KAFF: Külsősök kíméljenek!

A magyar versenyprogramról

 

A világ számos országában elcsudálkoznának némiképp azon a gyakorlaton, miszerint egy filmkészítő műhely versenyfesztivált rendez. Az viszont kétségkívül szinte mindenütt felháborodást keltene, hogy a nemzeti versenyprogramból nemhogy nem zárják ki automatikusan a saját műhelyükben készült filmeket, de annak nagy részét ezek teszik ki - a KAFF rövidfilmes versenyprogramjának mintegy fele a Kecskemétfilm gyártásában készült, a TV-sorozatok esetében ez az arány 80%. Tovább fokozza a helyzet abszurditását, hogy a versenyprogramban szereplő filmeket három tagú előzsűri válogatta össze, ők válogatták ki a 'gyöngyszemeket a disznók közül'.  

Hogy az animációs szakma egy jelentős része miért maradt távol a rendezvénytől, azt csak találgatni lehet, ám valószínűleg nem túl vad elképzelés, hogy ez a különös együttállás szerepet játszott ebben. A magyar versenyprogram csütörtökön vetített blokkja utáni péntek reggeli nyilvános beszélgetés tette fel a pontot az i-re, amelyet Báron György moderátor a következő, a szituációt tekintve szintén eléggé abszurd mondattal kezdett: "Nehéz volna együtt beszélni a látott filmekről, közös tendenciát felfedezni." Majd az egyik zsűritag az előző napi - nem Kecskemétfilmes - "depresszív" versenyblokkal összehasonlítva méltatta az "egytől-egyig fantasztikus" filmeket. És ez így ment tovább, senki, egyetlen fórumon sem kérdőjelezte meg ennek összeférhetőségét.   

A különös előválogatási metódus következtében külön versenyprogramba kerültek a MOME hallgatók filmjei (ezekről itt és itt írtunk a Filmszemle alatt), amelyek közül néhány vitathatatlanul felvette a versenyt a Kecskemétfilmes animációkkal, amelyek közt jócskán szerepeltek konzervatív, idejétmúlt, a narratívát illusztráló, felejthető alkotások. Az információs program Diákfilmes válogatásában is találhattunk számos példát arra, hogy hogyan lehet köldöknézés nélkül frissen, ötletesen reflektálni a mai magyar viszonyokra - például Bessenyei Kati Elnézést! című alkotása -, és arra is, hogyan lehet egy szöveget ötletesen, képi humorral adaptálni, anélkül, hogy az a narratíva puszta képi megerősítése legyen - példa erre Bertóti Attila Negyvennégy pici pinty című alkotása.  

Az a legnagyobb baj a Kecskemétfilm végtelenül abszurd és vérlázító gyakorlatával, hogy ezzel felülírja a KAFF és a azonos időpontban, azonos helyszínen megrendezett Európai Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál erényeit is, és távoltartja a magyar animációs szakma egy jelentős részét ettől az államilag támogatott rendezvénytől, amely a szakma legfontosabb eseménye kellene legyen. A KAFF-nak minden esélye meglenne arra, hogy egy fontos és izgalmas, nemzetközi hírű fesztivál legyen, hisz összességében felvonultatja a magyar animációs filmtermés jelentős hányadát és izgalmas betekintést nyújt a magyar klasszikusok alkotásaiba retrospektív programokkal, továbbá nemzetközi programjában is hihetetlenül sokszínű és izgalmas filmek, fesztiválsikerek vonulnak fel - ám ehhez egy kis önkritikára volna szükség és arra, hogy kizárják a Kecskemétfilm gyártásában készült filmeket a versenyprogramból, de az is egy jó megoldás lenne, ha a nemzetközi versenyprogram mellett szereplő magyar mustra bemutatná az előző két évben készült animációs alkotásokat, ám nem versenyeztetné meg őket. Amíg ez nem válik valóra, addig ez a verseny nevetséges és komolytalan marad, mint ahogyan azoknak a hitele is megkérdőjeleződik, akik asszisztálnak ehhez.