Grunwalsky Ferenc a filmreformról

A vitatkozás kultúrája

filmhu: A Filmszemle megnyitóján azt mondtad, hogy 2004 „a szüntelen konfliktusok és kibékülések éve lesz”, valamint ehhez „jókedvet és baromi kitartást” kívántál mindenkinek.  A szakmai beszélgetéseken szintén többször lehetett hallani, hogy a filmtörvény elfogadásával immár az aprómunka következik a filmesek számára. Milyen feladatok elvégzését jelenti ez a szakmai aprómunka?

Grunwalsky Ferenc: A törvény két részből áll. A rendelkezési részben a kerettörvényben foglaltak kerülnek kidolgozásra. A Minisztériumnak és a Közalapítványnak 3 hónapja van, hogy ezt a munkát előkészítse és lezárja, valamint hogy a jogászok eldöntsék, hogy ez megfelel-e az első rész szellemének, illetve, hogy mindent teljesítettünk-e.

Bizonyos irányelvek és arányok tehát meg vannak határozva, például hogy a pénznek az 50%-át játékfilmekre kell fordítani. Ennek megfelelően újabb szakmai viták után módosítani kell az MMK alapszabályát, illetve lépésről lépésre átnézni, hogy jogilag alkalmas-e a törvény végrehajtására. Hogyan végezzük az elosztást, hogyan történjen ennek az ellenőrzése, melyik osztály végzi majd, van-e ilyen osztály az MMK-n belül? Tárgyalni kell a Minisztériummal, fel kell állítani a Filmirodát, egyeztetve a Közalapítvány működésével -  ezek persze nem nagy művészi feladatok, de nagyon sok érdeket érintenek. A konfliktusokat azokra a vitákra értettem, ahol a különböző érdekek ütközni fognak. Ezeket ugyanúgy kell majd lefolytatni, ahogyan a törvény elveinek kidolgozásánál történt.

Sokan úgy gondolják, hogy a Kerekasztal a törvény megszületésével betöltötte funkcióját, és innentől az MMK veszi át a szerepét. Bár én a Közalapítványt képviselem, úgy látom, hogy elengedhetetlen az egészséges szakmai közélet szempontjából a párhuzamos fórumok állandó működése. Ugyanis itt kap megjelenési lehetőséget minden ellenvélemény vagy újabb tendencia.

Az alkotóknak és az alapítóknak is alakul egy úgynevezett reformbizottsága, melyek különböző érdekeket képviselő, egymással egyeztető csoportok. A törvény szerint ezeknek a vitáknak az eredménye legfeljebb ajánlás lehet a Közalapítvány számára. A jogi, pénzügyi és minden egyéb felelősség a kuratóriumot terheli ugyan, mégsem szeretnénk anélkül dönteni, hogy nincs mögötte konszenzus, keményen végigvitt vita. Vagyis nem a színfalak mögött akarjuk átalakítani a viszonyokat, és utána kész helyzet elé állítani a szakmát. Persze amíg a nagy célért kellett harcolni, addig engedékenyebb volt a filmszakma egymás iránt és hajlamosabb a konszenzusra. Amikor azonban már részérdekek sérülhetnek, feszültebb és keményebb vitákra lehet számítani, de e nélkül a reform nem mehet végbe.

filmhu:Jelenleg hol tart a szakma illetve a Közalapítvány ebben a folyamatban?

G.F.: Ha a viták még nem is, de a vitatkozás elkezdődött, és - a legtermészetesebb módon - elkezdődött bizonyos helyezkedés. Érthető, hogy amikor megjelenik a pénz és kiderül, hol koncentrálódik, hol történik az elosztás, minden csoportosulás, tendencia, műfaj érvényesülni szeretne.

A Kerekasztalnak a törvény elfogadása óta egyetlen ülése volt. Borzasztóan fontos persze a törvény és nagy hülyék vagyunk, ha ezt a lehetőséget elrontjuk. De most mégiscsak itt az éves Szemle, illik végignézni, milyen filmek születtek, mire képes a társaság. Az összegzés után kell a továbbiakat jól átgondolni.

