Gryllus Dorka

„Állj be a jelbe!”

Gryllus Dorka hat éve végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főiskolásként megkapta első nagyjátékfilm-főszerepét; Sólyom András az Érzékek iskolájában Esterházy Csokonai Lilijét játszotta. A diploma után a Kaposvári Csiky Gergely Színházba szerződött. Öt évadon keresztül volt a társulat tagja, együtt dolgozott Ascher Tamással, Babarczy Lászlóval, Keszég Lászlóval, Rusznyák Gáborral. Játszott Bulgakovot, Goldonit, Osztrovszkijt, Kleistet, Moliere-t, Gombrowiczot, Wedekindet, énekelt a kórusban Ascher Sweeny Toddjában, miközben volt Sally Bowles a Kabaréban, Eliza Doolitle a My fair Lady-ben. Szikora János szegedi Cyranójában Roxanne-t, Lukáts Andor Mizantrópjában - a pesti Thália Színházban - Celimene-t alakította.

filmhu: A Mixben a pornó, a drog (ahogyan maga a zene, a DJ-„feeling”) inkább egy érzés szintjén jelenik meg, az alkotók nem ereszkednek alá a magyar „rögvalóba”. A film mindvégig megtartja a kényes egyensúlyt, és ez a Te szerepedben jelenik meg leginkább: Bea fétismodell, akit be akarnak vinni a pornóiparba. A lány személyisége rejtve marad, nem ismerhetjük meg igazándiból.

Gryllus Dorka: Ez a lány inkább sodródik, mint hogy tudatosan akarjon bármit is. Tiltakozik – de nem ismerjük a múltját, származását. Csak azt, mikor egyszer eljut arra a pontra, amikor már azt mondja: nem. 

filmhu: Úgy érzem, ez leginkább a hangulatától függ.

G.D.: Nem. Szerelmes abba a férfiba, akivel együtt él. Érte megtesz mindent. Az erkölcsi határa pedig ott kezdődik, hogy nem tud együtt lenni egy másikkal. Ebből adódik a konfliktus. Arról, hogy a Mix felszínesen, vagy érintőlegesen mutatja meg a pornót és a drog-témát: mindig úgy éreztem, ez a film olyan, mint amikor egy amerikai megérkezik egy idegen városba, és kialakul az első benyomása mindarról, amit látott. Az itt töltött három napban benne van az amerikai lelkivilága, személyisége, és az a hangulat, amit a város, és az a néhány itt élő keltett benne, akikkel találkozott. Persze, a Mix nem szociofilm – nem is ezzel a céllal készült - hanem a Lovy testvérek bemutatnak egy furcsa, kicsit balkáni, de szerethető világot. 

filmhu: A Mix egy szempontból mindenképp „besorolható” azon filmek közé, amelyekben olyan nőtípust játszol, aki az érzékiségéből profitál. 

G.D.: De játszom másfajta szerepeket is. Bízom abban, hogy nem azért használnak, mert kell valaki, aki levetkőzzön, hanem emellett a színészi kvalitásomra is építenek. A Dallasban egy szeméttelepen élő férjes cigányasszonyt játszom, hat éves gyerekkel. Persze ott is nagy érzelmek dolgoznak, de az érzékiség nem kap erős hangsúlyt. Színházban - tavaly - Bulgakov Kutyaszívében ronda, kövér nő voltam, nagyon élveztem. 

filmhu: Egyáltalán nem tartasz attól, hogy legtöbben csak „bizonyos” női szerepekre tartanak alkalmasnak, és ez az általuk elképzelt szerepkör igen behatárolt? Ráadásul – nem mintha Neked bármikor is volna félnivalód – ez a szerepkör korhoz és tökéletes fizikumhoz kötött. 

G.D.: Akkor legalább abban is lehet reménykedni, hogy egyszer csak kiöregszem, és akkor már senki nem akarja, hogy vetkőzzek. Van félelem az emberben a „skatulyától”, de azért nem annyira, hogy félelmemben visszaadjak egy filmszerepet. A Mixben is volt egy jelenet, ahol félmeztelenül kellett játszanom. De vagyok annyira öntelt, hogy azt gondoljam, be tudom bizonyítani, én nem csak ennyi vagyok. 

filmhu: Hogyan dolgoztál együtt a Mitchet alakító Alex Weeddel?

