KAFF-vita

Magyar animáció, kell-e valakinek?

Richly Zsolt a konferencia első felszólalója szerint, - aki az Iparművészeti Egyetemen több rajzfilmes nemzedéket kinevelt már - a televíziós megrendelések hiánya okozza talán a legsúlyosabb károkat a szakmának. A rendszerváltás előtt - 1961 és 1991 között - 41 rajzfilm-sorozat készült, több száz epizóddal. Az elmúlt 15 évben a televíziós megrendelések szinte teljesen megszűntek. A csatornák teljes érdektelenségét jól példázza, hogy a patinás Magyar népmesék sorozat újabb darabjain, melyből a Kecskemétfilm produkciójában hamarosan a 1oo. is elkészül, már nincs ott egyetlen magyar csatorna emblémája sem. Macskássy Kati Parasztdekameronjából pedig, mely a Duna Televízióban indult, mindössze 3 epizód tudott elkészülni.

Mindez érthetetlen, hiszen a régi szériákat szinte szakmányban vetíti a televízió. Ráadásul a rajzfilmsorozat mindenkinek jó. A rendszeres ismétlődéssel a néző könnyen odaköthető, kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent csatornának gyártónak, alkotónak egyaránt, a pályakezdők, ha bedolgozhatnak a sorozatokba, szinte zökkenőmentesen tudnak belenőni a szakmába. Richly Zsolt szerint a magyar animációs stúdiók szétesésének döntő oka épp a televíziós sorozatok megrendeléseinek elmaradása.

Ami hiányozhat a mai gyerekeknek

Nemcsak a magyar animáció, általában a magyar gyártású gyerekfilm is szinte teljes mértékben hiányzik a közszolgálati csatornák kínálatából. Minden jelenlévő egyetértett abban, hogy ennek következményei beláthatatlanok. Richly szerint a lehető legsürgősebben meg kellene teremteni a televíziók számára azt az ösztönző jogi-gazdasági környezetet, ami rábírná őket gyerekfilmek, gyerek-animációk gyártásra. – „Rendkívül fontos lenne továbbá, ha minden mozgóképpel foglalkozó kuratórium számára magától értetődővé válna, hogy legalább évente egyszer animációs műfajban pályázatot írjon ki gyermek, ifjúsági vagy családi filmre.” - fogalmazta meg az ismert rendező-tanár. 

Komoly gond az is, hogy az a néhány kuratórium, testület, ami egyáltalán létezik, nem igazán működik együtt. Több felszólaló kérte az MMK, az ORTT és az NKA jelenlévő képviselőit, hogy hangolják össze pályázataikat mind műfajilag (sorozat, egyedi film, egészestés film), mind tematikailag (előkészítés, pilot, koprodukció stb.) mind a naptári időzítést tekintve, hogy az a kevés összeg, ami egyáltalán van, ne forgácsolódjon szét.

Jankovics Marcell a források szűkös voltát egy számítással illusztrálta. Az első egész estés magyar animációs film, Jankovics János Vitéze (1973) 12 millió forintba került. Utolsó munkája, a 2004-ben forgalmazott Csodaszarvas 250 millióba. A hetvenes, nyolcvanas évek animációs költségeihez képest tehát kb. húszszoros szorzót kell alkalmaznunk.

A rendszerváltás előtt a Magyar Televízió kb. 40 millióval, az állam kb. 25 millió forinttal támogatta a műfajt. Ez azt jelenti, hogy fénykorában a magyar animáció mai árakon kb. másfél milliárd forintból gazdálkodhatott.

Ehhez képest most, mindent összevetve kb. 250-3oo millió forintból, a réginek ötöd-hatodrészéből gazdálkodhatnak a stúdiók. Jankovics Marcell arra is felhívta a figyelmet, hogy „ …ma egy átlag játékfilm költségeinél olcsóbban nem lehet egész estés animációt csinálni.” A Nyócker! 70-80 milliós büdzséje tehát szerinte egyáltalán nem példaértékű. Ugyan tavaly az MMK-nál pályázható összeg jelentősen megnőtt, a kevés fókához képest azonban még mindig túl sok az eszkimó. Európával összehasonlítva vannak ugyan szép számmal olyan országok, például Auszrtia, Svájc, Belgium, Finnország, ahol nincs jelentős animációs filmgyártás, „nálunk azonban évtizedek munkájával megszületett valami, és szomorú látni, hogy a mesterek tanítványai, és a tanítványok tanítványai, számos fiatal és középkorú tehetség bérmunkára kénytelen pazarolni a tehetségét.”

