Interjú a LaokoonFilm tagjaival

Producerek, akik beleszólnak

filmhu: Hogyan indult a LaokoonFilm, mivel foglalkoztatok korábban?

Sipos Gábor a filmek megszerzésével, a forgatókönyvek, játékfilmek developmentjével foglalkozik

Sipos Gábor: Négy éve alakult a Laokoon, külföldi bérmunkákat, reklámfilmeket gyártunk. Nekem egyébként az édesapám, Sipos Áron producer, szintén ebben a szakmában dolgozik, egy jelentős gyártó stúdiót vezet, így én gyerekkorom óta ebben a világban élek, ez nekem szinte előre elrendeltetés volt. Édesapám cégében, a FocusFilm-ben ismerkedtünk meg Rajna Gáborral több, mint 11 éve. Mindketten anyanyelvi szinten beszélünk olaszul is, így egyszerűen elkezdtük magunkat Olaszországban reklámozni, hogy jöjjenek hozzánk, dolgoztassanak velünk. Megcsináltuk az első munkát, aztán a másodikat, a harmadikat és most már azt mondhatom, hogy Magyarországon az olasz piacra egyedül mi készítünk bérmunkában reklámfilmeket. Van egy fix, hét-nyolcfős csapatunk, akiknek állandó munkát adunk, nem nagyon dolgozunk külsős gyártási emberekkel. Úgy oszlik meg a feladat köztünk, hogy én inkább a filmek megszerzésével, illetve a forgatókönyvek, játékfilmek developmentjével foglalkozom, Rajna Gábor pedig a pénzügyi, gyakorlati, gyártásvezetői részét végzi a produceri munkának. Tökéletesen kiegészítjük egymást.

filmhu: Mikor döntöttetek úgy, hogy kipróbáljátok magatokat a játékfilm területén is?

S.G.: Mindig is tudtuk. 2003-ben alakult a cég, de mi már sokkal előtte gondoltunk rá, hogy játékfilmet fogunk készíteni. Van egy olyanfajta maximalizmus mindkettőnkben, amivel a reklámfilmeket is precízen, a részleteket kidolgozva és átláthatóan gyártjuk, s ezt ugyanígy átültettük a játékfilmekbe is. Ez a reklámfilmgyártás előnye: nagy szervezettséget és magas szakmai tudást ad. A reklámfilm-készítés végül is ugyanolyan filmforgatás, csak mindenre sokkal-sokkal kevesebb az idő, viszont több a pénz. Jóval több embert, részleget kell megmozgatni, és nagyon be kell osztani, hogy mire megy el a pénz. Igazság szerint, ma már a játékfilmtervek is kezdenek ebbe az irányba tendálni, tehát egy pályázatnak is színesnek, szagosnak kell lennie. Nem csak az érdekli a kuratóriumokat, hogy mi van odaírva, de az is, hogyan van odaírva. Fontosnak tartjuk, hogy a forgatókönyv, vagy szinopszis helyszínfotókkal, storyboarddal alá van-e támasztva, át van-e gondolva, mi lesz a filmmel utána, vagy csak odáig van kitalálva, hogy bemutatjuk a szemlén és hurrá. Hallom zsűritagoktól és kurátoroktól, hogy nagyon kevés pályázatban lehet azt látni, hogy egy producer odaírja az elejére, szerinte miért is kéne ezt a tervet támogatni. Mi ezt mind nagyon fontosnak találjuk, és azt gondolom, ezzel már az elején nagyon sok embert levettünk a lábáról.

filmhu: Nem ritka jelenség, hogy a reklám területéről érkeznek rendezők, szakemberek a játékfilm világába, de általában a populárisabb filmek készítésébe vágnak bele. Ti miért döntöttetek inkább a kevéssé rentábilis szerzői filmek mellett?

Rajna Gábor a pénzügyi, gyakorlati, gyártásvezetői részét végzi a produceri munkának

 S.G.: Két oka van. Az egyik az, hogy nekünk egyáltalán nem tetszik a Magyarországon közönségfilmnek nevezett ponyva, megpróbálunk tehát ösztönszerűen menni előre, a másik pedig az, hogy pillanat-nyilag kevésbé van anyagilag szükségünk a profitot termelő közönségfilmre. Egy olyan stúdiót szeretnénk létre-hozni, amely a minőségre is, és nem csak mennyi-ségre koncentrál. Nem akarunk olyan filmet csinálni, ami valami miatt nem tetszik.

