I. Román Nemzetközi Filmfesztivál Aradon

Kultúrák párbeszéde

Az első mindig a legnehezebb, de ebben rejlik felejthetetlen bája is. A rendezvény még gyerekcipőben jár. -- így a sajtóhír szeptember 30-án, Aradra indulásom napján. Annál izgalmasabb, gondoltam, akkor még nem sejtve, hogy a rendezvény, főleg a helyszíneket illetően, erősen felülmúlja a kalandos kategóriát. A három szekció vetítései -- CineBlackSea, Woman in cinema, Focus -- három aradi helyszínen, a művelődési házban (Hirschl-ház), a Dacia moziban és a Városháza mögötti sziklakertben zajlottak. A miért éppen Arad? kérdést a szervezők a város kulturális sokszínűségével indokolták, ahol a vallási és etnikai különbségek ellenére harmóniában élnek egymással románok, magyarok, cigányok, németek, szerbek és bolgárok, ezen felül Arad Románia nyugati kapuja is egyben. (A Ro-IFF a Bukaresti Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) utódja. - a szerk.)

A Varga Katalin Péter Hildája lett a legjobb színésznő

 A fesztivál a kezdést erősen balkánira vette, személyesen Kusturica és az ő rezesbandája húzta a talpalávalót, cserébe meg is kapta teljes egészében a Focus szekciót, az Arizonai álmodozóktól az Élet csodaszépig. Kusturica örökzöldjei és lombhullatói az előbb említett szabadtéri sziklakertbe próbálták csalogatni a nézőt, figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy a filmélvezet szempontjából nem biztos, hogy az oldalnézet a legmegfelelőbb pozíció - a tér közepét ugyanis a már sokat emlegetett sziklahalom foglalta el. A fesztiválzárás szinte már a hollywoodi flare jegyében Kevin Costner zenekara, a Modern West country-koncertjével zárt. Bár előtte éjszaka még nem volt biztos Kevin érkezése, a jegyeket bőszen árulták a város több pontján is.

A magyar színeket a zsűriben Salamon András, a filmek közt pedig a Varga Katalin, a Kaméleon és versenyen kívül a Szíven szúrt ország képviselte. A legjobb színésznő díját berlini kedvencünk, Péter Hilda a Varga Katalinból, a legjobb rendező díját a grúz George Ovashvili kapta A másik oldal című grúz-kazah koprodukcióban készült filmjéért. A film egy 12 éves kisfiú, Tedo bolyongásáról szól, aki az abház területen dúló polgárháborúban mindenét elveszíti, ami előtte az életet jelentette számára. Apja nem tér haza, a kisfiú a keresésére indul a háború dúlta országban. A történet a Bondarcsuk rendezte Emberi sorsra emlékeztet.
 

A legjobb rendező a grúz George Ovashvili lett A másik oldallal

A többi film is szinte kivétel nélkül a térségben dúló, vagy már elcsitult, de a következményeket még mindig viselő emberi vagy állati sorsokról szólt. Az örmény rendező Harutyun Khachatryan például Border (Határ) című filmjében az örmény-azeri konfliktust egy igencsak sajátos - a helyi bivalyok - szemszögén keresztül mutatja be. A szögesdróton fennakadt, közben kisborját világra hozó bivaly látványa a fesztivál felejthetetlen, és számomra legsokkolóbb filmkockájává vált.

Legalább ennyire sokkoló Alain Zaloum kanadai rendező filmje a David és Fatime is. A független filmes azzal a szuperfikciós gondolattal játszadozik a vásznon, hogy mi történik, történne, ha a mai Te- Avivban egymásba szeretne egy zsidó fiú és egy gyönyörű palesztin lány. A kérdés megválaszolását az olvasóra hagyom…

Tulajdonképpen az aradiak beleadtak apait-anyait, bár rutin híján a pontosság, a precíz szervezés képessége még hiányzik – szinte egy film sem kezdődött a megadott időpontban, vagy ha valami véletlen folytán mégis, akkor biztosan nem a programban szereplőt sikerült befűzni. Sebaj, ha Kevin Costner Aspenből odatalált a magángépén, ennyi logisztikai malőr nekünk is belefért.

Megrázó film az azeri-örmény konfliktust a bivalyok szemszögéből bemutató Határ