Gigor Attila: A nyomozó

„Philip Marlowe? Az meg mi?”

Sokat lehetne vitatkozni azon, vajon műfaji vagy szerzői filmnek nevezzük-e  A nyomozó-t. Nevezzük inkább szerzői gesztusokkal fűszerezett műfaji filmnek, nevezzük posztmodern krimi-vígjátéknak, nevezzük film noir parafrázisnak, vagy ami talán még találóbb, nevezzük egyszerűen jó filmnek.

Keresztbe tett ujjakkal ültem be Gigor Attila filmjére. Mindig drukkolok a magyar filmgyártás elszánt fiataljainak, akik megpróbálják a magyar műfaji filmet feltámasztani – talán nem is létező – poraiból. Gigor Attila a Filmművészeti Egyetem végzett hallgatója azonban ennél is tovább jutott: miközben felvállalta a zsánert, egy szórakoztató, játékos, egyéni hangú filmet is letett az asztalra.

A történet főhőse Malkáv Tibor kórboncnok, aki nem csak azért tölt sok időt a hullák társaságában, mert ez a foglalkozása, hanem mert – lévén maga sem egy kiváló kommunikátor – jobban szót ért azokkal, akik nem beszélnek. Egyetlen evilági kapcsolata édesanyjához fűzi, és – ironikus módon – ez lesz az, ami bajba sodorja.

Felvállalta a zsánert: egy szórakoztató, játékos, egyéni hangú film

Édesanyja ugyanis súlyos beteg, az életmentő műtétre pedig nem telik a kórboncnoki fizetésből. Szorongató helyzet, melyben az ördög/Mephisto felbukkanása szinte törvényszerű. Meg is jelenik egy félszemű (magát kreatívan Küklopsznak nevező) idegen, aki üzletet ajánl: 10 millió forintot egy gyilkosságért. Malkáv szinte gondolkodás nélkül elfogadja az ajánlatot. Amikor pedig egy napon megcsörren a telefon, hősünk mozi helyett inkább gyilkolni megy. A gyilkosság után Malkáv megtudja, szorosabb szálak fűzik az áldozathoz, mint gondolta, ezért nyomozni kezd…

Ha valaki azt hiszi, a bűn-bűntudat tragikus drámája kerekedik a történetből, bizony nagyot téved. Malkáv Tibornak ugyanis nincs bűntudata. Érzései is csak elvétve, látható talán egy sincs. Malkáv Tibor mégis szerethető figura. Malkáv Tibornak – elmondása szerint – nincs humorérzéke, a néző mégis végigvihorássza a filmet. Pedig az egységnyi időre jutó hullák száma nem kevés: a kórboncnok leendő munkáit bemutató epizódok (amik mintha a groteszk haláleseteket bemutató Született Lúzer című sorozat narráció nélküli részei lennének) nemcsak a főhőst, de a nézőt is immúnissá teszik a halál tragikumával szemben.

Nyoma sincs az elsőfilmesekre oly jellemző sokat akarásnak

Gigor tehát a bűn-bűnhődés tematika helyett más irányba kalandozik: Dosztojevszkij neve helyett Raymond Chandleré sejlik fel, a film pedig inkább a film noir-ok cselekményszövését idézi: akárcsak Philip ’Humphrey Bogart’ Marlowe, Malkáv is egyre kevesebbet ért a körülötte zajló eseményekből, cselekvő hősnek tűnik, ám a szövevényes ügy szálait valójában a nők tartják a kezükben.

Gigor azonban amennyire követi a krimi vagy a film noir sémáját, annyira fel is bontja azt. A posztmodern két talán legkedveltebb elemét, a groteszket, és az önreflexiót is felvonultató film ezen a ponton mutatja meg leginkább a szerzőiségét. A film több helyen reflektál önmagára, a mozira, különböző irodalmi művekre. A gyilkosság vizualitásában a film noir-t idézi, a moziban a Nándorfehérvár hősei című (fiktív!) film plakátjáról Fenyő Iván és Csányi Sándor néz vissza a szereplőkre. Amikor az egyik szereplő Malkávnak odaveti, olyan, mint Philip Marlowe, Malkáv visszakérdez: „Az meg mi?”. Ezeket az apró kikacsintásokat Gigor mindig humorba csomagolja, így azokat egy percig sem érezzük idegennek vagy önmagáért valónak.

Malkávnak nincs humorérzéke, mégis végigvihorásszuk a filmet

A narratív játék legötletesebb példája az a jelenet, amikor – a történetet megszakítva – a főszereplő a tanári pulpituson állva a szereplők előtt próbálja meg összerakni a történet mozaikjait. A szereplők sorban állnak fel, és foglalják össze, miért lehetnek gyanúsak vagy éppen ártatlanok. „Az a baj, hogy mindent, amit tudok, tőletek tudom”. A nézői tudás-nem tudás problematikájának frappáns összefoglalása.

A film cselekményének gerincét tehát a nyomozás adja, ám a történet maga szinte végig a háttérben marad: sokkal inkább a következő poént, mint a rejtély egy újabb mozaikját várjuk lélegzetvisszafojtva. A humor minden formája felbukkan: a pihentnek mondott verbális poéntól a finom intellektuális humorig terjed a paletta.

Minden beállítása a cselekményhez illő, pontos és átgondolt

Gigor Attilán kívül a film másik erőssége a főszerepet alakító Anger Zsolt, akinek úgy sikerül megszerettetni az általa játszott figurát, hogy az egész film alatt szó szerint a szeme sem rebben, sőt, az arcának egyetlen izma sem. Padon ülni pedig úgy tud, ahogy csak Tom Hanks tudott a Forrest Gump-ban. Mivel Anger Zsoltot nem Tom Hanks-nek hívják, az arany szobrocska esélye minimálisra csökken, ez azonban mit sem von le az alakítás értékéből.

Jó érzékkel, precízen felépített film, minden eleme a helyén, minden egyensúlyban. A képi megjelenítést is a profizmus fegyelmezettsége jellemzi, nyoma sincs az elsőfilmesekre oly jellemző sokat akarásnak: egyetlen kép sem önmagáért való, minden beállítása a cselekményhez illő, pontos és átgondolt.

Gigor Attila a vetítés után elmondta, volt az életének egy rossz periódusa, amikor az látszott az egyetlen megoldásnak, ha ír egy forgatókönyvet, amiben sokan meghalnak. Nos, a magyar filmgyártás és Gigor Attila érdekében kívánom, a jövőben menjen ez rossz periódus nélkül is.

Most fogom leírni tizedszer Gigor Attila nevét, remélem elég ahhoz, hogy bevésődjön. Gigor Attila (11), megjegyezték?