G.D.: Jó volt. Szerettem nagyon. Mitchet is ügynökségen keresztül találták meg Stevenék, egy katalógusban.
 
filmhu: Még nem tartozik az ismert színészek közé.

G.D.: Huszonegy éves, iszonyú fiatal, de nagyon profi. Meglepett, hogy a korához képest mennyire kemény, határozott, céltudatos. 

filmhu: Másfajta színészetet csinál, mint te?

G.D.: Ebben nem éreztem olyan nagy különbséget köztük, amikor próbáltunk, vagy játszottunk. Talán a mentalitása más, és ahogyan hozzááll a problémákhoz. Sokkal „pozitívabb”, örül, büszke rá, hogy dolgozhat. Mert Amerikában nagy dolog egy filmfőszerep Európában.

filmhu: Ott verseny van.

G.D.: Hatalmas verseny. Azon tűnődtem, meddig kell még a magyar filmnek lefelé haladnia a lejtőn, hogy mentalitásban odáig jussunk, mint Alex. Hogy ne sírjon a szánk, ha esetleg kicsit nehezebb körülmények között kell dolgozni.

filmhu: Nem érzem, hogy a magyar színészeket annyira rostálnák a rendezők, hogy bizonytalanságban érezzék magukat. Majdnem minden évben ugyanazokat a színészeket látom a filmvásznon.

G.D.: Gáspár Tibort most ismerték el a Filmszemlén. Igaz, mondta is, hogy a vidéki színészek nevében veszi át a díjat. Lássa mindenki: van remény. Nem gondolom azt, hogy ebben a szakmában bárki is biztonságban lehetne. Ennél azért labilisabb a piac. A Mixnél azt éreztem, hogy egy magyar stábtag ugyanabban a helyzetben, amire Alex úgy reagált: igen, csináljuk, gyerünk, azt mondta: „Jaj. Miért? Még ez is??” Amikor azt kérdeztem Alextől, nem nehéz-e neki két hónapig idegen országban, idegen lakásban, azt mondta: nem. Ezért dolgozott. Ezt akarja csinálni, ez a hivatása, utazni akar, és megkapta egy film főszerepét.

filmhu: A Lovy testvérekre is jellemző mindez?

G.D.: Nagyon is. Steven is rengeteg energiát tud adni az embernek. 

filmhu: Ennek az egyik következménye lehet az is, hogy a Mix happy enddel végződik. Nekem ez kicsit „furcsa” volt.

G.D.: Igen, ez a másfajta szemléletükből következik, de nem érzem, hogy ez tőlünk teljességgel idegen volna. Az a benyomásom, hogy a Mix jó kis közönségfilm, amit nagyon is élvezhet a közönség, noha először féltem a témájától. Mert Steven nem azt mutatja meg Budapestből, amire büszkék vagyunk… Maffia, pornó, korrupt rendőrök… Nem érdekel, ha valami kemény, de tartottam tőle, hogy könnyen átléphetjük a jó ízlés határát. De amikor találkoztam Stevennel és Roberttel, úgy éreztem, hogy bízhatok bennük. 

filmhu: A Főiskolán a ti osztályotoknak tanítottak filmszínészetet?

G.D.: Nem. Az Érzékek iskolájában Máthé Tibor azt mondta: „Állj be a jelbe!” Megkérdeztem: „Az mi?” 

filmhu: A vásznon nagyon természetes a jelenléted – ennek része a tökéletes testtudat, és hogy ismered az arcot. Gyorsan tudatosítottad magadban, hogy a film mást követel a színésztől?

G.D.: Néha inkább a színháznál kell tudatosítanom magamban, hogy másképp kell megnyilvánulnom. Nagyon fontos nekem a színházi munka is, de a visszajelzésekből azt érzem, talán alkalmasabb a színészetem a filmszínészetre.

filmhu: A filmben képes vagy a teljes eszköztelenségre.

