Julcsi kontra Barbara

Tévéreggeli

Bár a két tévécsatorna elvben rivalizál egymással, a reggeli műsorok szerkezetében (?) és minőségében is más területen ritkán tapasztalható egyezéseket véltem felfedezni. Feladatom szerint nem a műsorvezetők tehetségével, esetleges hiányosságaival kellene foglalkoznom, – pedig ezen a téren alapos dokumentáció áll rendelkezésemre – hanem a műsorok tematikájával, mondanivalójukkal, amiről azonban jóval kevesebb információt sikerült beszereznem, hiába lett tele öt-hat kazettám velük. Úgy tűnik, a reggeli műsorsávban nincs versengés a gondolatok közléséért, senkinek sem jut eszébe, hogy a munkába, esetleg strandra készülő nézők értelmesebbik felét fárassza a korai felkelés nyomasztó percei után. Vagy a nyári uborkaszezon, vagy a korai órák koncentrációszegénysége készteti e műsorok szerkesztőit arra, hogy adásaikat a bulvárlapok témaválasztási szokásai szerint a „kis színesek”-ből ollózzák folyékony képi élményekké, nem tudom, de az általam vizsgált másfél hét anyagában az informatív tájékoztatás nyomait sem véltem felfedezni. Ha mégis emeltebb szintű mondanivalóval találkoztam, – és ebben bizony az RTL jóval erősebbnek bizonyult vetélytársánál – a kiválasztott tartalom alig súrolta az érdeklődésküszöbömet, elvégre ki kíváncsi reggel negyed nyolckor egy gyermek- meg egy felnőttpszichológusra, még ha az igyekezet méltányolható is? Úgy tűnik, az elsődleges szerkesztési szempont mindkét csatornánál a reklámok közti műsoridő kitöltése, meg nem határozható szempontok alapján. A reklámblokkok döbbenetes összehangolása és gyakorisága csak vásárlásra buzdítja a nagyérdeműt – szó szerint –, idejekorán elültetve tudatalattinkba a napi pénzköltés fontosságának krédóját. Az az alapelv, hogy a tévé sok feladata közül az egyik legfontosabb szerint kultúrát közvetít, úgy látszik, elvész a reklámokon hizlalt műsoridőben, a maradék intervallum pedig nem alkalmas – valószínűleg – arra, hogy gondolatokat ébresszen a nézőkben, mert akkor nem maradna lehetőségünk megismerni a műsorvezetők egyszerűre faragott világát. És itt sajnos nemcsak a verbalitás sokkszerűen leegyszerűsített és gyakran hibás formáira gondolok, hanem, meglátásom szerint, koncepcióként alkalmazott bugyutaság, butaság mesterséges felértékeléséről, ami eleve kizárja, hogy a reggeli óráit a televízió előtt eltöltött néző álmos fejében világmegváltó gondolatok ébredhessenek a renyhe testtel együtt. A „valódi” kulturális jelleget kizárólag egy-két kevésbé érdekes kiállítás bemutatása, illetve zenés-táncos produkciók reklámozása adja, de itt is illik napokat kihagyni az ilyen jellegű témakörök között. Ezeket a hiátusokat rendezvények ismertetésével töltik ki, felsorolva az összes olyan helyi fesztivált, ahova tényleg csak az adott kultúrkör elkötelezett rajongótábora látogat ki, kiegészítve egy-két részeggel, valamint lassan már a feledés homályába merülő mesterségek említésszerű bemutatásával töltik ki a reklámig következő műsoridőt. Jellemző, hogy ezekhez az áltémákhoz jól hozzá lehet kapcsolni egy-egy utazási iroda ismertetőjét is, meg sem várva a hirdetési zónát, újabb propagandát lehet csempészni a műsorba, ami egyébként törvényellenes. Míg Pákó táncol, Mari néni kenyeret dagaszt, lehet menni Horvátországba!


A műsorok struktúrája igen egyszerű. Egyből hírveréssel kell kezdeni, felhívva a figyelmet a műsornak otthont adó strand vendégcsalogató szolgáltatásaira, majd fel kell sorolni a minden esetben rendkívül érdekes és izgató vendégek névsorát, akikkel az adott nap megörvendeztetnek minket az adó szerkesztői. Eztán az elmaradhatatlan játék SMS-telefonszámát kell többször elmondani, hogy mi, nézők, a nadrág és az ing között lehetőséget kapjunk a bornírt ajándékok megnyeréséhez, vagy esélyt egy ingyen belépőre. Mindezek után elkezdődhet a vidám hangvételű műsor, ahol húszperces tömbök váltják egymást, hogy rendre átadják a helyet a tízperces reklámblokkoknak, amit az RTL-en hírek koronáznak félóránként, a TV2-n meg időjárás-jelentés. A hírek általában az előző estiek, hacsak nem történt hajnalban valami véres baleset, katasztrófa. Remélem, az időjárásra vonatkozó adatok frissek, bár fokokban kimutatható eltérések vannak a két csatorna jóslatai között. A reklámok szinte másodpercre ugyanakkor kezdődnek mindkét adón, megtagadva tőlünk, nézőktől azt, hogy esetleg kihagyjuk a piaci résztvevők új portékáinak megismerését, ilyenkor nincs mese, át kell kapcsolni a közszolgálatira, egy kis vérforraló politikára. Állandó rovatok is szerepelnek ezekben a műsorokban, feltéve, ha van az adott rovathoz (fotó, szépségápolás, sztárpletykák) kapcsolódó híranyag, ha nincs, a rovatok hipp-hopp, eltűnnek. Pár napot ezek között is érdemes kihagyni. Egyetlen egészséges kivétel ez alól a Leselkedő az RTL-en, ami állandóságával és viszonylagosan informatív jellegével üdítő színfolt a sivárságban. Természetesen a hirdetések nem korlátozódnak csupán a reklámsávokra, hiszen filmeket és strandfürdőkben jól eladható termékeket a műsorban is szabad kínálgatni, érdektelen riportot készítve a forgalmazóval vagy egy felhasználóval, megoldva így egy a műsorrész témaválasztásában rejlő tetemes nehézséget is. E termék általában valamilyen tréfás sporteszköz, és így megint vissza lehet evezni a kultúra farvizére, mert országunk mindig élen járt a sportban, és biztosan lesz egy bajnokság is az adott produktum felhasználásában. Ezeken felül remek a promócióra az aktuális csatorna valamely üdvöskéje is, aki „valamit” letett az asztalra, és vele így nemcsak önmagát, de az adót is lehet egy kicsit népszerűsíteni. Lelkes építőkövei még e műsoroknak az új lemezt kiadó „zenekarok” vagy magányos „előadóművészek”, akik szintén a termékeladással profitot termelő szféra részei, és így egy reklámkampány részesei, viszont aranyosan tátognak a playbackre, és fellépésük alatt a műsorvezetők is kiélhetik természetük gyermekies részének ugrabugrálásban kikristályosodott lényegiségét. Kilenc órakor varázsütésszerűen véget ér a rémálom, egyszerre csukja be az igénytelenség tág kapuit a két csatorna. Illetve nem egészen, mert a nézhetetlenséget fokozni lehet, csak azt már délelőtti műsornak hívják. (A TV2 mentségére legyen megemlítve a kilenckor kezdődő Petrocelli, ami kis időre megszakítja ezt az ördögi körforgást.)


