sex hikaye

Ez történt a Titanicon

Gyűjtőcikk

2008. április 15. - filmhu
Ez történt a Titanicon
Keresztül-kasul jártuk a Titanic fedélzetét, kajütjét, beszélgettünk pár fedélzetmesterrel, matrózzal, első tiszttel, tisztelegtünk a kósza jéghegyeknek - törtük szorgosan hullámokat.

És a hajó megy: integettünk a kikötőbe futó jubiláló mozihajónak:
Tizenötödszörre evez új vizekre a Titanic

A héten veszi kezdetét a jubileumát ünneplő Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, mely ismét izgalmas filmcsemegék hosszú sorát vonultatja fel a világ több mint 30 országából. Április 3-tól 13-ig négy budapesti mozi ad otthont a fesztiválnak, melynek pezsgését minden bizonnyal tovább növeli majd az immár szintén hagyományosnak tekinthető, nemzetközi zsűri előtt zajló küzdelem a Hullámtörők díjért.




Ott voltunk a dokkolásnál, megnéztük a nyitófilmet Russell Crowe-val a főszerepben
Börtönvonat Yumába

Ha a talpig becsületes hőst megbízzák: vigyen el egy csomagot A-ból B-be, és az ajánlott küldemény történetesen maga az első számú közellenség, biztosak lehetünk benne, hogy nem csak akciófilmes izgalmakban lesz részünk.


A lengyelek kajütjénél is megálltunk picit
Cselek

A peronra megérkező vonat képe egyidős a filmművészettel. A Cselek fiatal testvérpárja is minden nap kilátogat a helyi állomásra, ahol lábukat lógatva bámulják a várakozó utasokat. Semmi sem történik, amíg egy idegenben fel nem fedezik régen eltávozott apjuk vonásait. A végtelenbe tartó, párhuzamos sínpályák az egymás mellett elfutó emberi életek metaforájaként akkor kapnak értelmet, amikor ez a férfi egy nap lekési az átszállást. Létezik-e még és merre vezet a hazaút?


Benéztünk Werner Herzoghoz is új filmje kapcsán
Hajnali mentőakció

Werner Herzog a Fitzcarraldo és az Aguirre után visszatért az őserdőbe, de ezúttal egy drága hollywoodi film kedvéért. Herzog korábbi filmjeinek sodorában, most is életről, halálról, és a földi pokolról van szó. Ezúttal Kinskihez hasonlóan egy igazi sztár, Christian Bale utazik Herzoggal a bizonytalanba, holott tudja, hogy a kimenetel halálos is lehet.



Az első osztályon feltűnt egy nemes arcélű utas
Brando 

Mimi Freedman és Leslie Greif portréfilmje – természetesen Marlon Brando miatt – nagy, és fölkavaró élmény, bizonyos pillanataiban olyan, akár egy Puccini-opera.




A fedélközben egy horrorisztikus jelenetbe botlottunk
Egy éjszaka egy városban

Úgy tűnik a cseh animációs film néhány mesterének köszönhetően, mint például Svankmayer vagy éppen az Egy éjszaka egy városban című film rendezője, Jan Balej, ez a már-már feledésbe merült műfaj, a báb-animáció új reneszánszát éli.  Ráadásul a stop-motion animációval készült alig több mint egy órás mozaikfilm jelenetek kidolgozásának precizitásával, horrorisztikus elemeivel, valamint a hagyományos elbeszélő film eszközeinek alkalmazásával játékfilmnek ugyan kevésbé, de a felnőtt nézői fantázia lekötésére alkalmas animációs horrorbábfilmnek nagyon is izgalmas példája.


A negyedosztályon észak-afrikai franciák rendítettek meg minket
Kuszkusz

Az élet az irigyelt Dél-Franciaországban sem habostorta (főleg az észak-afrikai bevándorlók számára), hanem kemény munka, sok gond, nehézség és fáradság – na meg egy kis kuszkusz. Abdel Kechiche idén négy César-díjat („a francia Oscar”) és a 2007-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját és a FIPRESCI díját elnyert alkotása hosszú, zajos, pergő beszélgetések sorozata segítségével mesél családról, összetartásról, megcsalásról, reményekről, álmokról.



Ryan Gosling szolgálta fel a parfét a büfében, avagy ő volt a hab a tortán?
Fél Nelson

Ryan Goslingot 2007-ben a legjobb férfi főszereplő Oscarjára jelölték a Fél Nelsonban nyújtott alakításáért. A magyar közönség azóta a Plasztik szerelemben és a Törésben is megcsodálhatta az ifjú tehetséget, így nem csoda, ha az idei Titanic egyik legjobban várt filmje lett Ryan Fleck első rendezése, amely a 2004-ben készült Sundance-nyertes rövidfilmje, a Gowanus, Brooklyn megvalósítása egészestés hosszban.



Ám egyszer csak a fedélzeten rasszista felhangokra lettünk figyelmesek 
Menj békével, Jamil!

Debütáló rendezése alapján a dán muszlim rendező, Omar Shargawi nagy dolgokra hivatott. Első nagyjátékfilmje, a Menj békével, Jamil! kissé túl vaskosan fogalmazott, ám megrázó, elementáris erejű alkotás vallási megosztottságról, erőszakról és az Európába szakadt muszlim kisebbség véres tradíciókkal terhelt, férfiközpontú világáról.





Ajjaj, itt meg angol skinheadek jönnek 1983-ból
Ez itt Anglia

Shane Meadows angol rendező neve nem ismeretlen a titanicozó közönség számára: Kispálya és 24/7: Twenty Four Seven című filmjét 1998-ban, a Hol alszik Romeo?-t 2000-ben, a Volt egyszer egy Közép-Angliát 2002-ben vetítette a fesztivál. Új filmjében pedig Meadows bebizonyítja, hogy didaktikus szájbarágás nélkül is lehet „skinheadfilmet” készíteni, melyben még (percekre) a negatív hősökkel is tudunk azonosulni.




Kerry Kye Douglas hívott be fülkéjébe egy kis beszélgetésre
Test/Antitest

Kip 10 hónapja nem hagyta el lakását, tökéletes baktériummentes környezetet teremtett maga köré. Élete akkor fordul fel, amikor a szomszédba egy femme fatale költözik. A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon beszélgettünk a film forgatókönyvét is jegyző rendezővel, Kerry Dye Douglas-szel. (A film társrendezője Jordan Hoffmann.)




De megint fegyverropogásra lettünk figyelmesek
Fegyverek és emberek

Az elhunyt Cleaman Hayes hét fiút hagyott hátra két nőtől, de csak az egyik családjával törődött. A három idősebb fiánál, akiket magukra hagyott még arra sem vette a fáradságot, hogy tisztességes nevet adjon nekik (Son, Boy és Kid). A temetés napján Son leköpi apjuk koporsóját, mely tragédiához vezető viszálykodást robbant ki a két család között. A Fegyverek és emberek című debütáló alkotásáról beszélgettünk a rendezővel, Jeff Nichols-szal.





Megérkeztünk, rázós egy út volt. Végül három északi utas szállt boldogan a partra.
Kettős izlandi siker a Titanicon

Egy thriller, egy koncertfilm és egy romantikus thriller vitte el a pálmát a 15. Titanic Filmfesztiválon



Címkék

beszámoló , fieszta



nka emblema 2012