Katona Zsuzsa: “Felelősek vagyunk egymásért”
Interjú a Katonatörténet rendezőjével
Katona Zsuzsa Semmelweis Ignácról, Dr. Esterházy Pálról az utolsó Esterházy hercegről és Péreli Zsuzsáról is készített már dokumentumfilmet, legutóbbi munkájában azonban egy személyes témához nyúlt: édasapja hadifogságban írt naplóját dolgozta fel. Katona Ferenc, a fiatal állatorvostan hallgató 21 évesen keveredett bele a háború borzalmaiba, a Katonatörténet című dokumentumfilmben pedig unokája járja végig nagyapja hadifogolyként eltöltött 9 hónapjának útját, a Zala megyei Mihályfa és a bajorországi Bad-Kreuznach között. A film, amely a mindenkori háború ártatlan áldozatairól szól, szeptember 27-én 16:40-kor a Duna Worldon lesz látható először. Katona Zsuzsával beszélgettünk.
Katona Zsuzsa: Igen, mondhatni a második gondolatom ez volt. Elképesztő anyag volt, egy olyan forrás, amilyennek ritkán találkozik az ember. Beszélgettem a gyerekeimmel és a családdal a naplóról és rájöttünk, hogy mindenkit nagyon érdekelne, hogy pontosan mi történt ezekben a hadifogolytáborokban. Apám 21 éves volt, mikor a második világháború alatt hadifogságba került, ez egy iszonyú érzékeny korszak egy ember életében. Az, hogy valaki ilyen fiatalon egy ilyen iskolán megy át, biztos, hogy nagyon sokban hozzájárul a személyiségéhez, és így egyúttal a miénkhez is. Elkezdtünk erről beszélgetni és úgy éreztük csinálnunk kell ebből valamit.
Filmhu:Édesapád mesélt nektek a hadifogságról?
K.Zs.: Tudtunk a hadifogságról, de nem sokat beszélt róla, sőt a rendszerváltásig egyáltalán nem, és utána is inkább csak az unokáknak mesélt. Ez valahol érthető, az ember az ilyen emlékeket szeretné törölni.
Filmhu:Mikor kezdtétek el a film forgatását?
K.Zs.: Én általában úgy kezdek neki egy forgatásnak, hogy ha érdekel egy téma, akkor nem foglalkozom azzal, hogy van-e rá pénz vagy sem. Kezdetben erre a filmre sem kaptunk támogatást, de ebben a szakmában vagyunk már 30 éve, van egy stúdiónk, felszerelésünk, kameránk, így arra gondoltuk, hogy mi magunk, úgy ahogy vagyunk elkezdjük. Nem is tehettünk mást, mivel elkezdtünk kutatni és rájöttünk, hogy azok az emberek, akiket szeretnénk megszólaltatni, már mind 90 körüliek. Ahhoz, hogy ezek az emlékek megmaradjanak, nem várhattunk éveket a támogatásra. Először Tarcai Bélát találtuk meg, aki szintén hadifogoly volt és egész hátralévő életében ezt a témát kutatta. Épp akkoriban ünnepelte a 90. születésnapját. Januárra beszéltünk meg vele egy találkozót, de három nappal a forgatás előtt lebetegedett, mégis azt akarta, hogy így is menjünk el hozzá. Három órán órán keresztül mesélt, rengeteg segítséget kaptunk tőle. A beszélgetés utáni éjjel meghalt. Úgy érzem, ezt el akarta még mesélni és utána elment. Rudi bácsit, a film egy másik megszólalóját is ekkoriban kerestük meg, ő is több, mint 90 éves volt és ő sem élte meg azt az évet, mikor megkaptuk a támogatást a filmre. Többször pályáztunk, végül Skrabski Fruzsina vállalta el a produceri szerepet és 2013 végén támogatást kaptunk a magyar Média Mecenatúrától, így 2014-ben elindulhattunk bejárni a naplóban leírt utat állandó munka- és alkotótársam Nyeste Péter, valamint a fiam Farkas Dániel és Dimeth Balázs operatőrök segítségével.
Filmhu:A filmben Katona Noémi, édesapád unokája járja végig a fogság útját. Hogyan jött ennek a koncepciónak az ötlete?
K.Zs.: Noémi történelem szakon végzett az ELTE-n, utána pedig kiment Berlinbe a Humboldt Egyetemre Phd képzésre. Kultúrantropológia, történelem és szociológia szakon tanult, őt szakmailag is érdekelte ez a történet, nem csak emberileg. Arra gondoltunk, hogy sokkal érdekesebb, és a fiatalabb korosztályhoz is közelebb lehet hozni ezt a történetet, ha ő megy végig ezen az úton és nem én. Nélküle nem is tudtuk volna megcsinálni, hiszen nem egy németül tudó riporter kellett ehhez a filmhez, hanem egy olyan ember akinek köze van a történethez.
Filmhu:A filmben többen is megszólalnak, akik szintén hadifoglyok voltak a háborúban. Szívesen beszéltek erről a témáról?