„Fontos tudni azt is - tette hozzá Jankovics Marcell - , hogy ma a magyar animáció nem egyenrangú versenytársa a külföldnek sem a reklámpiacon, sem a bérmunka területén.”

Erkel András producer - ehhez kapcsolódóan - néhány érdekes összehasonlító adattal szolgált az európai rajzfilmgyártásról. Franciaországban pl. évi 20 tévésorozat készül, Angliában 15, Németországban 10, Spanyolországban 7, Olaszországban 5. A vezető animációs nagyhatalmak játékfilmgyártási mutatói is imponálóak. Franciaországban 8-10, Angliában 2-4, Spanyolországban meglepően sok, átlagban évi 6 egészestés animáció készül. Egy animált perc Európában átlag 8 ezer euro. Az egész estés filmek átlagos költségvetése 8-10 millió euró. A filmek döntő többsége koprodukcióban készül, a legnagyobb koproducerek Németország, Anglia és Spanyolország. A magyarok ezzel szemben gyakran még olyan munkákba sem szállnak be koproducernek, amely itthoni stábot mozgat. Példaként említette Varga Csaba Don Quijote-jának  négyes koprodukcióját, mely itthon nem kellett senkinek, s melyet végül az RTL Klub hajlandó volt saját költségén szinkronizálni s cserébe ingyen (!) műsorára tűzni. 
 

Egy rém rendes szocreál család

Ránk nézve szomorú adat az is, hogy miközben a magyar animáció itthon szinte teljesen elveszítette rangját és megrendelőit, Európában a műfaj virágzik. A Cartoon európai animációs szövetség pl. 1988-ban még mindössze 86 órányi animációt produkált, az elmúlt évben 1400 (!) órányit.

Erkel András kitért arra is, hogy az animáció világában nagyszabású technikai forradalom zajlik. A legelterjedtebb technika a számítógépes animáció, ám a 3D mellett Európában kedvelt a 2D és a flash animáció is. „Magyarországon sokan idegenkednek a kompjuter technikától, pedig a számítógép ma már olyan, mint a ceruza. Szó sincs róla, hogy elidegenítené a filmet nézőjétől, alkotójától.” Azon kívül a folyamat a sokcsatornás televíziózás korában visszafordíthatatlannak tűnik, mert a számítógép gyorsabb és olcsóbb. Az európai televíziók ma már elsősorban számítógép-animációkat gyártanak. Választási lehetőség természetesen van. „Ha valaki kézzel varrt halasi csipkét szeretne és meg tudja fizetni, megveheti.”

Erkel András is reklamálta, hogy a hazai pénzadók miért nem hangolják össze jobban tevékenységüket. Számos külföldi példát említett erre. „Franciaországban vagy Németországban, ha egy projekt elnyeri egy alapítvány támogatását, értelemszerűen nagyobb eséllyel indul a következőnél.” Producerként pedig kiemelten fontosnak tartja a filmek előkészítésének támogatását, melyre szerinte Magyarországon e pillanatban nincs megfelelő támogatási forma. 
Erkel végül megemlítette, hogy a magyar animációs szakma - nyilván a rendkívül sovány évek következtében - súlyos szakember hiánnyal küzd. Az Egyetemen évente 5-6 fiatal végez, ám ezek valamennyien rendezők. „Nincs elég figuratervező, sztoribordos, animátor, számítógépes operatőr. A minisztériumnak támogatnia kellene egy ilyenfajta képzést.”

Patrovits Tamás felszólalását sokan várták, s legalább annyian tartottak tőle. A fiatal animációs rendező ugyanis (filmje szerepelt a versenyprogramban  /Vigyázat, absztrakt!/) pár hónappal ezelőtt létrehozta a Manifeszt animációs érdekvédelmi szövetséget, melynek honlapján (www.manifeszt.hu) az utóbbi időben számtalan támadás érte a magyar animáció legfontosabb forrását jelentő Mozgókép Közalapítvány működését, pályázati rendszerét.

Patrovitcs szerint a 2004 április elseje óta hatályos Filmtörvény számos rendelkezését az MMK a mai napig nem hajtotta végre. Ám még ennél is nagyobb baj, hogy maguk az animációs alkotók sem ismerik a filmtörvény által körülírt jogosítványaikat.

