sex hikaye

Dobozban: Régi csibészek

2015. július 20-26.

2015. július 19. - filmhu
Dobozban: Régi csibészek

Aki újdonságra vágyik, semmiképp se kapcsolja be a héten tévét, aki viszont nosztalgiázni szeretne, vagy régi jó ismerősökkel találkozni, azoknak bőven tudunk ajánlani a dobozból. A heti tévékínálatből szemezgettünk.

Csupa szerelem és románc vár ránk a héten, a kánikulában például kifejezetten jól esik mezítláb lenni a parkban, akkor pedig pláne, ha mindezt Robert Redforddal és Jane Fondával tehetjük. Ha a szerelem egy kevésbé idealizált feldolgozása közelebb áll hozzánk, akkor mindenképp Woody Allen klasszikusára, a férjek és feleségekre kell kapcsolnunk. De az élet nem csak játék és mese, itt lesz nekünk Cate Blanchette is, aki szintén Woody Allen remek alkotásában, a Blue Jasminben ismerteti meg velünk, hogy milyen kikerülni az aranykalitkából.

Ha keményebb vizekre eveznénk, akkor válasszuk Madonna exférjének alkotását, mert Guy Ritche A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsöve tele van nehézfiúkkal, kábítószerügynökökkel és nagyreményű semmittevőkkel, vagy a Szex, hazúgság, videót Steven Soderbergh rendezésében, amelyben Andie MacDowell küzd a frigiditással, esetleg a Harcosok klubját, amelyben Brad Pitt Edward Nortont csábítja egy különleges titkos társaságba és ehhez Tim Burton neje, Helena Bonham Carter is asszisztál, ezen túl azt is megtudhatjuk, hogy a fiúk mért is nem sírnak, de Milos Forman is megmutatja Jack Nicholsonnal az élen az amerikaiaknak, hogy milyen a cseh virtus.

Az érzékenyebb és szentimentálisabb hangulatban van a héten, az inkább válassza a Jane Austin írásából készült Emmát, vagy Az órákat, amelyben olyan triumvirátus jelenik meg a képernyőn, amelynek tagjai Nicole Kidman, Julianne Moore és Meryl Streep. Az utóbbi színésznő még kétszer feltűnik a héten, könyörtelen főszerkesztőként sanyargatja Anne Hathaway életét Az ördög Paradat viselben, majd Tommy Lee Jones oldalán boncolgatja a kissé megfakult több évtizedes házasság problémáját a Amit még mindig tudni akarsz a szexrőlben.

Mesében és varázslatban is részünk lehet, ha éppen erre vágynánk. Biztosak vagyunk benne, hogy a rágcsálók közül a világon a legjobban L’ecsó főz, ráadásul neve is tökéletesen illik a kánikulához. Wes Anderson az idősebb korosztályhoz szól, amikor fővárosunkról elnevezett szálló recepciósának történetét meséli el, de az Andersonhoz hasonló mágus, Michel Gondry is különleges történetet varázsol a képernyőre, az Egy csodálatos elme örök ragyogásában egy szerűen csak emlékeket töröl ki hősei fajéből.

Szerencsére ezen a héten is választhatunk magyar filmekből, Goda Krisztina például igazi feketelevest tár elénk, hiszen a Kaméleonból kiderül, hogy milyen, amikor a rózsaszín ködből semmi sem igaz. Herendi Gábor hőseit is alaposan átverik, a Valami Amerikában sok-sok nevetés vár ránk, miközben három fivért húz csőbe egy igazi sármőr szélhámos. Sándor Pál a Régi idők focija, a Ripacsok, a Csak egy mozi után koprodukcióban készítette el a Miss Arisona-t, amelyben állandó szereplője, Garas Dezső mellett olyan világsztárokra osztotta a főszerepeket, mint Fassbinder múzsája, Hanna Schygulla, vagy Fellini alteregója, Marcello Mastroianni.

Magyar dokumentumfilm is vár ránk a dobozban, két fiatal lány, Boros Panna és Kabarcz Zsófia egy különleges társulatot, a Baltazár Színházat mutatja be Filmszemle-díjas alkotásában, a Varázslatos gladiátorokban. A régebbi filmekre vágyunk, akkor is lesz miből választani: Jávor Pál a Dankó Pistában töri össze majd a női szíveket, Kabos Gyula pedig a Meseautóban hebegi a telefonban, hogy “Lovasberény, lépjen ki!”

