Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Itt a 9. KAFF

Kaffa


2009. május 26. - filmhu



Itt a 9. KAFF
Gusztávtól Sziszifuszon át a légyig Kecskemétre látogat az összes kultikus rajzfilmfigura - a 2005 óta biennáléként megrendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztivál immáron kilencedszerre szállja meg az otthont adó, az eseményt komolyan támogató várost.

Mint a fesztivál igazgatója, Mikulás Ferenc felvázolta a sajtótájékoztatón, a nemrég a világ 12 legjelentősebb animációs filmfesztiválja közé választott KAFF nem fukarkodik a programokkal: június 17. és 21. között reggel 9-től éjfélig találhatja meg bárki a neki tetsző elfoglaltságot animáció tekintetében. Sőt.

A fesztivál ugyanis nemcsak családi eseményként aposztrofálja magát, hanem összművészetinek is, ennek jegyében kiállítások, zenei események, szakmai előadások, gasztrofesztiválok is kapcsolódnak hozzá. Avagy hozzájuk - a 9. KAFF idén egyenesen három fesztivált jelent: 
 
 1, magát a KAFF-t, amely az előzsűri (Böszörményi Gábor, Palotai János, Varsányi Ferenc) által kiválogatott mezőny versenye egész estés animációs film, televíziós animációs játékfilm, sorozat, reklámfilm, diplomafilm, szerzői rövidfilm kategóriákban. A zsűri (Clare Kitson, aki Channel 4-nál 10 éven át a műfaj felelőse volt, Jimmy T. Murakami rendező, Rofusz Ferenc rendező, egyetlen magyar Oscar-díjas animációs, Ducki Tomek rendező, grafikus, Dr. Farkas Gábor építész) különdíjakat is odaítél, 

 2, a 6. Nemzetközi Animációs Játékfilmfesztivált, amelyben európai animációs játékfilmek versengenek két kategóriában, a televíziós és mozifilmek között. A zsűri (Co Hoedeman Oscar-díjas rendező, Jannik Hastrup rendező, Margit Antanauer tanár, filmes menedzser, Kende János operatőr, Dr. Sipos Pál televíziós főszerkesztő) az előzsűri (Otto Adler programkurátor, Szeredás Adnrás dramaturg, műfordító, Hirsch Tibor esztéta) által megrostált mezőnyből válogathat,

 3, és az "Alternatív KAFF" Fesztivált, amely a mai megváltozott technikai és kulturális adottságokra rezonálva megpróbálja elérni azokat a nem professzionális, amatőr alkotókat, akik otthon, szabadidejükben készítenek animációt. Nekik külön szentélyük lesz az évek óta üresen álló Városi Moziban, ahol a filmjeik mellett képregény-kiállítás és koncertek várják az érdeklődőket.

A  KAFF-on tiszteletét teszi Gusztáv is

A fesztivál minden generációt átfogó jellegét támasztja alá, hogy kisgyerekeknek szóló rajzfilmsorozatok éppúgy láthatóak lesznek, mint a múzeumok éjszakájára időzített "Erotika az animációban" blokk. A versenyprogramok mellett pedig továbbá láthatóak még a retrospektív blokkban a 70 éves Gémes József filmjei mellett Ternovszky Béla Gusztáv sorozata, Macskafogója, és közelmúltban elhunyt Macskássy Kati rendezőről, Bálint Ágnes írónőről, Imre István bábfilmrendezőről is megemlékezik majd a fesztivál.

A versenyprogramból kimaradt filmeket az információs blokkban tekinthetik meg a nézők, a panoráma programban pedig a zsűritagok filmjei mellett több nemzet filmterméséből szemezgethet bárki.

A fesztivál életműdíjat is kiad, idén Kovács Béla televíziós főszerkesztőnek jár ki az elismerés, aki saját ötletei mellett annak idején zöld jelzést adott olyan projektek megvalósulásának, mint a Mesék Mátyás királyról, a Magyar népmesék vagy a Mondák a magyar történelemből

A KAFF nagy hangsúlyt fektet a párbeszédre, az együttműködésre - a 12 partnerfesztivált magáénak mondható rendezvény kétnyelvű, angol és magyar dokumentációval készül, és Portugáliától Japánig rengeteg külföldi animációs iskola, fesztivál, vendég, film képviselteti magát a programban.

Összesen 425 film kerül levetítésre, a legnagyobb érdeklődésre valószínűleg az 31 számíthat, amelyek elsőnek a világon lesznek így egyben bemutatva: 31 Oscar-díjas animációs filmről van szó (az Oscar-díj csak 1960 után nyílt ki a világ számára, addig csak az USA-ból, illetve az amerikai kontinensről származó filmek versenghettek érte).

Érdekességnek ígérkezik még Halász János korai, az angol kormánynak készült propagandafilmjei, s a filmek mellett - a reggeli órákban - műhelytalálkozók és előadások segítenek elmélyíteni az animációs diskurzust, ezenkívül pedig számos könyvbemutató is lesz a fesztiválon.

Hugó, a víziló alkotója, Gémes József filmjei is láthatóak lesznek

További információk a 9. KAFF honlapján

A KAFF kísérőrendezvénye a SZAFT, a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója, amely kifejezetten az amatőr keretek közt dolgozó, képesítés nélküli filmalkotók szemléje lesz. Az alkotók az interneten nevezhetik tetszőleges technikájú, hosszúságú és témájú alkotásaikat, egyetlen megszorítást a vallási, nemi, etnikai identitást sértő filmek tiltása jelenti. A filmek versenybe kerülnek, és egy háromtagú zsűri bírálja el őket - az első három helyezett pénzdíjban részesül. A nevezési határidő 2009. június 10., információk itt.

Ez lesz a fesztivál spotja


Címkék

hír , fieszta





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |