sex hikaye

Fiatal filmesek, nyugatra menjetek!

Európai filmjövő

2004. augusztus 12. - Stőhr Lóránt
Fiatal filmesek, nyugatra menjetek!
Mint ahogy a Cannes-i Filmfesztiválról szóló beszámolókból annak idején kiderült, a fesztivál keretében megrendezett Európa Napon az európai filmiskolák és a filmes képzés jövőjéről volt szó, különös tekintettel az európai együttműködésre. Az esemény keretében Joó Tamás, magyar filmes diák mutatta be az egyik példaértékű európai filmes képzést az Európai Unió tagállamainak kulturális miniszterei előtt. Mi is ez az európai képzés, és milyen esélyekkel vehetnek benne részt magyar diákok? Erről kérdeztük Joó Tamást, aki jelenleg Párizsban forgatja európai koprodukcióban készülő kisfilmjét.

Filmhu: A hazai sajtóban is megjelent a hír, hogy Viviane Reding oktatásért és kultúráért felelős európai biztos meghívására a cannes-i filmfesztiválon részt vettél a kulturális miniszterek találkozóján. Hogyan jött ez a lehetőség?

Joó Tamás.:
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Masterclass résztvevői közül engem választottak ki, hogy képviseljem a programot és tartsak rövid beszámolót a kurzus során szerzett tapasztalataimról a második Európa-napon, amely tulajdonképpen egy többnapos rendezvény Cannes-ban.

Filmhu:Kik vettek reszt ezen a rendezvényen?

J.T.: A rendezvényen az Európai Bizottság képviselői, az Európai Unió 25 kulturális minisztere, öt filmrendező, Milos Forman, Stephen Frears, Claire Denis, Eric Zonca és Michael Haneke valamint rajtam kívül egy Franciaországban tanuló spanyol rendezőhallgató vett részt. Az Európa-nap során három órás vita zajlott az európai filmoktatás jövőjéről, amelynek középpontjában az állt, hogy egyelőre az uniós programokkal megtámogatva sem működik kielégítően az európai filmek marketingje és forgalmazása, magyarán szólva nem nagyon látják az európai polgárok egymás országainak filmjeit. Ez a probléma összefüggésben van azzal is, hogy az európai filmiskolák között gyenge az együttműködés. A Masterclass - mint az EU két sikeres filmiskolája által kialakított közös képzési rendszer - volt a pozitív ellenpélda a tanacskozason.

Filmhu:Milyen céllal jött létre a Masterclass, aminek az elmúlt egy évben résztvevője voltál?

J.T.:
A program alapvető célja, hogy az európai uniós filmgyártás, forgalmazás illetve európai filmes intézmények szakembereit képezze ki. A résztvevők megismerhetik az európai, de elsősorban a német és a francia filmgyártás, filmpiac és filmforgalmazás nemzeti sajátosságait és nem titkolt cél, hogy a program befejezése után a szakmai életükben el tudjanak igazodni a helyi filmesek között. Ez egy viszonylag új kezdeményezés, mi a harmadik évfolyam vagyunk, amelyben tizennyolcan végeztünk nyolc európai uniós országból. Ezek az informális kapcsolatok is sokat segíthetnek szakmailag a jövőben.

Filmhu:Hol zajlott a képzés és miből állt?

J.T: A program egy francia és egy német iskola, a párizsi La Fémis és a ludwigsburgi Filmakademie Baden-Württemberg együttműködésén alapszik, vezetői francia részről Marc Nicolas és George Goldenstern, a Fémis és a Cinéfondation igazgatói, német részről pedig Peter Sehr és Jan Schütte, filmrendezők és producerek. Az oktatás németül és franciául folyik,
az első hónapokban szinkrontolmácsolással, de a második félévben az a cél, hogy a diákok – tekintettel a filmes szempontú nyelvórákra, amelyek az oktatást kísérik – képesek legyenek mindkét nyelven követni az órákat. Maga a program négy részből áll: szemináriumokból, a filmszakma képviselőivel történő találkozásokból, fesztivállátogatásokból és filmkészítésből.

Filmhu:Milyen előadásokra került sor az elméleti részben?