Július 20., hétfő
Mezítláb a parkban (r.: Gene Saks, fsz.: Robert Redford, Jane Fonda, 1967), Cinemax 2, 13:20
Férjek és feleségek (r.: Woody Allen, fsz.: Woody Allen, Mia Farrow, Judy Davis, Sydney Pollak, 1992), HBO Comedy, 18:15
A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (r.: Guy Ritchie, 1998), film+, 21:00
Száll a kakukk fészkére (r.: Milos Forman, fsz.: Jack Nicholson, 1975), film+ 2, 2:25

Július 21., kedd
Szex, hazugság, video (r.: Steven Soderbergh, fsz.: Andie MacDowell, Peter Gallagher, 1989), Cinemax 2, 16:35
Miss Arizona (r.: Sándor Pál, fsz.: Hanna Schygulla, Marcello Mastroianni, Garas Dezső, 1987), m3, 22:25

Július 22., szerda
Blue Jasmine (r.: Woody Allen, fsz.: Cate Blanchett, Alec Baldwin, 2013), HBO Comedy, 21:00
Valami Amerika (r.: Herendi Gábor, fsz.: Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, 2001), Filmcafe, 22:55
Bábel (r.: Alejandro González Inárritu, fsz.: Cate Blanchett, Brad Pitt, 2006), Paramount Channel, 23:15

Július 23., csütörtök
L’ecsó (r.: Brad Bird, Jan Pinkava, 2007), DIGI Film, 9:25
A Grand Budapest Hotel (r.: Wes Anderson, fsz.: Ralph Fiennes, Tony Revolori, Edward Norton, 2014), HBO 2, 22:00

Július 24., péntek
Egy makulátlan elme örök ragyogása (r.: Michel Gondry, fsz.: Jim Carrey, Kate Winslet, 2004), AMC, 14:15
Kaméleon (r.: Goda Kriszta, fsz.: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, 2008), film+ 2, 20:50
Egyik kopó, másik eb (r.: Roger Spottiswoode, fsz.: Tom Hanks, 1989), RTL Klub, 21:20
Emma (r.: Douglas McGrath, fsz.: Gwyneth Paltrow, Jeremy Northam, Ewan McGregor, 1996), Paramount Channel, 21:40

Július 25., szombat
Varázslatos gladiátorok (r.: Kabarcz Zsófi, 2011), HBO, 9:35
Dankó Pista (r.: Kalmár László, fsz.: Jávor Pál, 1941), m3, 10:50
Jackie Brown (r.: Quentin Tarantino, fsz.: Pam Grier, Samuel L. Jackson, 1997), Filmcafe, 20:00
A nagy balhé (r.: George Roy Hill, fsz.: Paul Newman, Robert Redford, 1973), Duna Televízió, 21:30
A fiúk nem sírnak (r.: Kimberly Peirce, fsz.: Hilary Swank, Chloe Sevigny, 1999), Filmcafe, 22:30

Július 26., vasárnap
Az ördög Pradát visel (r.: David Frankel, fsz.: Meryl Streep, Stanley Tucci, Anne Hathaway, 2006), HBO Comedy, 14:40
Meseautó (r.: Gaál Béla, fsz.: Törzs Jenő, Perczel Zita, Kabos Gyula, 1934), film+ 2, 17:20
Amit még mindig tudni akarsz a szexről (r.: David Frankel, fsz.: Meryl Streep, Tommy Lee Jones, 2012), RTL II, 19:00
A nő (r.: Spike Jonze, fsz.: Joaquin Phoenix, Scarlett Johansson, 2013), HBO Comedy, 19:55
Z világháború (r.: Marc Forster, fsz.: Bard Pitt, 2013), Cinemax 2, 20:00
Harcosok klubja (r.: David Fincher, fsz.: Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter, 1999), RTL+, 21:00
Több mint testőr (r.: Mick Jackson, fsz.: Kevin Costner, Whitney Houtson, 1992), RTL Klub, 21:25
Az órák (r.: Stephen Daldry, fsz.: Nicole Kidman, Julianne Moore, Meryl Streep, 2002), Filmbox Premium, 0:35






nka emblema 2012