K.Zs.: Volt, aki húzódozott, például Rudi bácsi. Érdekes, hogy azok az emberek, akik az 50-es években éltek, valószínűleg kaptak egyfajta sokkot, ami miatt még mindig félnek valami megmagyarázhatatlantól, van bennük egy zsigeri félelem. Erről a témáról akkoriban nem igazán szabadott beszélni, megbélyegző dolog volt és egyáltalán nem hősies, hogy ők ezt átélték. Emiatt valószínűleg olyan mélyen eltemették magukban, hogy például Rudi bácsi sem akart bizonyos kérdésekre válaszolni és eleinte a nevét sem szerette volna felvállalni. Bódi bácsi, apám legjobb barátja viszont 1956-ban disszidált, és Amerikában és Ausztriában élt. Ő ott egy más mentalitáshoz szokott hozzá, ezért szívesen mesélt nekünk. Tarcai Béla pedig egész életében ezt a témát kuttata, így ő is el akarta mesélni.
Filmhu:Édesapádnak hogyan alakult az élete a hadifogság után?
K.Zs.: Mikor én megszülettem apám 35 éves volt, érdekes volt megismerkedni a születésem előtti éveivel. Ahogyan a filmből kiderül, egyetemista volt mikor besorozták, állatorvosnak tanult. Az egyetemistákat nem egyszerű honvédnek vitték el, belőlük hadnagy és altiszt lett, így a későbbiekben eleve egy megbélyegzésre számíthattak, pedig ez volt a törvény. A háború után folytatta az egyetemet, 1948-ban ki akarták rúgni, de sikerült bent maradnia. Soha nem tudott úgy előre haladni a szakmájában, ahogyan haladhatott volna. Nem lett belőle egyetemi tanár, sem docens, mert voltak elvei, nem lépett be a pártba, nem politizált, megőrizte önmagát. De apám erős egyéniség volt, és egy boldog ember.
Filmhu:Nem sok film született eddig a nyugati hadifoglyokról. A téma feltáratlansága mennyiben befolyásolta a munkát?
K.Zs.: Nyilván számított, hogy ez a téma nincsen feldolgozva, bár Sára Sándornak volt egy beszélgetés sorozata erről Lefegyverzett ellenséges erők címmel. Nyilván, a világháború kapcsán jóval több film születik a holokausztról és nekünk nem is az volt a célunk, hogy összehasonlítsuk a háborúban történt szörnyűségeket. Mi azt akartuk bemutatni, hogy ha az ember belekerül egy bármilyen ehhez hasonló krízishelyzetbe, akkor ő ott csak egy fogaskerék a gépezetben, amiről abszolút nem tehet. A háborúk során olyan világmerétű politikai játszmákba kerülnek bele az emberek, amikhez semmi közük nincsen. Hogyan lehet túlélni egy ilyen helyzetben? Mi az ami megerősít? Erről akartunk filmet csinálni, a nyugati hadifogság ennek csak egy szelete.
Filmhu:A film bővelkedik archív felvételekben. Ezeket honnan gyűjtöttétek össze?
K.Zs.: A mi nagy szerencsénk az volt, hogy az amerikai hadsereg végigfilmezte a második világháborút. 500 operatőr hihetetlen mennyiségű felvételt készített és ezeket az archív felvételeket a washingtoni The National Archives nyilvánossá tette public domain oldalakon, ahonnan minimális pénzért le lehet tölteni őket. Ezen kívül a MaNDA-ból és a Fortepanból is gyűjtöttünk képeket, felvételeket.
Filmhu: Egy nagyon személyes történetet dolgoztatok fel a filmmel. Milyen élmény volt végigjárni ezt az utat?
K.Zs.: Izgalmas volt, helyenként pedig megrendítő. Úgy mentünk végig ezen az úton, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy mit fogunk találni. Eredetileg terepszemlékre akartunk menni, de rájöttünk, hogy itt ilyen nincs, amit ezen az úton látunk, azt egyből fel kell venni, a primér élményt kell lefilmeznünk.
Filmhu:Hogyan fogalmaznád meg a film üzenetét?
K.Zs.: Ez egy nagyon kényes téma. A szóbanforgó hadsereg a hitleri német hadsereg és Horthy magyar hadserege, akiknek politikailag megvolt a felelősségük azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakult a háború. Ez a film arról szó, hogy ártatlan emberek belekerülnek egy világégésbe, amibe bármikor, bárki belekerülhet, hiszen olyan sokszor politikai játszmáknak vagyunk a bábjai. Melyek azok a dolgok, amikbe kapaszkodni lehet, melyek azok az értékek, amik ezen felül vannak? A film a barátságról, a hitről, az összetartozásról szól, és arról, hogy felelősek vagyunk egymásért.
Filmhu:Hol lesz látható a film?
K.Zs.: Szeptember 27-én 16:40-kor a Duna Worldon lesz látható először, majd a Spektrum fogja vetíteni Magyarországon, Csehországon és Szlovákiában, majd pedig a Hír TV Vetítő című dokumentumfilm sorozatában is lehet látni. Szeretnénk Berlinben is bemutatni, a Collegium Hungaricumban.
Filmhu:Milyen filmterveid vannak a jövőre?
K.Zs.: Két tervem is van, a Weiss Manfréd család életéről és Hamvas Béláról is készülünk egy-egy dokumentumfilmmel. Ezek is feltáratlan témák, pedig a XX. század nagyon jelentős emberei voltak.
