra a következtetésre jut, hogy ő a japán mesék elátkozott rókatündére. Miközben Liza megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit, a zsaruk, különösen Zoltán Zászlós érdeklődését is felkelti. Pénteken a Cinemax 2 műsorra tűzi Császi Ádám Viharsarok című filmjét, amely német koprodukcióban készült. A rendezővel készült interjúnkat itt olvashatod, kritkánkat pedig itt. Megtalálni igazi önmagunkat olyan utazás, amely ismeretlen, ködös vidékre vezet - a fiatal rendező filmjének esetében szó szerint. A Viharsarok című film a kamaszkor drámája: mozgalmas, érzelemmel telt története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól. 


Péntek este amerikai filmekből sem lesz hiányunk, láthatjuk a kultikussá vált Amerikai história X-et Edward Norton Oscar díjjal jutalmazott alakításával és Leonardo DiCaprio egyik korai alakítását is, a drámai Egy kosaras naplóját. Szombaton Keleti Márton két remek filmjét is elcsíphetjük A harapós férjet és a Tanulmány a nőkről-t, ebéd után újranézhetünk két jól sikerült magyar zsánerfilmet is, a híres Valami Amerikát délután, majd Goda Krisztina Kaméleonját, vasárnap este pedig láthatunk egy igen friss kisjátékfilmet, Zsótér Dániel, Melyiket kéred? alkotását.


Ha az HBO műsorára kapcsolunk egészen friss magyar dokumentumfilmet, Trencsényi Klára Reményvasútját láthatjuk. Az Úttörővasutat 1948-ban építette a kommunista kormány Magyarországon, de a vonatok ma is közlekednek, ötszáz fiatal üzemelteti őket. A dokumentumfilm főszereplői olyan kiskamaszok, akik szerint a legjobb dolog a világon a Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között zakatoló Gyermekvasúton szolgálni. A vasútmániás Gergő, és a tizenegyedik kerületi ikerpár, Viktor és Kármen, mind nehéz, hátrányos helyzetű kiskamaszok az ő sorsuk alakulásának követésével egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, ahová amúgy nincs bejárásunk: 10-14 éves gyerekek osztják meg velünk örömeiket, gondjaikat, miközben a külső szemlélő csak a fegyelmezetten menetelő kis felnőttet látja bennük, aki vonatot meneszt, jegyet kezel, tiszteleg.


December 7., hétfő
Stambuch – Júlia asszony titkos éjszakái (r.: Mészáros Péter, fsz.: Vencz Stella, 2005) Duna World 11:15
Az elnyomás földjén (r.: Régis Wargnier, fsz.: Raphaël Personnaz, 2014) Fem3 21:00
Die Hard 4 – Legdrágább az életed (r.: Len Wiseman, fsz.: Bruce Willis, 2007) TV2 21:35
Kényszerszinglik (magyar dokumentumfilm, r.: Kopp Krisztina, Skrabski Fruzsina, 2014) Duna TV 23:50

December 8., kedd
Ajándék ez a nap (r.: Gothár Péter, fsz.: Esztergályos Cecília 1979) M3 22:25
Pulzus: 1985 augusztus (magyar zenés műsor, r.: Kenyeres Gábor 1980) M3 23:50
Mi kell a nőnek? (r.: Nancy Meyers, fsz.: Mel Gibson 2000) RTL II 17:35
Liza, a rókatündér (r.: Ujj Mészáros Károly, fsz.: Balsai Móni 2014) HBO Comedy 1:40

December 9., szerda
Pótvizsga (r.: Félix László, fsz.: Egri Márta 1996) Duna World 11:15
Növényi stratégiák (magyar ismeretterjesztő film, r.: Berta Enikő, Hepke Tímea 2015) Duna World 17:35
Zenebutik (magyar zenés műsor r.: Soós Árpád, Bodnár István 1981) M3 14:15
Step Up 4. – Forradalom (r.: Scott Speer fsz.: Kathryn McCormick 2012) RTL II 18:00
Nézd meg az anyját… (r.: Douglas Barr fsz.: Kathleen Quinlan 2004) Story 4 21:00

December 10. csütörtök
Dráma a vadászaton (r.: Esztergályos Károly, fsz.: Kováts Adél 1987) Duna World 11:15
Omen 2.: Damien (r.: Don Taylor, fsz.: William Holden 1978) Pro 4 23:00
A galaxis őrzői (r.: James Gunn, fsz.: Chris Pratt 2014) HBO 2 15:15
Budapest angyala (r.: Luis Oliveros fsz.: Francis Lorenzo 2011) Film Café 21:00

December 11., péntek
Tornyot választok (r.: Mihályfi Imre, fsz.: Oszter Sándor 1975) Duna World 11:15
Amerikai história X (r.: Tony Kaye, fsz.: Edward Norton 1998) Viasat 3 21:00
Viharsarok (r.: Császi Ádám, fsz.: Sütő András, Varga Ádám 2014) Cinemax 2 22:15
Egy kosaras naplója (r.: Scott Kalvert fsz.: Leonardo DiCaprio 1995) Film Café 22:00
Fiúk Jerseyből (r.: Clint Eastwood fsz.: John Lloyd Young 2014) Cinemax 2 20:00

December 12. szombat
A harapós férj (r.: Keleti Márton, fsz.: Rajnay Gábor, Dajka Margit 1937) Duna World 11:15
Tanulmány a nőkről (r.: Keleti Márton, fsz.: Venczel Vera, Darvas Iván, Páger Antal 1967) Duna TV 15: 25
Hetvenes (r.: Dombrovszky Linda fsz.: Németh Kálmán, Tóth Andrea 2014) M2/ Petőfi TV 04:15
Original Láger (magyar kisjátékfilm r.: Simonyi Balázs, fsz.: Szemenyei János, Seres Dániel 2006) M2/Petőfi TV 4:45
Asszonyok mesélik (r.: Gaál Albert, fsz.: Váradi Hédi, Domján Edit 1971) M3 23:30
Rigoletto (r.: Horváth Ádám, fsz.: Miller Lajos, Szűcs Márta 1987) M3 21:35
Az éhezők viadala: Futótűz (r: Francis Lawrence fsz.: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Donald Sutherland 2013) Cool TV 20:40
Valami Amerika (r.: Herendi Gábor, fsz.: Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Szabó Győző 2001) Film Café 13:50
Kaméleon (r.: Goda Krisztina, fsz.: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Csányi Sándor 2008) Film 2 17:50

December 13., vasárnap
10 dolog, amit utálok benned (r.: Gil Junger, fsz.: Heath Ledger 1999) M2 21:05
Melyiket kéred? (magyar kisjátékfilm, r.: Zsótér Dániel, fsz.: Ferenc Attila 2015) M2 23:20
Barackvirág (magyar mesejáték, r.: Vadkerty Tibor fsz.: Herczeg Csilla, Ujlaki Dénes 1983) M3 07:05
Jurassic Park (r.: Steven Spielberg, fsz.: Sam Neill 1993) Viasat 6 21:00
Reményvasút (magyar dokumentumfilm, r.: Trencsényi Klára 2015) HBO 18:35

 



Címkék

dobozban , tv műsor



nka emblema 2012