sex hikaye

"Egy Volkswagen Golf-ban bukkanok fel, de tulajdonképpen az autó itt a lényeg, én csak statisztálok a Golfnak." (Pataki Ági)

2001. január 28. - filmhu
- Te is szerepelsz az egyik jelenetben. A film egésze szempontjából volt ennek valamilyen jelentősége?

P.Á.: - Egy Volkswagen Golf-ban bukkanok fel, de tulajdonképpen az autó itt a lényeg, én csak statisztálok a Golfnak. Évek óta én vagyok a Golf egyik arca Magyarországon, ezért jó poénnak tűnt engem, mint a film producerét, beültetni az autóba.

- A férjed Kapitány Iván mellett a Filmpartners társtulajdonosa. Te pedig régóta üzletasszonyként tevékenykedtél. Miért osztottátok meg a film produceri munkáját?

P.Á.: - ő vitte a munka szakmai részét, én csináltam az előkészítést, a pénzszerzést, és a PR tevékenység is az én feladatom volt. Bár ez az első film, amelyben producerkedem, de amit eddig csináltam, az is kötődik ehhez a szakmához. Szerintem nem is az a fontos, hogy dolgoztam-e már producerként, hanem az, hogy sikeresen csináltam az eddigi munkáimat. Egyébként ebben a produkcióban Rudolf Pétertől kezdve Kapitány Ivánig mindenki most forgat először filmet ebben a pozícióban, de itt az a lényeg, hogy profik fogtak össze és olyat csináltak, amit eddig még nem.

- És miért éppen ebben a filmben kezdtél el dolgozni?

P.Á.: - Rudolf Péter és Kapitány Iván bízott bennem annyira, hogy felkért erre a munkára. Lehet, hogy más ajánlatán is elgondolkoztam volna, de mindenképpen mérlegelni kell azt, hogy milyen a produkció. Önmagában egy producer nem tud jól működni, csak akkor, ha az alkotókban is megvan a siker lehetősége. Nem volt feltett szándékom, hogy producerként dolgozzak, ezért ha a jövőben mások is megkeresnek az ajánlataikkal, akkor is nagyon résen leszek. Csak olyan produkciókban szeretnék részt venni, amelynek hiszek a szakmai, és nem utolsó sorban az anyagi sikerében.

- Anyagilag mit vártok a filmtől?

Pataki Ági: - Némi állami támogatás és a szponzorok segítsége nélkül szinte lehetetlen elérni azt, hogy a gyártó költségei megtérüljenek. Tavaly nem sikerült elegendő pénzt kapnunk a benyújtott pályázatainkra, ezért csak idén tudtuk elkezdeni a forgatást. A tv2, a Porsche Hungária, a Shell, a Szerencsejáték Rt. és a Nokia szponzorálja a filmet, és azt reméljük, hogy a gyártó cég, a Filmpartners pénze megtérül. Ha ez így lesz, akkor elégedettek leszünk.

- Bemutató decemberben?

Pataki Ági: Elsősorban multiplexekben tervezzük a forgalmazást.



Címkék

interjú



nka emblema 2012