Persze a szakma türelmetlenebb, de a már megjelenő konfliktusokat nem szabad túldramatizálni. Nem szabad azt hinni, hogy a törvény megszületésével elérkezett a Kánaán, ugyanakkor a mostaninál voltak már sokkal veszélyesebb és kegyetlenebb viták is. A sajtóban vagy személyesen is feltárulnak különböző vélemények, nyílt levelek jelennek meg, stb., de hát ilyen a demokrácia. Nagyon jó, hogy felszínre kerülnek ezek a dolgok, és artikulálódnak különböző csoportosulások. Másképp nem fog kialakulni kép arról, hogy milyen mezőny van a szakmánkon belül.

Nagy problémát jelent még az ÁFA-emelés, mely 1 milliárdot visz el a filmszakmától. Úgy néz ki ugyanis, hogy ránk is vonatkozik az emelés. Amivel nőtt volna a költségvetés 2004-ben, az ÁFÁ-ra fog elmenni.

Eddig bármilyen (pl. az ÁFÁ-hoz hasonló) konfliktus lett volna, és esetleg egy bizonyos műfaj kevesebb pénzt kapott volna, azok képviselői rögtön rohantak volna a minisztériumba. Most azt vállaltuk, hogy egymással fogunk veszekedni, ezen túl odafönt is azt fogják mondani, hogy beszéljük meg egymással a problémáinkat. Hosszabb időn keresztül fog kialakulni annak a kultúrája, hogy hogyan vesszünk össze egymással. Persze eddig is tudtuk, hogy kell összeveszni, de hogy hogyan kell permanensen vitatkozni, ez még szokatlan.

filmhu:Több helyen lehetett hallani, hogy van bizonyos „kreált” ellentét a producerek és az alkotók között. Mi van ennek a hátterében?

G.F.: Hogy ez mennyire kreált, nem kreált, vagy éppen kreálódik, azt senki sem mondhatja meg ebben a percben. Olyan folyamat játszódik le, aminek már itt volt az ideje. A politikai küzdelem és a szegénység ezt a kérdést eddig háttérbe szorította. Hogyan épül be a produceri-koproduceri rendszer a filmgyártási folyamatba? Kik is ezek a producerek, mekkora hatásuk van?

A filmekkel beépülünk egy alkotói világon kívüli, gazdasági rendszerbe - bemegyünk az EU-ba, be kellene kerülni az egész európai pénzforgásba. A tendencia az egész világon az, hogy 50%-ban már koprodukcióban készülnek filmek, vagyis kisebb-nagyobb összegekkel megjelenik egy külföldi partner kisegíteni az adott produkciót. Nálunk, nemrégiben még az is nagy dolognak számított és külön cikkek jelentek meg róla, ha évente egy koprodukció készült az országban, és szenzációszámba ment a külföldi színészek megjelenése. 

Az egész helyzetet – hogy ki parancsol kinek bizonyos helyzetekben - az aprólékos részletekig tisztázni kell. Mindenki próbálja megkeresni a helyét ebben a világban. A pénzért való felelősség is több kérdést vet fel. Van, amikor tényleg a producer hozza össze a filmet, és a rendező később száll be, és van, hogy fordítva történik. Az alkotók azonban nincsenek hozzászokva, hogy a „gyártásvezetőnek” egyszer csak ilyen hatalma van. Másrészt kérdés az is, hogy igazából milyen hatalom ez? Valóban tudnak-e a producerek külföldről pénzt hozni? Meg tudják-e mozgatni a belföldi tőkét? Vagy azért van csak hatalmuk, mert a kapott állami pénzzel ők számolnak el?

Az adókedvezményekkel megmozdul-e a belföldi és a külföldi tőke: hogyan tudunk bekapcsolódni ebbe a rendszerbe? Eljutunk-e a külföldi mozikba? Mit kezdünk majd a magyar filmmel, mint áruval? Ezek új jelenségek: kik lennének ebben a meghatározó személyiségek, csoportok? Mikor milyen szerződéseket kell kötni? ...és még folytathatnám nagyon sokáig az ennek kapcsán felmerülő kérdéseket.

filmhu:A Játékfilmes Szakkollégiumról kialakult vita – hogy hány zsűri legyen – szintén ehhez a folyamathoz köthető?

G.F.: Nem hiszem, hogy ennek a problémának bármi köze volna a produceri kérdéshez. Régóta lappangó feszültségről van szó. Igazából sose lehet mindenkinek jó az, ami egyszer eldől és végleges. Akinek nem adnak pénzt, az megsértődik. Hogy lehet a döntést mégis valamilyen módon barátságosabbá, racionálisabbá, követhetőbbé tenni?