Rajna Gábor: A közönségfilmek amúgy sokkal több pénzből készülnek, amihez hozzá kell gyűjteni mindenféle más forrásokat is, és a szponzorszerzésben mi még annyira nem vagyunk járatosak.

filmhu: Milyen a produceri felfogásotok? Mit tartotok fontosabbnak, az előkészítést és a pénzszerzést, vagy az utógondozást és a forgalmazást?

S.G.: Ha már választani kell, akkor az előkészítést tartjuk a legfontosabbnak, hogy a forgatókönyvet addig az, egyébként szubjektív pillanatig vigyük, ameddig kell, ahhoz, hogy jó film lehessen belőle. Tehát szerintük az az egyik titka a jó filmnek, hogy rendesen legyen előkészítve, nem csak a gyártást tekintve, de fejben is, hogy a rendező felkészülve tudjon elkezdeni forgatni. Fontosnak tartjuk, hogy a rendező ne csináljon mást, mint rendezzen, vagy ha éppen forgatókönyvet ír, akkor forgatókönyvet írjon, tehát, hogy ne kelljen a pénzszerzéssel foglalkoznia vagy a stábtagokkal alkudoznia, hanem levegyünk mindent a válláról és csak a rendezésre tudjon koncentrálni.

filmhu: Akkor az alkotói munkába nem folytok bele?

S.G.: Dehogy nem, nagyon is.

R.G.: Pont azért vagyunk ketten, hogy a rendezőnek ne kelljen foglalkoznia anyagi ügyekkel, mert az operatív részt én kezelem, próbálok odafigyelni rá, hogy a teljes filmes hátteret meg tudjuk teremteni, míg Sipos Gábor a kreatív producer. Folyamatosan érintkezik a rendezővel, aki megosztja vele az elképzeléseit, vagy esetleg tanácsot kér.

S.G.: Mi nem engedünk át a saját szűrőnkön bármit, tehát ha valaki velünk csinál filmet, annak tudnia kell pontosan, hogy az nem fog megtörténni soha, hogy ő letesz az asztalra egy forgatókönyvet, mi megszerezzük hozzá a pénzt, ő leforgatja, aztán együtt örülünk a sikernek. Ez egy sokkal bonyolultabb folyamat. Egyáltalán nem fogadunk el olyan forgatókönyvet  - mert persze, amikor a Határontúl sikeres lett, egyből elkezdtek dőlni hozzánk a könyvek – amely valamilyen oknál fogva nem érdekel, vagy nem tetszik. Csáki László például bejött egy filmtervvel (A hangya és a tücsök -  a szerk.), ami alapjaiban egy baromi jó ötlet volt, de voltak kompromisszumos ajánlataink. Végül is bizonyos dolgokban ő tudott meggyőzni minket, másban pedig mi tudtuk meggyőzni őt. Számomra ez a produceri munka. Az összes filmünkben benne voltunk saját pénzzel is – ez ritka Magyarországon --, viszont cserébe közösen megvitatjuk a forgatókönyvet és a kreatív koncepciót is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a saját akaratunkat erőltetjük rá a rendezőkre, csak annyit, hogy párbeszédet folytatunk az alkotókkal.

filmhu: Mi az, amit kerestek egy forgatókönyvben?

S.G.: Az őszinteséget. A pontos dramaturgiát. Utáljuk a közhelyeket, próbáljuk őket teljes mértékben kiszűrni. Keressük az újat, ami persze nagyon nehéz, amikor ma már akár egy rádiótelefonnal mozgóképet lehet rögzíteni. Filmimádók vagyunk, gyerekkorunk óta, ez az, ami meghatározza az életünket, úgy gondolom, hogy van valamilyenfajta filmes műveltségünk és próbálunk minden közhelyes, már látott, már érzett, unalmas dolgot elkerülni. A Boldog új élet története, egy állami gondozott, cigány fiú életének titkos szegmense, már az első pillanatban nagyon foglalkoztatott. Borzasztóan kritikusak és őszinték vagyunk mindketten, és ez talán jót tesz a filmeknek.