És most mégis muszáj kitérnem a műsorvezetők szubjektív jellemábrázolására, hiszen ők közvetítik számunkra a csatornák feltételezett mondanivalóját. Általában jellemző, hogy a szavakkal és összerakásukkal komoly gondban vannak vizsgálódásom tárgyai, bár ezen a téren a Lazac viszi el a pálmát, ahol egy húszperces tömbben több mint egy tucat helytelenül kimondott szót, illetve szemantikailag értelmezhetetlen mondatfüzért számláltam meg, korántsem a teljesség igényére törekedve. Gianni, a TV2 talján eredeztetésű műsorvezetője egyenesen büszke hibás nyelvtudására, de legalábbis sűrűn hangoztatja e faktumot, amit viszont megpróbál olaszos sármjával ellensúlyozni, mert úgy gondolja, vagy azt mondták neki, hogy ez jól áll divatosra igazított arcberendezéséhez. Ezért aztán igen erős szexuális tartalmú mellékmondatokkal célozgatja Gerdát, műsorvezető társnőjét, akivel ezután remekül szórakoznak a számomra érthetetlen poéntartalmú átvezető szövegeken. Nem emelik ki annyira viszont azt a tényt, hogy riportalanyaik többségével – akik általában a szórakoztató- ipar harmadvonalánál tolonganak – felkészületlenül vagy hibás információkkal megtömve ülnek le társalogni a feszélyezetlenség minden hibát feledtetni képes bájával. Mindkét csatornán elvárás, hogy ha vendégük sportoló, akkor az eredményeit ne tudják pontosan a szpíkerek, de ha színész vagy művész az illető, akkor az éppen aktuális produkció paramétereiről legyenek tájékozatlanok. Ezeket a kívánalmakat jó eséllyel teljesítik mindahány reggeli műsorban. Legyünk lazák vagy lazacok, és akkor minden rendben lesz, mert az emberiség nagyobbik hányada szeretni fog minket! Hasonló ars poeticával operálnak az RTL Klub műsorvezetői is, akiknél talán az a pluszkövetelmény, hogy többségükben legyenek túlsúlyosak, és zabáljanak is egész műsor alatt, de a kajásblokkokban feltétlenül! Az ő mentségükre azért fel lehet hozni, hogy profibbak a kérdezésben, nyelvhelyességileg is otthonosabbak, és érdeklődőbb arcot tudnak vágni az adott témához, ami általában ugyanúgy a kultúra perifériájáról kerül elő, de ez már a szerkesztőket minősíti. A riportok mindenütt rövidek, és átfogó ismereteket ezekből nem lehet szerezni. Jellemző, hogy sokszor több mindent megtudhatunk egy fürdő propagandájából, mint az igazgatójával készített interjúból, de ez megint nem biztos, hogy a műsorvezetők hibája, akik papírból olvassák a kérdéseket. A megismert adatok csak a legalapvetőbb tudást közvetítik memóriánkba, és ez csak részben van így az egyes riportokra, interjúkra szánt idő rövidsége miatt, sokkal inkább elvész a hasznos információ megszerzésének lehetősége a kérdezők szereplési vágyának kiélése okán, akik minden alkalmat megragadnak az – amúgy hasznos – önkifejezés eme pazarló és gyakran hülyéskedésbe forduló gyakorlására. Ebben legfőképpen a Pa-dö-dő-lányok szeretnek kitűnni, de Gianni sem megy egy kis szereplésért a szomszéd csatornához. (A szereplési kényszer sokszor jellemző az interjúalanyokra is.)

Nem követelem én, hogy a reggeli televíziózás a szellem által átitatott kulturális ajánlóműsor legyen, vagy akár vicces, szellemes, a reggelt üdítően elindító élményzuhatag, de azt elvárnám, hogy mielőtt nekikezdek egy dolgos munkanapnak, vagy akár egy felüdülést nyújtó sziesztának, ne radírozzanak ki minden érdeklődést szervezetemből, és legalább butaságot ne sugározzanak széjjel a szobámba! Addig is azt tanácsolom, aki megteheti, aludjon egy kicsivel tovább, vagy a távirányító helyett nyúljon a reggeli napilapokhoz!