J.T.: A szemináriumok jelentős részében a francia és német produceri szakma nagyjai mutatkoztak be és mondták el tapasztalataikat. Középpontban áll a finanszírozás bemutatására: többek közt a legnagyobb francia és német finanszírozók, a szövetségi és tartományi alapok, a magán és állami televíziók, filmes befektetésekkel foglalkozó cégek, a franciáknál a Nemzeti Filmközpont (CNC), a filmet és más kulturális iparágakat finanszírozó bank (IFCIC) képviselői jártak nálunk.

Az oktatás kerekasztal-jellegű, fontos, hogy a program szervezői lehetőséget kívánnak biztosítani egymás megismerésére, a személyes kapcsolatépítésre. De rendkívül sok hasznos dokumentumot be lehet gyűjteni az év folyamán. A előadóktól még az órák előtt megkaptuk az önéletrajzukat, amely később a gyakorlatban segíthet a kapcsolatteremtésben és a megfelelő emberek megtalálásában. Megkaptuk az általuk képviselt cégek ismertető anyagait, és a példaként szolgáló filmek forgatókönyveit. A jogi órákon megkaptuk az elemzett produkciók fontosabb szerződéseit és volt egy egyhetes kurzus, amelyen egy angol, egy francia és egy német ügyvéd által nyerhettünk betekintést a koprodukciók rendkívül bonyolult jogi hátterébe, illetve a szerzői jog gyakorlati kérdéseibe.

Az elméleti oktatás ugyanakkor nagyreszt esettanulmányokon keresztül történt. Német oldalról a kurzus alatt befejezett Sommensturm nevű Clausen és Wöbke-produkciót, francia oldalról Julie Bertucceli Magyarországon is bemutatott Mióta Otar elment című filmjét, Emmanuel Carrère La moustache című regényadaptációját ill. egy régebbi filmet Lynne Ramsay Patkányfogójának gyártási aspektusait tanulmányoztuk. Az esettanulmányok során végigkövettük a film elkészítésének folyamatát a meghívott producerek, rendezők, operatőrök, gyártásvezetők, casting directorok szemszögéből. A program különlegessége, hogy van egy egyhetes kurzus, amely kizárólag az amerikai független filmes lehetőségekkel foglalkozik, ezt Geoffrey Gilmore a Sundance Fesztivál igazgatója tartotta közösen Summin Park producerrel. Az esettanulmány az AmericanSplendor és a Másvilág volt.

Filmhu:Milyen ismereteket szereztél a három nagy európai fesztiválon, amelyen részt vettetek?

J.T.: Az angers-i, a berlini és a cannes-i filmfesztiválokon jártunk. Itt szervezett találkozók keretében ismerkedhettünk meg a fesztivál munkatársaival. A berlini filmfőiskolán, a DFFB-n emellett volt egy program volt a fesztiválok válogatóival, amely sokat segített abban, hogy átláthassuk a fesztivál szervezetét és működésmechanizmusát. Ezen kívül a fesztiválokon zajló filmvásárok marketingfogásaiba is betekintést nyertünk. Cannes-ban találkoztunk a filmvásár igazgatójával és a különböző szekciók munkatársaival. De, ha minden jól megy, szeptemberben eljutunk a San Sebastian-i filmfesztiválra is. Ez már az osztály saját kezdeményezése, spanyol osztálytársaim jelenleg nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy sikerüljön az egész csapatnak résztvennie a fesztiválon.

A fesztiválok és a változó oktatási helyszínek mellett volt egy egyhetes program Strassbourgban is, ahol is az Arte különböző részlegeinek vezetői mutatták be, hogy mivel foglalkoznak, jártunk az Európa Tanács Eurimages alapjánál és az Európai Bizottság Media Programjának képviselőivel is találkoztunk. Az egész program során a személyes találkozásokon és az előadók megismerésén volt a hangsúly. Minthogy a filmes szakmában különösen nagy jelentősége van a személyes kapcsolatok, barátságok kialakulásának, ezért a szervezők ragaszkodtak például ahhoz is, hogy az egy év alatt az egész osztály egy helyen lakjon.

Filmhu:Milyen gyakorlati feladatokat kaptatok a program során?