Sosem lesz persze teljesen demokratikus a dolog, hiszen döntésről van szó. Mégis az alkotók mindig szerették volna, hogy lehessen a zsűrivel vagy a kuratóriummal párbeszédet folytatni. Legyen alkalom arra, hogy a beadott forgatókönyved mögött húzódó elképzeléseket elmagyarázd. Vagy ha nem értik, akkor fellebbezzél. Kérdés, hogy lehet ezeket az elemeket beépíteni a struktúrába, hiszen ugyanakkor kell egy testület, aki a végső döntést meghozza.

Azt a pénzt, amit elosztunk, nem lehet kettébontani, és két zsűrihez hozzárendelni - ez anyagilag lebonyolíthatatlan. Mégis, egy előző, az ORTT-vel közös tévéfilm-pályázaton megjelent egy modell, amit most egy évre szeretnénk kipróbálni. Azután meg kell nézni, hogy ennek milyen tanulságai vannak. Tehát két különböző zsűri külön-külön elolvassa könyveket, majd próbál egymással is egyezkedni. A modell azon az alapon nyugszik, hogy ”több szem többet lát”. Azokon a feszültségeken próbál tehát valamit enyhíteni, amikor 4-5-6 ember dönt egy következő időszakról. Szerintem sok hasonló próbálkozás lesz a jövőben, és ezt kell majd bírni erővel. 

filmhu: Mint alkotó, hogy viseled a tisztségviselői szerepkör terheit?

G.F.: Már négy éve nyakig benne vagyok a törvénnyel kapcsolatos munkálatokban. A tisztség most kicsit hozzátesz mindehhez. Elvileg egy évre szól a feladatom, hogy segítsem bevezetni és talpra állítani a törvényt. Operatőrként emellett tudok dolgozni, ez etikailag és jogilag sem ütközik a tisztségemmel. Az új Jancsó-filmben is komoly munkát lehetett végezni: tehát fizikailag, szellemileg, idővel és kreativitásban bírom csinálni. Nem tudom viszont, hogy meddig viselem el, hogy nem rendezhetek. A Táncalak most futott le, nem vagyok nagyon messze tőle, kisfilmeket pedig máshol csináltam.

filmhu:A Szemlén a filmtermést látva mit gondolsz a magyar film jelen helyzetéről, milyen irányvonalak látszanak kirajzolódni?

G.F.: Kettő kivételével az összes játékfilmet láttam, és jó pár dokumentumfilmet. Nagyon érdekes a helyzet. A játékfilmeknél minden munka teljesen más. A családi romantikus filmtől a vígjátékon át az egészen szubjektív világlátású filmig - ebben a kis parányi országban minden műfaj megjelenik. Különösen fontos, hogy az alkotók nagy része fiatal: létezik és jó az utánpótlás.

Nagyon közönségbarát dolog, hogy eltűnt a filmekből a korábban - technikailag, hangban, kivitelezésben és színészetben - jellemző szegénység. Ezek a munkák megállják a versenyt az európai filmek színvonalával. Nincs már szegénységszag és a filmek nem kényszermegoldások gyűjteményei. Ez azt is jelenti, hogy egy év múlva meg lehet nézni, ki milyen irányba fejlődik.

A zsűrinek éppen ezért nehéz dolga lehet – műfajilag és rendezői hozzáállásban is mások a filmek, és kirívóan dilettáns vagy idétlen mű sincs közöttük. 2-3 évvel ezelőtt még vonszolta magát a szakma, a vízből főztünk ebédet. Most viszont mintha rázúdult volna az eső a kiszáradt földre, és baromi sok gomba megjelent, mindenféle fajtából. Nem tudnám hirtelen azt mondani, hogy valamelyik akkorára nőtt már, akár egy fa, de vannak erőteljesebb egyéniségek, és vannak olyanok, akikből még nem lehet tudni mi lesz később.

Rendkívüli dolog az is, hogy a közönségfilmek nagy részét a fiatalok csinálták. Olyan nézőket is be tudunk majd hozni a moziba, akik eddig nem voltak magyar filmekre járó réteg. Idén szinte biztosan nőni fog a magyar filmek nézőszáma.