G.D.: Ami a színházban néha totyogás, motyogás, és „nem jön át”. A színház persze nehezebb munka, de ott lehet igazán megtanulni a szakmát, megizmosodni.

filmhu: A pornóipar nyomvonalán haladva: úgy tudom, főszerepet kaptál Alex Nemetz A bécsi út másik vége című filmjében. A történet 1988-ban játszódik, egy testvérpár egyik tagját alakítod, aki nővérével (Ónodi Eszter) ellentétben a jól fizető, ám könnyebb utat választja. 

G.D.: Belekeveredek mindenféle rettenetbe, borzalomba, de nem a pornóba. Ez a film azonban még csak tervezés időszakában van.
 
filmhu: Egy interjúban azt mondtad: „ A németek japánnak néztek”, de gyakran hiszik azt is, hogy indiai, török, vagy spanyol származású vagyok. Rolf Schübel Kollaps (Összeomlás) című filmjében egy kurd lányt, Aljasát játszottad. Itthon többször alakítottál már cigánylányt. (Rolf Schübel Szomorú vasárnap című munkájában Gryllus Dorka – bár a főszerep egyik várományosa volt – végül az öngyilkos lány epizódszerepét játszotta – H.K.)

G.D.: Aljasa például egyáltalán nem erotikus szerep. Az pedig, hogy egy színész mire használható, fizikai adottság kérdése is, ami ellen nem kell lázadni. Árja német lányt sosem fogok alakítani. Örülök annak, hogy van valami furcsa egzotikum az arcomban, és ez sokfajta lehetőséget kínál. 

filmhu: Ambicionálod, hogy rendszeresen dolgozz majd Németországban? 

G.D.: Először is a német nyelv elsajátításába kellene kicsit több energiát fektetnem. A Kollaps forgatása idején egy szót sem beszéltem németül, de ennek nem volt különösebb jelentősége, lévén egy Németországba utazó kurd lányt játszottam. Mégis: volt olyan forgatási nap, hogy amikor elkezdtem a szövegemet, döbbenten állt a stáb: „Mi van?!?” De végül is érthető, amit beszéltem, és nem is kellett utószinkronizálni.

filmhu:Főiskolásként már több filmben, nagyjátékfilm szerepét osztották rád. (Szabó Ildikó Csajok című munkája, az Érzékek iskolája főszerepe, Mispál Attilától az Angst, és Koltay Gábor Honfoglalása). Ismerték az arcod, a neved. A Vígszínházban voltál gyakorlaton, főszerepet is játszottál…

G.D.: … de nem szerződtettek le.

filmhu: Tudod, miért?

G.D.: Nem.

filmhu: Pesti színháznál nem lett volna lehetőséged?

G.D.: Nem.

filmhu: Szorongtál akkoriban?

G.D.: Kicsit kétségbe voltam esve, mikor kiderült, nem szerződtetnek le. Kicsit csalódott voltam, bizonytalan, úgy éreztem, valamit biztos elrontottam. 

filmhu: Lehet, hogy nem rontottál el semmit.

G.D.: Nehéz volt ezt mondanom, amikor engem kivéve mindenkit leszerződtettek, miközben érkeztek olyan visszajelzések, amikből öt percre azt gondoltam, mégis van keresnivalóm ezen a pályán. 

filmhu: Számítottál rá, hogy a Vígbe szerződtetnek?

G.D.: Arra vártam, hogy mondjanak valamit. Tavasszal derült csak ki, hogy nem szerződtetnek, akkor már nagyon nehéz volt bárhová is elmenni, Kaposvárt is beleértve. Ascher Tamás azt mondta, csak annyit tud tenni, hogy levisz vendégnek egy szerepre…

filmhu: … a Dandin Györgybe.

G.D.: Az évadzáróra mentem le Anger Zsolttal, megnézzem, milyen is ott. Amikor Babarczy tanár úr bemutatta az új tagokat, azt mondta, mivel Mundruczó Kornélt fölvették filmrendező-szakra, így megürült egy státusz, és akkor, ha „ő” is akarja, itt lehetne Gryllus Dorka. Mondtam, akkor „ő” is akarja.  Azóta is, ha találkozom Kornéllal, mindig megköszönöm neki, hogy nem jött le Kaposvárra.
 
filmhu: Öt évadot töltöttél Kaposvárott. Milyen érzés volt egy elsőrangú művészszínház tagjaként szüntelenül a „kirakatban” is lenni, állandó szerepkörben, mint Gryllus Dorka?