Patrovits az MMK jelenlévő tagjaitól számon kérte, hogy az idei pályázati kiírásban nyoma sem volt a törvény által bevezetett normatív pályáztatásnak. Igaz, ennek elveiről az animációs szakma még le sem ült tárgyalni. Nem készült el továbbá határidőre az MMK Pályázati Szabályzata sem.
 
A pénzelosztás elveire vonatkozóan a Manifeszt négy kategóriát javasol az animációs szakkollégiumnak.
1.  egészestés filmek (legalább az előkészítésre)
2.  sorozatok
3. rövidfilmek
4. diplomafilmek

Készül a második csapás!

Patrovits Tamás szerint „az animációs szakmában felhalmozódott feszültségek egyik legfontosabb oka, hogy a rendszerváltás óta a magyar animációs szakma rengeteget változott, számtalan sikeres új stúdió, szerveződés jelent meg a színen.” Ezért az MMK 1991-ben létrejött jogelődjének 4 animációs alapítója, - a Pannónia Filmstúdió, a Kecskemétfilm KFT, a Magyar Animációs Céh, valamint a Filmművész Szövetség Animációs Szakosztálya értelemszerűen nem tudják képviselni az animációs szakma teljességének érdekeit. Magyarán, az MMK döntési mechanizmusában nincs biztosítva az esélyegyenlőség. (Tudvalévő, hogy a filmszakma valamennyi szegmensében - játékfilm, dokumentumfilm - komoly feszültségeket okoz ez a jogi anomália.) A Manifeszt jogértelmezése szerint egyébként az MMK - alapszabálya értelmében - nyitott, alapítói mellé bárki csatlakozhat. A Manifeszt csatlakozási kérelmére azonban az MMK eddig még nem válaszolt.

A semminél csak kicsit több az, ami a tanácskozás második felében a pénzforrások és kuratóriumok (MTV, Duna TV, ORTT, MMK, NKA) jelenlévő képviselőinek válaszaiból az animációs szakma jövőjét illetően körvonalazódott.

Baló György az MTV kulturális igazgatója mosta kezeit. Kijelentette, „tisztában van azzal, hogy a magyar közszolgálati televízió a kutyakötelességét sem teljesíti. Szívesen elviszem a balhé egy részét, de a dolog lényege mégiscsak az, hogy miénk Európa legszerényebben finanszírozott televíziója, (nem GDP arányosan, hanem általában), dokumentálhatóan a legkisebb létszámmal dolgozunk, valamint a legkevesebb pénzünk van fejlesztésekre. Az MTV ma már csak egy televíziós múzeum.”


Vigasztalásként elmondta: „A Magyar Televízió nem partner az animációra, de a gyerekfikcióra, és a televíziós drámára sem.” S hogy mondandója félreérthetetlen legyen, még hozzátette. „Amíg arra kényszerülünk, hogy 5-10 ezer forintokról vitatkozzunk a kollégákkal… nem tudjuk kezelni az animációt.”
Perspektivikusan pedig ennyit tudott hozzátenni: „Egyszer a magyar értelmiségnek és a művésztársadalomnak össze kellene fognia és elmagyarázni a politikának, hogy a közszolgálati televízió működtetése kötelező fényűzése egy országnak.”

Pörös Géza, a Duna TV kulturális igazgatója mindezt megtoldotta azzal, hogy: „Nem tudunk a magyar kultúra megrendelői lenni, még annyira sem, mint a Magyar Televízió. A Duna Televíziónak a tavalyi évben összesen 250 millió forintja volt arra, hogy részt vegyen nagyjátékfilmek, dokumentumfilmek, televíziós játékok, koncert és színházi közvetítések valamint animációs filmek finanszírozásában. Ebbe a költségbe például nem fért bele Macskássy Kati animációs műsora, melyet sajnos meg kellett szüntetnünk.”

Kovács György, az ORTT elnöke nem volt ennyire kategorikus. Sajnálkozott, hogy az MTV a magyar animációnak nem tud megrendelőjévé válni, majd elmagyarázta hogy miért is ment csődbe a közszolgálati televízió. Bosszankodott a manga rajzfilmek miatt, kifejtette, hogy a pénzforrások közötti kordinációval csak részben ért egyet, majd többször elmondta, hogy: „az ORTT minden ésszerű pénzelosztásra stabil és megbízható partner.” Végül azonban csak kiderült, hogy idén a Testület egyáltalán nem szándékozik animációs pályázatot kiírni, valamint az is biztos, hogy jövőre nem lesz lehetőség egészestés animációs pályázatra.

