sex hikaye

Hogy készült a filmtörvény?

Szélesebb kontextus

2003. november 24. - Formanek Csaba
A múlt héten a kormány elfogadta a filmtörvény tervezetét. A héten már a parlamenti bizottságok tárgyalják a javaslatot. A filmtörvény eddigi útjáról Csutak Tamást, az NKÖM Audiovizuális Főosztályának szakértőjét kérdeztük.
A Filmszakmai Kerekasztal saját koncepciójának kidolgozása során már kikérte külső szakértők, valamint a Kerekasztalba nem tartozó szakmai szervezetek (mint például az azóta Kerekasztal-taggá lett Magyar Producerek Szövetsége) véleményét.

A Minisztériumban az Audiovizuális Főosztály Foktői János és Zachar Balázs vezetésével dolgozott a tervezeten. A szakértő munkatársak Székely Gabriella, Láng Szilvia, Kiss Zoltán és Csutak Tamás voltak.

Mint Csutak Tamás lapunknak elmondta, a koncepció és a normaszöveg kidolgozása közben is szorosan egyeztettek a Kerekasztallal és a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal. A Pénzügyminisztériummal folytatott tárgyalások révén sikerült a törvénybe belefoglalni a filmgyártás bázisát adó filmiparágat érintő adókedvezményeket is. Az ilyenkor szokásos államigazgatási eljárások szerint a tervezet koncepcionális és szöveges változatát is tárcaközi egyeztetések követték, ahol minden tárca hozzátehette észrevételeit, javaslatait.

A Pénzügyminisztériummal és az ÁPV Rt.-vel folytatott gyakori konzultációk azonban nem csupán rutineljárások voltak. Csutak éppen abban látja törvényalkotási módszerük példaértékűségét, hogy a politikusokat és alkotókat egyaránt sikerült meggyőzni arról, hogy be kell vonni jogi és pénzügyi szakembereket is a törvény kialakításába. Így az előző időszakok elhalt filmtörvény-próbálkozásai után a szakma és a politika is belátta, hogy nem elegendő a direkt állami támogatások beépítése a rendszerbe, valamint a kultúrpolitika és az alkotók párbeszéde a téma fölött. Szélesebb kontextusban kell gondolkodni, és rendezni kell a háttériparág helyzetét is, így az adókedvezmények kidolgozása és az állami filmes portfólió kérdése is megfelelő hangsúlyt kapott.

A sikerhez persze az is hozzátartozott, hogy a törvénynek már volt előélete, mondta Csutak Tamás. Az előző két kormányzat is foglalkozott már a kérdéssel, ezek a kísérletek a mostani munkát sokban segítették. Emellett pedig kedvező az időzítés is: erős politikai szándék született, mely rendezni kívánja mind a magyar film, mind a hazai filmipar helyzetét. Ugyancsak jelentős eredmény, hogy az ellenérdekeltségektől sem mentes filmszakmán belül még a politikai döntések előtt konszenzus született.

Címkék

ismertető , szakma



nka emblema 2012