J.T.: A kurzus során két alkalommal gyakornokként kaphattunk betekintést az európai filmforgalmazás rendszerébe. Én először egy müncheni forgalmazónál a Filmweltnél, majd a Studiocanal World Sales-nél voltam gyakornok Cannes-ban. A forgalmazáson kívül gyártási tapasztalatokat is szerezhettünk, ugyanis a Masterclass két különböző nemzetiségű résztvevőjének producerként le kellett gyártania egy koprodukciós kisfilmet az ARTE számára, amelyet karácsonykor fognak sugározni.

Filmhu:Ki írta és rendezte ezeket a kisfilmeket?

J.T.: A német és a francia filmiskolában írtunk ki pályázatot forgatókönyv megírására. Megpróbáltam a budapesti filmfőtanszakot is bevonni ebbe a produkcióba, de náluk egyelőre nem találtam fogadókészséget az együttműködésre. Francia producertársammal végül is francia forgatókönyvírót, rendezőt és stábot választottunk.

Filmhu:Milyen előfeltételekkel lehet a Masterclassra jelentkezni?

J.T.: Erre a programra alapvetően mindenféle diplomával lehet jelentkezni, de fontos, hogy a jelölt rendelkezzen filmszakmai tapasztalatokkal. A filmen kívül elsősorban a gazdaság, a jog és a nyelvek területén diplomát szerzett fiatalok jelentkezését várják. A jelentkezési korhatár 30 év. A filmen kívüli területekről érkezettek dolgát megkönnyítendő a képzés első három hónapjában bevezető kurzusokat tartanak a forgatókönyvírás, a rendezés, a gyártás alapvető ismereteibe. De aki önálló projekt kifejlesztésén szeretne dolgozni, azt is kifejezetten örömmel támogatják. Nagyszerű volna, ha rajtam kívül mások is részt vennének Magyarországról a Masterclassban és ezen keresztül más magyar diákok is bekerülhetnének hálózatunk vérkeringésébe. Tudomásom szerint a Masterclass részéről szívesen vennék magyar diákok jelentkezését, de idén Magyarországról sajnos még jelentkező sem akadt.

Filmhu:Te milyen előélettel jelentkeztél a Masterclassra?

J.T.: A budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen az akkoriban Szabó István filmrendező által vezetett  mozgóképtudomány szak elvégzése közben kisfilmeket készítettem (diplomamunkám 2001-ben az Ottlik Géza novellája nyomán az Örök tavaly című tévéfilm volt), majd a müncheni filmfőiskolán tanultam tovább, ahol egy évig rendezői és produceri képzésben vettem részt. Közben egy európai koprodukcióban, Peter Greenaway Tulse Luper bőröndjei című filmjében rendezői és produkciós asszisztensként dolgoztam.

Filmhu:Mire kell készülni a jelentkezőknek? Miből állt a felvételi?

J.T.: A felvételi két részből áll. Először össze kell állítani egy dossziét a jelentkező filmes előéletéről. Az ezután következő beszélgetéseken a német és francia nyelvtudást, az európai filmgyártásról szerzett ismereteket és az európai szintű ügyek iránti elkötelezettséget vizsgálják. A jelentkezéshez minden szükséges információt meg lehet találni a Fémis illetve a Filmakademie honlapjain.

Filmhu:Hogyan finanszírozható ez a képzés? A sok utazás bizonyára sok költséggel is jár...

J.T.: A tandíj 900 euró, ez nyugat-európai viszonylatban nem mondható magasnak, különös tekintettel arra, hogy a diákok ennek az összegnek a sokszorosát kapjak meg utazási és szállás-hozzájárulások formájában. A tandíjra ösztöndíjat is lehet kapni, a fennmaradó megélhetési költségek egy részét a rászoruló diákok szinten ösztöndíjakból finanszírozhatják, én öt hónapon keresztül Baden-Württemberg tartomány kulturális minisztériumától kapok támogatást. A program a Jacques Chirac és Gerhard Schröder által 1999-ben alapított Német-Francia Filmakadémia keretében jött létre, és a két állam mellett az EU-tól is kap anyagi támogatását.

Filmhu:Mik a terveid az iskola befejezése után?

J.T.: Szeretnék ismét európai koprodukcióban dolgozni. Jövőre pedig következő saját filmtervemet is szeretném megvalósítani, immár a Masterclasson szerzett tapasztalatok birtokában.



Címkék

interjú , szakma



nka emblema 2012