R.G.: Pont a Boldog új élet-tel kapcsolatos példa, hogy volt egy korábbi vágott verziója is a filmnek, amit az előző szemlén már bemutathattunk volna, de éppen kreatív munkának az eredménye, hogy a rendezővel közösen úgy döntöttünk, hogy még nem elég jó. Így nem indultunk el vele a tavalyi szemlén, a rendező pedig újravágta a filmet. Szerintem ez egy nagyon átgondolt, közös döntés volt.

Volt egy korábbi verziója, amit bemutathattunk volna, de a rendezővel közösen úgy döntöttünk, hogy még nem elég jó  Boldog új élet

filmhu:Mint viszonylag új szereplők a játékfilmes piacon, hogyan látjátok a magyar finanszírozási struktúrákat?

S.G.: Nekünk személy szerint pozitívak a tapasztalataink, két pályázatot nem valósítottunk csak meg azok közül, amiket beadtunk, az egyikre az MMK-tól nem kaptunk pénzt, a másikat pedig visszaadtuk. Ha ez utóbbit nem számítjuk – ez egyébként a Határontúl, ami ennek ellenére elkészült – , akkor mi idáig száz százalékosak vagyunk. A rendszer hibáiról természetesen megvan a véleményünk. A sok hézag közül most leginkább egy aktuális kérdés foglalkoztat, ami sokat elárul az itthoni filmfinanszírozásról. Idén először, előzsűri válogatotta a filmszemlén bemutatandó versenyfilmeket. Pedig a Szemle nem egy klasszikus értelemben vett filmfesztivál. Ez egy filmszakmai szemle, ahol nem az, az elsőrendű cél, hogy ki nyer, hanem az, hogy a rendezők, stúdiók, producerek, operatőrök, stb. megmutathassák egymásnak, a sajtónak, hogy mit csináltak az elmúlt években. Nem a játékfilmes kuratórium felelőssége-e, hogy olyan filmterveket támogasson, amiket utána felvállal? Hogy jön ahhoz egy „független zsűri”, hogy elvágja egy egyébként sokmillió állami forinttal támogatott film sorsát? Kik vállalják ezért a felelősséget? És ha már így döntöttek valakik, miért nem foglalkozott senki a versenyen kívüli filmekkel? Ez a hal a fejétől bűzlik… 
 
R.G.: Úgy érzem, hogy nagyon sokfelé osztották az elmúlt években pénzt. Ugyanakkor az is veszélyes, ha nagyobb összegeket csak néhány produkciónak adnak, mert úgy viszont nagyon sokan a lehetőségtől is elesnek. Itt valóban a producerek felelőssége az, hogy ha megkapnak egy kisebb összeget, akkor hozzá tudnak-e gyűjteni. Ha sikerül, akkor jó, de ha nem, akkor az ő felelősségük, hogy elindítják-e a produkciót, vagy sem.

S.G.: Tavaly mindenki elindította és abból lett az, az iszonyatos filmdömping. Nagyon érdekes dolog, hogy egy-egy produkciónak kevés pénzt oszt ki az MMK és arra számít, hogy majd akkor visszaadják, közben pedig az emberek foggal-körömmel ragaszkodnak a filmjükhöz és abból a kevésből is megcsinálják. Nagyon sokan rosszul döntenek, türelmetlenek, és olyan kompromisszumok árán készítik el filmjüket, amitől veszít valamit az értékeiből az adott film.

Fontos, hogy a forgatókönyv, a szinopszis helyszín- fotókkal, storyboarddal alá van-e támasztva A hangya és tücsök storyboardjai

filmhu: A produceri szakma nálunk csak a rendszerváltás óta létezik. Hogy érzitek, kialakult mára már az elfogadottsága és a legitimációja?

S.G.: Az biztos, hogy mint sok más új szakmában itt is a self made man-ek érvényesülnek, tehát nincs az, az öreg producer, akihez az ember odafordul, mert az „öreg” producer maximum tíz-tizenöt éve producer. Talán majd mi leszünk azok - úgy értem, hogy a mi generációnk --, akikhez majd 30 év múlva oda lehet fordulni. Nekünk ezért esett jól a produceri díj, mert azt szűrjük le belőle, hogy mint self made man-ek jó úton vagyunk.

R.G.: Biztos, hogy ebben van valami célzás vagy iránymutatás, ezek szerint jó az, amit csinálunk. Magyarországon egyébként a filmgyártás rendezőközpontú. Ma még a rendező nevére adják a pénzt és a rendező véleményével, elképzelésével nem nagyon szokás ellenkezni, vagy a producernek mást mondani. Ez így alakult ki, de mi jónak és egészségesnek tartjuk, ha a producer is beleszólhat, és azt tapasztaljuk, hogy ez a rendezőnek is szükséges. Az alkotó ember nem érzi magát attól rosszabbul, ha a producernek bizonyos dolgokról esetleg más véleménye van, hanem – hála Istennek – a mi rendezőink ezt segítségként fogják fel.

S.G.: A mi nagy álmunk, ami persze nem biztos, hogy rögtön a következő filmünknél fog megvalósulni, hogy ne az legyen, hogy bejön 100 rendező és abból egynek van egy olyan ötlete, amit utána megír és megrendez, hanem mi tőlünk indul el egy könyv, ahhoz keresünk forgatókönyvírót, rendezőt, tehát mi integráljuk a dolgokat. 

R.G.: Magyarországon ritka, hogy a producernek van egy könyve, és rendezőt választ hozzá.

filmhu: Hova fejlődhet tovább a LaokoonFilm? Hogyan látjátok a távolabbi jövőt?

S.G.: Az egyik, ahogy említettem az előbb, úgy működni stúdióként, hogy saját tervekhez keresünk rendezőket. A másik, hogy szeretnénk találni megbízható koprodukciós partnereket, szeretnénk belépni ebbe a nagy ’buliba’. Minden út oda vezet, hogy külföldi partnerekkel közösen, de lehetőleg magyar alkotókkal készítsünk filmet. Ezt a koncepciónkat egyébként a reklámfilmekben is gyakoroljuk. Az állandó olasz partnereink szinte kizárólag csak rendezőt hoznak ide, az operatőr, a látványtervező és a jelmeztervező (a bérmunka három fontos alkotója) szinte mindig magyar. Eleinte nehéz volt elfogadtatni a külföldi rendezőkkel, hogy számukra ismeretlen alkotógárdával dolgozzanak, ma bizonyos visszajáró rendezők ragaszkodnak magyar kollegáikhoz, sőt, külföldre is viszik őket magukkal. Ezt személyes sikernek érezzük. Ez is a produceri munka része. 

filmhu: Ha röviden kellene válaszolni, összességében végül is pozitívan vagy negatívan látjátok a magyar film jövőjét?

S.G.: Van remény, sőt, azért küzdünk, hogy legyen remény, de azt gondoljuk, hogy nagyon sok mindent kell megváltoztatni, és hogy mi vagyunk az a generáció, akik ezt meg is fogják változtatni. Az, hogy idén négy filmmel voltunk jelen a szemlén, az - az Inforg Stúdiót és a Duna Műhelyt leszámítva, akik egészen más struktúrában dolgoznak – azt hiszem egyedülálló. Van remény tehát, de nagyon sok a nyitott kérdés, és nekünk ezeket közösen kell megválaszolnunk.

R.G.: Én is optimista vagyok, mert noha tudjuk, hogy újabb megszorítások lesznek, tehát még kevesebb állami pénz lesz idén, és gondolom ez a helyzet nem fog nagyon gyorsan megváltozni, de azért a filmtörvényből adódó adókedvezmény iránt már idén is nagyon nagy érdeklődés van, rengeteg szervizmunka fog Magyarországra jönni. Lehet tehát hallani egy-két dologról: épül Etyek, nagyon komoly, A-kategóriás filmek tervezik, hogy itt forgatnak, és nem tudom elképzelni azt, hogy egy olyan filmgyártás alakuljon nálunk amelyben folyamatosan végezzük a szervizmunkát külföldi produkciók részére, úgy, hogy közben pedig a helyi, magyar filmgyártással ne történne semmi fejlődés.