Olcsó, de nem mérvadó

Az animációsok meghallgathatták, hogy az övéken kívül még hány éhes szájat kell az ORTT-nek a rendelkezésére álló csekély 1.7 milliárd forintból betömnie, - úgymint népszerű tudományos-és dokumentumfilm, színházi közvetítés, rádiójáték – majd jött a fordulat, amelyet a többi műfaj képviselői már jól ismernek. Az ORTT-nek valójában nem feladata a magyar film támogatása. Szó szerint ez hangzott el: „A filmes szakma valamilyen módon a hátsó ajtón, a kiskapun jött be az ORTT-be, amennyiben az elkészült alkotások műsorszámokká is válhatnak. (Valószínűleg sokakban felmerült, hogy a Magyar népmesék sorozat, vagy a Mézga család legújabb kalandjai ugyan mi más lehet azonkívül, hogy televíziós műsorszám.) 

A szalmaszál, amit Kovács a konferencián odanyújtott, egy száz milliós keret (előkészítésre valamint forgalmazásra) arra az esetre, ha valaki el tud indulni uniós pályázatokon, s a hazai önrésze hiányzik.

Grunwalsky Ferenc, az MMK kuratóriumának elnöke is hűtötte a kedélyeket. „Se álmokat, se ígéreteket ne kergessen senki… Az, hogy 75 millióval fölemeltük az animációs szakkollégium pénzét, miközben 3 milliárd forintot vesztettünk, nagyon nagy dolog… Egyébként is, a játékfilmesek után az animáció kapja a legtöbb pénzt az MMK pályázatain”.

A támogatási szabályzatról Grunwalsky azt állította: „Már le van adva… A normatív támogatás szempontjait is kidolgoztuk, minden területre, de nincs rá pénz.” Majd megismételte: „Ebben az évben 3 milliárdot vesztettünk készpénzben. Semmi tartalékunk nincs… Ráadásul muszáj átállni a banki finanszírozásra. Az MMK ezentúl csak utófinanszírozó lehet… A Manifeszt egyébként rosszul értelmezi a közalapítványi törvényt - tette még hozzá. - Alapítóvá csak az eredeti alapítók hozzájárulásával válhat valaki.”

Az animációs szakma képviselőinek végül Grunwalsky azt ajánlotta, először egymással vitassák meg a problémáikat. „Nem az MMK-nak kell eldönteni egy csomó dolgot, hanem nektek, közösen. A szakmai viták kivitele a politika mezejére pedig életveszélyes. Ne a pártbácsiknak panaszkodjunk.”

Elhangzott azért néhány konkrét ígéret is.
1.A koprodukciós pályázatokon ezen túl animációs tervekkel is lehet jelentkezni.
2. Jövőre elképzelhető, hogy bevezeti az MMK a folyamatos pályázás lehetőségét.
3. Animációs tervvel is lehet pályázni a nagyjátékfilmes szakkollégiumhoz.
(Grunwalsky emlékeztetett rá, hogy a Nyócker is így született.)

Harsányi László, az NKA képviselője volt a tanácskozás legkonstruktívabb hozzászólója. Csupa jó hírrel szolgált. Ugyan kicsinyke alap az övék, de pl. az animációs pályázatok náluk többnyire sikeresek, 2004-ben 90 százalékuk kapott támogatást. Elsősorban alkotói támogatásokkal tudják segíteni a szakmát, ez viszont a jövő évben nagyságrenddel fog emelkedni. Ez év őszéig közzéteszik a pályázati naptárat, s az eddigi 2 kiírás helyett jövőre évi 4 pályázatot ígérnek.

A tanácskozás végére többen megfogalmazták, (pl. Macskássy Kati, Morvay Gábor producer) hogy ha a magyar animáció a mostaninál több pénzt, nagyobb mozgásteret szeretne kiharcolni a kulturális életben, ehhez minden bizonnyal erősebb lobbytevékenységre, egységesebb fellépésre lesz szükség. Morvay példaként a dokumentaristákra utalt, akik az elmúlt hetekben felszámolták megosztottságukat, és létrehozták egységes érdekvédelmi szervezetüket.