Értékelt a dokumentumfilmes zsűri

A dokuzsűri kioszt

Konfrontatív, igazi értékelést tartott a (talán az eddigi évek tapasztalataiból is következően) kis számú alkotóval megtűzdelt közönségnek a dokumentumfilmes zsűri, amely bizonyos - elvi - kérdésekben sem volt egységes.

A Muhi Klára megbetegedése miatt az értékelésre négytagúra fogyott zsűri két idősebb tagja (Gulyás Gyula rendező, Kabdebó György rendező, producer) mellett két fiatalabb alkotó, Papp Gábor Zsigmond és Kékesi Attila az általános benyomásaikkal kezdték az értékelést. Gulyás Gyula a rendezők egymás iránti érdektelenségét emelte ki, ugyanakkor dícsérte az ismeretterjesztő kategória egyenletesen jó színvonalát, Papp Gábor Zsigmond pedig a filmek zömének terjengősségét és redundanciáját emelte ki. Kékesi Attila az egyes filmek könnyed, fiatalos hangvételét, illetve a szituatív megközelítésű alkotásokat dicsérte, sajnálkozott viszont a gyenge operatőri munkák miatt, Kabdebó György pedig az alkotók műfaji önismeretének hiányát emelte ki egyetemes problémaként, vagyis a dokumentumfilm és az ismeretterjesztő film közti különbségek alkotói fel nem ismerését.

Alkotó közönség - foghíjas széksorok, immár sajnos hagyományosan

Ekkor a zsűri rátért a kreatív dokumentumfilmes kategória problematikájára, s rögtön egy konkrét példa kapcsán alakult ki vita: a jelenlévő Sólyom András saját filmjét, az 56 villanás-t védte, Gulyás Gyula (és a zsűri) viszont a tipikusan nem-dokumentumfilmes eszközök használata miatt játékfilmnek tartja a művet. Kisebb vita alakult ki arról is, hogy a gyengébb filmek miért kerülnek a vetítésbe, ami a szemle fogalmának koncepcionális feszegetésbe torkollott: seregszemle legyen-e vagy minőségi szelekció.

Ekkor a zsűritagok a jelenlévő alkotók műveinek sorba vételével konkrét értékelést adtak. Schuster Richárd filmje, a Három hiányzó oldal osztatlan elismerésben részesült, a dramaturgia, az archív felvételek kezelése, a feszültség, az empátia, a személyesség és plaszticitás tekintetében egyaránt. Gulyás kiemelte, hogy diplomafilmről van szó, és rögtön éles ellentétbe állította a másik ilyennel, a Reisz Gábor-féle Jót és semmit-tel. A jelenlévő rendező kérdésére aztán ki is fejtette rosszallásának fő okait, a rossz szerkesztést és a hiteltelen érzelmi alapállást.

A Böszörményi Zsuzsa-féle Hosszú utazástémája és feldolgozásának módja elismerést aratott, bár a zsűri elvitatkozott Rajhona Ádám „Szabó Gyula-i” (Papp Gábor Zsigmond) narrációjának létjogosultságáról, illetve a megközelítés személyességének mélyebb fokát hiányolta. A 11. élet (Kőszegi Edit) is dicsérő szavakat kapott, főleg a szeretetteljes közelítés, a humanitás és a néző bevonása miatt, Zsigmond Dezső pedig portréfilmje, az Út Calarasi-ba jó témaválasztásáért az intim közeg megteremtéséért zsebelhetett be dicsérő jelzőket, ám a megvalósítás módját már bírálta a zsűri.

Értékelték a kreativitást, bírálták a megvalósítást

Az egy médiahack történetét dokumentáló Hackni (Kresalek Dávid) egyöntetű tetszést aratott, a Mohi Sándor-féle Imádság viszont nem, Gulyás szerint Mohinak ennél többre kéne törekednie. A New York – Budapest (Pálos Péter, S. Takács András) elsősorban frissességével és dinamikájával feledtette a zsűriben az esetlegességből fakadó hibákat. Bár fontos témát dolgozott fel, A hamis vádak árnyékában (Siflis Zoltán) a leginkább a kusza, nem elég érdekes, túl verbális jelzőket érdemelte ki.

Nem járt jobban az elsőfilmes Pudics Zsuzsanna alkotása, a Panrásav sem, amely (Kabdebó György kivételével) egyöntetű, kemény bírálatban részesült. A zsűri szerint a rossz képi szerkesztés okozta a Visszaszámlálás (Hajnal Gergely) vesztét. Kisfaludy András volt az utolsó jelenlévő rendező, aki hallhatta, ahogy a filmje, A kalef kapcsán a zsűri elismerően szól a témaválasztásról, majd ritmusproblémákról, képi koncepcionális problémákról, túlzott bennfentességről beszél.