Japán utópiák, magyar nosztalgiák - és fordítva

A Kiskakas Animációs Filmnapokon jártunk

Budapest és Tokió, két külön világ, kiemelkedő, de különböző animációs hagyományokkal. A Kiskakas Animációs Filmnapok azonban egy fedél alá hozta a keleti és a hazai kultúrát, és rá kellett jönnünk, hogy nem is különbözünk annyira. Az ifjú japán és magyar animációs generációt ugyanis nagyon hasonló gondolatok foglalkoztatják, ez derült ki a friss nemzedék filmjeiből. A MOME és a Tokyo University of the Arts (GEIDAI) vizsgafilmjei tematikájukban és technikájukban sokszínűek ugyan, de mégis, mintha egy globális kirakó összeillő darabjai lennének. „A popkultúra kulcsfontosságú szerepet játszik egymás kölcsönös megértésében.” – mondta Kato Kikuto a Magyarországi Japán Nagykövetség ideiglenes ügyvivőasszonya az esemény megnyitóján. És milyen igaza van. A fiatal filmesek ugyanis közelebb rántották a világ két távoli pontját azzal, hogy groteszk utópiákat, modernkori kritikákat és gyerekkori emlékképeket álmodtak a vászonra, Budapesten és Tokióban egyaránt.

MOME Fresh

A MOME Fresh szekcióban 11 rövidfilm szögezte a nézőket a székekhez, köztük két alkotás, amely a nemzetközi Essemble-projekt keretein belül készülhetett el. A képzési programban a MOME mellett három másik európai egyetem működik együtt és teszik lehetővé, hogy a hallgatók pár hétig egymás intézményeiben tanulhassanak filmkészítést. A cél egy film kivitelezése, a forgatókönyvtől egészen az utómunkákig. 2014-ben a Social Animals című szkeccsfilm készült el, melynek alkotói, Buda Flóra, Gyulai Anna, Koska Zoltán, Szász Enikő, Takács Barbara és Tímár Anna görbetükröt állítanak a digitális kor kütyü-függői elé. Egy olyan világban járunk, ahol minden állat a monitorok és telefonok fényében él, de vajon mi történik, ha egy kis időre elmegy az áram? Ezt mutatja be a digitális- és bábanimációval készült film.

Hasonló szituációból indul Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála Limbo-Limbo Travel című kisfilmje, melyben egy csapatnyi nő hátrahagyva addigi életüket, útnak indul egy olyan sziget felé, ahol a férfiak nem csak az elektronikus kütyüjeikkel ápolnak intim kapcsolatot. A Limbo-Limbo utazási iroda egy furcsa utópiába viszi őket, ahol ádámkosztümös, bajszos férfiak élik idilli életüket. A filmet nem véletlenül válogatták be az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra, a Toldi közönsége is jókat kacagott a furcsa alkotás abszurd humorán. A fesztivál egy másik alkotása, Bertóti Attila Mese című filmje, szintén ellátogat Annecy-be. A digitális rajzanimációval készült film Danyiil Harmsz írása nyomán készült és a gyermeki fantázia mókás világába visz minket.

Limbo-Limbo Travel trailer from Zsuzsanna Kreif on Vimeo.

A fiatal filmesek nem csak távoli világokban, de a múltban is szívesen kalandoztak. Többen is a gyerekkor keserédes emlékeit vitték a vászonra. Király Krisztián Mező utca 1. című számítógépes 2D animációja egy nosztalgikus gyermekkori emléket idéz meg: 1993-ban, a Szabad Európa Rádió utolsó adásának napján épp a nagyszüleinél játszott, mikor különös módon mindenhol darazsak jeletek meg. A vicces kisfilm igazán kedvesen adja vissza a kilencvenes évek kismagyar valóságát. De a nosztalgia nem ért véget ennél a filmnél, Hegyi Olivér Tiszta Szívvel című számítógépes rajzanimációjában mind magukra ismerhettek, akiknek az iskolai szavalóverseny a gyomorgörccsel volt egyenlő. A film főhőse a színfalak mögött várja, hogy az iskolai előadás színpadára szólítsák és elszavalhassa József Attila versét, a feszültség azonban egyre csak nő benne, a feladat egyre félelmetesebbnek tűnik.

 

GEIDAI Animation Fresh

Japán nem véletlenül az animáció egyik hazája. Bár a fesztiválon vetített filmek nem a mindenki által ismert „kawaii anime” vonalat képviselték, egyértelműen megidézték az összetéveszthetetlen japán filmes és tematikai tradíciókat. Cukormázas világok, őrült fantáziák, szomorkás gyerektörténetek és vizuális sokszínűség jellemezte az filmeket. A Tokio University of The Arts idén végzett hallgatóinak 11 kisfilmjét vetítették le a Toldiban, melyek mind stílusukban, mind témájukban igen különböztek, de mindegyik hihetetlenül egyedi és profin kidolgozott volt.

A közönség egyértelműen Toma Kazushige Pamon című utópiáján szórakozott a legjobban: a film kis mackószerű szereplői ugyanis a mellszőrzetükkel kommunikáltak, ami érthető módon sok szemödök-ráncolást és őszinte nevetést generált a nézőtéren. A cukorka színű bolygó lakói olykor egymás szőrét tépték, máskor pedig vidáman táncoltak álomszerű világukban.

A japán anime toposzokat leginkább megidéző Way back to the sea, a vissza  természetbe életérzést és a vidéki japán nosztalgikus világát varázsolta elénk. Iwase Kaori szomorkás filmje egy kisfiúról, az ágyhoz kötött nagyapjáról és egy halról szól, akiről a fiúnak kell gondoskodnia. A film kedvesen furcsa figurái Mijazaki filmjeiben is megállnák a helyüket.

A MOMÉ-s hallgatókhoz hasonlóan, a tokiói filmesek is szívesen hívtak elő gyermekkori nosztalgiákat: Ishitani Megumi Scutes on my mind című animációja egy gyermekkori emléket idéz meg, gyönyörű, pasztellszínű dinoszauruszokkal és egy kedves muzeológussal a főszerepben. A My milk cup cow című Zhu Yantong film pedig egy apa és lánya kapcsolatát dolgozza fel. A történet köszönetet mond egy édesapának aki egyedül, az anyagi nehézségek ellenére is mindig a lánya útját egyengette. A japán animációk merész történeteket és izgalmas vizuális élményt kínáltak a nézőknek, sajnos azonban a közönség nagyrésze a MOME filmjei után elhagyta a mozit. Ettől függetlenül reméljük lesz még lehetőségünk megismerni a legújabb japán animációkat, mivel ez az új generáció is méltó az anime nagyjaihoz.