G.D.: Mi a Főiskolán nem tanultunk sem interjút adni, sem castingra járni, sem ügynökkel beszélni. A mi tanáraink egészen más rendszerben voltak kvázi-művészek. A rendszerváltozással együtt a mi szakmánkban is bekövetkezett a rendszerváltozás. Új utak „épültek”. Annak a generációnak a tagja vagyok, aki a csákánnyal vágott utat az ismeretlenbe. És néha rossz irányt választott. Mert nem tudtam, szabad-e reklámot vállalni, milyen médiumban szabad szerepelni, mi az, amivel tönkretehetem az imidzsemet – amely szó el nem hangzott a Főiskolán.

Ott én művész voltam, és azzal foglalkoztunk, hogyan kell megformálni egy karaktert, hogyan kell énekelni és beszélni. Egyébként meg örüljenek, hogy velük dolgozom. De az, hogy én dolgozni akarok, már egészen másfajta szemlélet. Ahogyan az is, hogy nem szégyen odamenni valakihez, és elmondani, tetszik, amit csinál, szívesen dolgoznék vele. Ez nekem a mai napig elemi konfliktust okoz. Angliában tanuló barátomnak pedig nem. Ő elkéri a „kontaktot”, felhívja az illetőt, és kész. Természetes dolog.
 
filmhu: Egy művészszínházi tagság mennyiben jelent visszahúzó erőt abból a szempontból, hogy valaki túl gyakran szerepeljen a „nyilvánosság” előtt? A színházban szabnak-e határt?

G.D.: Nem. A kaposvári színház zárt, külön világ. Így nem kapok ott majd szerepet azért, mert „valaki” vagyok. Csak a teljesítményem predesztinálhat egy újabb szerepre. Azok, akikkel öt évig együtt éltem, mást láttak belőlem. A játék volt fontos az életünkben, nem az, mit ír a bulvársajtó. Pesten viszont már több olyan emberrel találkoztam, akinek fogalma nem volt arról, mit csináltam az elmúlt öt évben. A rólam kialakult képüket tehát sokkal jobban befolyásolta a média-szereplésem.

filmhu: Te mindkét „szerepnek” meg akartál felelni?

G.D.: Várjál: nem kell megfelelni. Lehet nemet mondani. Addig fogok a nyilvánossággal, a médiával kacérkodni, amíg egyszer csak azt nem érzem, hogy ez már nem én vagyok. Magyarországon pedig az ember könnyen belefuthat a csapdákba. Mert bár arra törekszem, hogy én „használjam” a médiát, és ne a médiumok engem, van, amikor fordul a kocka. Nem mondom, hogy könnyű elviselni. 

filmhu: Volt olyan törekvésed, hogy a kaposvári társulat tagjaként mást is megmutathatsz magadból, mint amit addig „szakmában” feltételeztek rólad?

G.D.: A színész „kiszolgáltatott”, nem mondhatod meg, mit szeretnél játszani, hogyan, kivel. Ha valaki hisz bennem, gondol rólam valamit, akkor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne okozzak csalódást neki. De ennél többet nem tudok tenni. 

filmhu: És megfeleltél Kaposvárott?

G.D.: Nagyon szerettem ott lenni, még ha néha nehéz is volt Pesttől kétszáz kilométerre. Sokat tanultam ott. Az az öt év úgy volt jó, ahogy volt. Minden szerepből, amit ott eljátszottam, sokat tanultam. Még akkor is, ha nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem gondolom, hogy bárminek is másként kellett volna lennie.

filmhu: Végül is mi történt pontosan? Öt év után nem hosszabbították meg a szerződésedet?

G.D.: Nem. Aláírtuk a szerződést, de közbejött a Dallas, amit nagyon szerettem volna megcsinálni. A színház pedig azt mondta, most nem tudnak elengedni. És nekem el kellett mennem onnan. (A magyar-osztrák-német koprodukcióban, az Új Budapest Filmstúdiónál készülő filmet az aradi származású Pejó Róbert rendezi, operatőre Vivi Dragan Vasile – H.K.)

filmhu: Felmondtál?

G.D.: Megbeszéltük Babarczy tanár úrral, hogy felmondok. (Babarczy László rendező a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója – H.K.)

filmhu: Egy másik kaposvári színész, Nyári Oszkár is játszik a filmben.

G.D.: Igen.

filmhu: Ő még a társulat tagja?

G.D.: Igen.

filmhu: A Dallas „háza táján” csupa „furcsaság” történt. Tiltakoztak a románok, a cigányok, végül Alsórákosról Fótra „költözött” a produkció. Hogyan áll a film?

G.D.: Most vágják.

filmhu: Fontos lehet Neked ez a munka.

G.D.: Igen. Nagyon jó könyvnek tartottam, és nagyon jó szerepnek. Bízom a filmben.

filmhu: Mondhattad volna, hogy a Dallas helyett inkább Kaposvárt választod?

G.D.: Igen. De nem bírtam. Akármennyire szeretem Mohácsi Jánost, akármennyire szerettem vele dolgozni, és mivel megnéztem, elmondhatom, nagyszerű előadás lett a Csak egy szög, nem tudtam erre a szerepre a Dallasban azt mondani, hogy nem akarom eljátszani. 

filmhu: Ma végignéztem a színházi szerepeid listáját. Kevés pályatársad vett részt ennyi izgalmas munkában, mint Te. Ugyanakkor: milyen kevesen tudnak arról, hogy mennyi izgalmas dologban vettél részt.

G.D.: (Nevetés) Úgy érzed, hogy nem jól piároltam?

filmhu: Nagyon nem jól… Bár magyar színész nem nagyon álmodozik semmiről, de van-e, volt-e olyan szerep, amire nagyon vágytál? 

G.D.: A Kabarét nagyon szerettem volna, és szerencsére el is játszottam tavaly. Úgyhogy azóta nincsenek „álmaim”. 

filmhu: Volt-e olyan félelmed, hogy a rendezők nem látnak meg benned valamit abból, ami legbelül vagy, és ezért elkerülhetnek bizonyos szerepek?

G.D.: Vannak „látók”. Rusznyák Gábor a Családtörténet-Belgrád-ban rám osztotta a tizenegy éves, gyagyás Nagyesdát. Ez volt az a szerep, amire Szerbiában díjat kaptam. Gábor meglátta bennem ezt a furcsa lényt. (Gryllus Dorka az újvidéki Sterija játékokon kapta meg a legjobb női főszereplő díját, 2003-ban – H.K.)

filmhu: Volt olyan szerep, ami után remélted, vagy vártad a díj formájában kifejeződő elismerést?

G.D.: Nem. Mostanság pedig különösen nem. Az Érzékek iskolája után – mégiscsak első film, első főszerep volt – azt gondoltam, valami történni fog. Volt bennem várakozás. De nem történt semmi. Azóta azt is megtanultam, hogy az emberek manipulálhatóak. Nekem a következő szerep a díj – önmagában.

filmhu: Úgy érzed, a „helyeden” vagy a „szakmában”?

G.D.: Nem tudom pontosan, mit gondolnak rólam a szakmában. Hogy mit látott belőlem a szakma. És nem tudom azt sem, kikből áll a „szakma”. Ha megmondod, milyennek látod a megítélésemet, reagálok rá.

filmhu: Fogalmam sincsen. Pontosan ez a zavarba ejtő. 

G.D.: Én sem tudom. És nem tudok „globálisan” a szakmában gondolkodni.

filmhu: Most hogy’ vagy? Van-e valami konkrétum filmben, színházban?

G.D.: Nagyon képlékeny az egész életem egyelőre. Nap mint nap új döntések előtt állok.

filmhu: Hogyan viseled?

G.D.: Jól. Élvezem. A „bármi lehet”-ben mégiscsak van valami inspiráló. Valami, ami nem hétköznapi.