sex hikaye

Grosan Cristina: “Vicces, miket talál az ember a kanapé mögött”

Interjú az Éjszakai festés rendezőjével

2015. november 3. - Kiss Bori
Grosan Cristina: “Vicces, miket talál az ember a kanapé mögött”

Immáron ötödik alkalommal hirdette meg forgatókönyvíró pályázatát a rákospalotai Csokonai Művelődési Központ. A szervezők idén azokat az alkotókat hívták meg, akik az elmúlt négy évben már nyújtottak be hozzájuk forgatókönyvet, vagy a Röfi - Rákospalotai Rövidfilm Szemlén vetítették filmjeiket. Az idei pályázat egyik nyertese Grosan Cristina 2013-ban az Együtt című diplomafilmjével vett részt a Röfin, idén pedig nosztalgikus dramedyt forgat három egyetemista lányról. Szirmai Márton filmje után sorozatunk második részében az Éjszakai festést mutatjuk be.

Filmhu: Miről szól a készülő kisfilmed?

Grosan Cristina: Az Éjszakai festés egy coming of age sztori: Kolozsvár, egyetem vége, utolsó este a közös albérletben a nagy szétköltözés előtt. Három lánynak hajnalig fehérre kell festenie a lakást, ez egy olyan pillanat az életükben, amikor nagyon tisztán érezhetik, valami most véget ér. Az egyik lány Budapestre költözik, a második visszamegy egy kis erdélyi faluba, a harmadiknak pedig ott kell maradnia, ami nagyon bosszantja.

Filmhu: Milyen műfajú a film?

G.C.: Az Éjszakai festés egy dramedy. Vicces, miket talál az ember a kanapé mögött eldugva, a poshadt víz még ott van a régi vízipisztolyban. Megható, ha megtaláljuk a 18. születésnapi bulinkra szóló meghívót - emlékszünk még ezekre az emberekre egyáltalán? Kik a barátaink most? Egészen kilátástalan tud lenni, ha az egyetem végén mindenki elhúz valahová, megy tovább az élet, csak neked alakul úgy, hogy a városban kell maradnod. Az Éjszakai festés mindez egyben.

ejszakai2 600

Barta Ágnes, a film egyik főszereplője

Filmhu: Melyik három szóval írnád le a film hangulatát?

G.C.: Inkabb öt: Biztos mindent ki akarsz dobni?

Filmhu: Mi inspirált mikor megírtad a forgatókönyvet?

G.C.: Az a 4 év, amíg együtt laktam 7 lánnyal, és az az 5 év, ami eltelt azóta.

Filmhu: Ki a film célközönsége?

G.C.: Azok, akik még meg akarják érteni, miért változnak a baráti kapcsolatok. Azok akiket bánt a kapcsolataiknak a megszűnése, de meg akarják érteni, hogyan élhet túl a barátság mindent. Azoknak szól a film, akik koleszosok voltak, de utálták, és azoknak, akik bármikor visszaköltöznének.

ejszakai3 600

fotó: Adrian Bulboaca

Filmhu: Mennyiben lesz más ez az alkotás, mint a korábbi rövidfilmjeid?

G.C.: Ez az első olyan filmem, ahol nem egy főszereplő van. Három karakternek mutatom be az utolsó éjszakáját, mindhármuk története ugyanannyira fontos. Szerencsére Muhi Zsófi és Győri Aliz segítségével hosszú castingolás után erős és jól működő hármast hoztunk össze: Barta Ágnes, Bohoczki Sára és Rainer-Micsinyei Nóra viszik ezt a sztorit. Meller Anna vágó és Gorácz Vanda vágóasszisztenssel végigröhögtük a muszterelést, nagyon jó volt őket nézni. A forgatás óta a stábbulik maguktól szerveződnek, az külön sikerélmény, hogy kapok értesítést arról, mikor és hova menjek.

ejszakai5 600

Meller Anna és Grosan Cristina a vágószobában

Filmhu: Kikből áll a film alkotógárdája?

G.C.: A filmet Nyoszoli Ákosz fényképezte, akivel régen együtt fotóztunk, aztán én rendezni kezdtem, ő pedig inkább kitalálta hogyan mozgathatná a képeket, ha már ennyire bejön neki ez az egész vizuális kultúra. A filmet Meller Anna vágta meg pár hét alatt, ahogyan az előző két kisjátékfilmemet is. Ott ültem mellette, és néztem hogyan lesz film ebből a sok anyagból.

 ejszakai1 600

fotó: Adrian Bulboaca

A film producerei, Kuczkó Andrea és Tóth Lajos a Csokonai Művelődési Központtól, Sipos Gábor és Rajna Gábor a Laokoon Filmgrouptól és Nedeczky Dóra, akivel régóta dolgozunk együtt, ez a harmadik közös munkánk. Kuczkó Andreát egyébként pár pillanatig a vásznon is lehet látni színészként. Külön szuper volt, hogy két nagyon jó dalt is találtunk a filmhez. Az egyik karakter a kedvenc kikészülős számát játssza le festés közben, és ez menő, hiszen “Pestről küldték neki” - ez Szabó Benedek és a Galaxisok “Haver” című dala. A film végén pedig Piresian Beach-től hangzik el a “Lazy”. Amikor ezt megtaláltam, úgy éreztem, nyertem a lottón. Be is linkelem nektek.

Piresian Beach - Lazy

Filmhu: Miért szeretsz rövidfilmeken dolgozni?

G.C.: Ezt már sokan mondták, de igaz: bizonyos történeteket csak röviden lehet jól elmesélni. Van olyan vicc, ami kétmondatos és csak úgy üt. De ha valaki nekiáll elemezni, akkor rájön, hogy az én történeteim nem tipikusan kisjátékfilmek, inkább egy hosszabb történet epizódjába kukkantunk bele. Nem akar nagyjátékfilm lenni, de nem is egymondatos vicc, ami hirtelen véget ér. Hogy ez jó vagy rossz, az hamarosan kiderül.

ejszakai4 600

Bohoczki Sára, a film egyik főszereplője

Filmhu: Hogyan segítette eddigi pályádat a XV. kerületi Önkormányzat és a Csokonai Művelődési Központ pályázata?

G.C.: 2015 májusában a döntőbizottság előtt ültünk és izgultunk, hogy vajon bejön-e majd nekik, értik-e, hogy hová akarjuk vinni a sztorit. Egyáltalán érdekes ez számukra? Szerencsére nemcsak érdekelte őket, hanem segítettek, hogy a film létrejöjjön. Pár hónappal később abban a szobában, ahol bemutatkoztunk Kárpáti Zoltán art director húzott egy óriási falat, amiből aztán Kiva McFetridge kellékessel egy gyönyörű szobát rendeztek be a lányoknak. A Csokonaiban volt a bázisunk, minden egyes lépésünket támogatták, gondoskodva és türelmesen. Stábtagok lettek.

ejszakai600

Rainer-Micsinyei Nóra, a film egyik főszereplője (fotó: Adrian Bulboaca)

Filmhu: Milyen további filmterveid vannak a jövőre?

G.C.: Még nem fejeztük be teljesen az Éjszakai festést Dórával (Nedeczky Dóra, a film egyik producere - szerk.), de már dolgozunk a következő kis- és a nagyjátékfilmünkön is. Nincs leállás.






nka emblema 2012