Emberek a havason
Amikor a film rendezője 1939-ben elnyerte a Hunnia gyakornoki állását, már határozott és teljesen egyéni elképzelései voltak a filmművészetről. Életrajzi feljegyzéseiben leírja, hogy a filmet "az ég és föld világszínpadán játszódó "kozmikus" művészetnek" tartotta, amelyben az "egész természet, mint egy hatalmas orchester együtt játszik az emberrel (vagy sokszor az ember nélkül is)". Az Emberek a havason egyes képsoraiban az emberi alakok valóban sokszor csak mellékes szerepet játszanak, a kamera épp annyi jelen-tőséget tulajdonít nekik, mint az égbolt vagy az erdő valamilyen részletének. Ezek a panteisztikus hatású részek azonban nem uralják, nem határozzák meg a film egészét. A beállítások és a képsíkok ritmusának változása, a mozgás érzékeltetése mind Szőtsnek a "filmszerű filmről" szóló elgondolá-sának szolgálatában állnak, ellenpontozzák és így egyben ki is egészítik a "kozmikus művészet" követelményeinek "megfelelő" képsorokat. Mindez nem lett volna lehetséges, ha az operatőrök (Fekete Ferenc és Makay Árpád) nem használtak volna - a korban szokatlan módon - kézi kamerát. A kisszá-mú stáb összetétele és működési módja is eltért az akkoriban szokásostól. Fiatal, kezdő tagjai nem pénzszerző rutinmunkának tekintették a forgatást, hanem "naiv hittel, sok idealizmussal" szövetkeztek egy "különleges és szép film elkészítésére". A Hunnia igazgatója, Bingert János is támogatta a fiatal rendezőt elképzelései megvalósításában és azt is szerencsés körülménynek tekinthetjük a film megvalósítása szempontjából, hogy az erdélyi havasok mint helyszín a negyvenes évek elején némi propagandisztikus célra felhasz-nálható politikai aktualitással is kecsegtette a filmgyártás irányítóit. A meg-valósult alkotás azonban egyetlen propagandisztikus elvárásnak sem tett eleget.
A történet olyan társadalmi környezetben játszódik, amely addig nem szere-pelt magyar játékfilmben. A misztikus-panteisztikus narráción mindvégig átüt az erdélyi favágók dokumentarisztikus hitellel fényképezett nyomora, amely egyébként még szociológiai-szociográfikus értelemben is hitelesíti a megjelenített természetkultusz állandóan jelenlévő motívumainak valószerű-ségét. A filmben szereplőkhöz hasonló társadalmi közegben élő "erdei em-berek" számára vélhetően "természet adta" az a gondolkodásmód, amelyet a korabeli nagyvárosi mozinéző esztétikailag megformált, ideologikusan is értelmezhető képsorokban élvezhetett. Szőts filmje egy hatvan évvel ezelőtt is szélsőségesnek számító társadalmi határhelyzetet mutat be: hősei olyan közegben élnek, amelyet még alig érintett meg a XX. századi civilizáció. Pontosabban fogalmazva ez a civilizáció csak negatív értelemben van jelen ebben a közegben, valahogy úgy, mint egy távoli gyarmaton. A „civilizált” társadalmat itt az Arbor Fakitermelő Rt. képviseli, amelynek felügyelője megpróbálja megerőszakolni a favágó Erdei Csutak Gergő (Görbe János) feleségét, Annát (Szellay Alice). A menekülő asszony egy szakadékba zu-han, még a kolozsvári orvosprofesszor sem tudja megmenteni, hamarosan meghal. Gergőnek még annyi pénze sincs, hogy hazaszállíttassa a holttestet. Személyvonaton, „élőként” viszi haza a havasokba.
Később bosszúból megöli a felügyelőt és elítélik. Karácsonykor megszökik a börtönből, hogy ajándékot vigyen árván maradt kisfiának, de a csendőrök megsebesítik. A bujkáló, halálos lövést kapott Gergő arra kéri favágó társait, hogy az érte kapott vérdíjból vegyenek a kis Gergőnek ruhát és csizmát.
A Nyírő József novelláiból készített forgatókönyv a megvalósítás minden lehetséges csapdáját elkerülte. Vannak benne biblikus utalások, de nyoma sincs benne a kurzus keresztény-nemzeti ideológiájának. Szőts visszautasí-totta azt a felülről sugalmazott sanda politikai óhajt, hogy a felügyelőből zsi-dó figurát kreáljon. Elzárkózott attól az ötlettől is, hogy főhősét román csendőr sebezze halálra. A szikár, sötét, döbbenetes drámából hiányoznak a korabeli politikai propaganda kliséi. Filmjét az 1942-es velencei biennálén művészeti fődíjjal jutalmazták. Lelkes nézői között ott volt Luchino Visconti és Vittorio de Sica is, a film nagy hatást gyakorolt a későbbi neorealistákra.
Sándor Tibor
Emberek a havason (1941) – Rendezte: Szőts István. Írta: Nyírő József Kopjafák c. novelláskötete nyomán Nyírő József és Szőts István.Kép: Fekete Ferenc. Zene: Farkas Ferenc. Vágó: Kerényi Zoltán. Hang: Lohr Ferenc. Díszlet: Sőrés Imre. Rendezőasszisztens: Morell Mihály. Szereplők: Görbe János (Erdei Csutak Gergő), Szellay Alice (Anna), Ferenczi Péter (Gergő), Bihari Jó-zsef (Üdő Márton), Borovszky Oszkár (Intéző), Makláry János (Kalauz). Gyártó: Modern Film Kft. - Hunnia Filmgyár. 103 perc. Bemutató: 1943. január 29.