sex hikaye

Koltai Róbert

2004. június 28. - filmhu
Koltai Róbert
Egy színész-rendezővel nem könnyű időpontot egyeztetni egy interjú erejére sem: vagy filmet rendez Nyíregyházán, vagy színpadon játszik Budapesten, vagy Pécsen vendégszerepel főiskolás rendezésével. Koltai Róberttel legújabb, Világszám! – Dodó és Naftalin című filmjéről beszélgettünk.

filmhu: Felteszem a kiszámítható kérdést: hogyhogy újra az ötvenes évekről forgat filmet?

Koltai Róbert: Tulajdonképpen Dés László - aki egyébként a dramaturgiai feladatokat is magára vállalta a Világszám! kapcsán - alapozta meg a forgatókönyvet azzal, hogy Horváth Péterrel összehozott, neki pedig egy kimondottan ötvenhatos témájú film volt a tarsolyában. Én megijedtem, hogy egy ötvenhatról szóló film esetleg ismétlésnek tűnik majd a Csocsóhoz képest, holott nem forgattam még erről a témáról, csak az ötvenes évekről. De Péter megnyugtatgatott, hogy egészen más lesz, és ötvenhatról még nem készült film a mi közös szemüvegünkön keresztül. Elfogadtam az érveit, hogy próbáljuk meg. De a film nem csak ötvenhatról szól, hanem szinte az egész huszadik századot átölelő történet egy bohócfamíliáról. 

filmhu: Kezdetektől fogva úgy indult ez az együttműködés, hogy film lesz belőle?

K.R.: A Sose halunk meg! sikere után két-háromévente úgy alakult az életem, hogy valamit össze tudtam hozni, a közönség pedig mindig a szívébe zárta ezeket a filmeket. Nemrégiben adta a televízió a Szambát és a Csocsót is, és még mindig jönnek lelkendező emberek, akik nem látták, és most kezdenek ráébredni, hogy nemcsak a Sose halunk meg! volt szerethető mozi.

filmhu: Mennyire nehezítette meg a forgatókönyv megszületését, hogy három alkotó elme közös gyermeke lett?

K.R.: Egyáltalán nem nehezítette meg, sőt, ha jól megnézzük az amerikai filmek stáblistáját a gegmanektől kezdve írói konzultánsok serege működik közre egy forgatókönyvben. Nem az a lényeg, hogy melyik poént ki találta ki, hanem hogy tökéletes legyen a film. Az elkészült film viszont a rendező végső felelőssége. Ez a felelősség szerteágazó: több évi megfeszített munkával jár, amelynek csak egyik, bár nagyon fontos része a forgatókönyvben való részvétel, annak alakítása, akár még a forgatás idején is. Ebben az utóbbi munkában nélkülözhetetlen társam és segítőm Dés László. Még a színészkollégák véleményére is kíváncsi vagyok munka közben. Remekül segít ezen kívül Miklós Mari vágó, aki első filmem óta örökös és kiváló munkatársam. Ha ő például azt mondja, hogy szerinte nem ezt kéne mondani egy jelenetben, hanem esetleg pont az ellenkezőjét, akkor azt, ha egyetértek vele, még utómunkában is ki tudom javítani. Erre a legszebb példa a Sose halunk meg!, ahol volt egy szomorkás önsajnáló mondatom – lett belőle egy remek önironikus mondat, amitől teljesen más fénytörést kapott a jelenet. A film egy véget nem érő játék, amely a bemutatási kötelezettség miatt egyszer csak véget ér. Színházban siker esetén évekig is tudunk javítani, változtatni. A film esetében bármennyire fájdalmas, egyszer pontot kell tenni és dobozba kell zárni a végleges változatot. Szerintem addig kell farigcsálnunk, javítgatnunk, amíg csak lehet, hiszen a film a pillanat és a nüanszok művészete.

filmhu: Mennyiben tekinti saját történetnek a Világszámot és mennyiben érintik a változtatások érzékenyen az írókat?

K.R.: Ez volt a gyakorlatom, így indult a filmes pályafutásom. Az írók, akikkel dolgoztam: Nógrádi Gábor vagy Vámos Miklós – ők hihetetlen szeretettel vetették magukat a munkába. Még akkor is, ha az írónak ez egy fájdalmas dolog. Vámos Miklós úgy fogalmazta meg ezt a különös kapcsolatot az író és a rendező között, hogy az író viszi étterembe, színházba, moziba a szép nőt, de hálószobában már a rendezőé a főszerep. 

filmhu: A film stábjában külön művészeti tanácsadó is van Fonyó Gergely személyében. Megkérdezhetem, hogy mi volt pontosan a feladata?

K.R.: Fonyó Gergelynek, aki kiváló rendező, különösen azokra a jelenetekre kell összpontosítani, amikor én magam, színészként a kamera előtt állok. Ezen kívül segít nekem a technikai megvalósításban, és a művészeti sokszög munkájának összehangolásában. Gergő szerepe nehéz, mert valószínűleg sokszor vissza kell fognia magát, talán másképp rendezne meg egy-egy jelenetet, de az adott pillanatban mindig felhívja a figyelmemet, hogy a végső döntés mégiscsak az én felelősségem. Többnyire jókedvű, finom humora van, ami olykor átragad az egész stábra, és ez egy nehéz forgatási időszak közben aranyat ér.

filmhu: Tóth Orsolya szereplése ebben a filmben sokakat meglepett, hiszen őt eddig egy más szerepkörben ismerhette meg a mozibajáró közönség.

K.R.: Egy tüneményes tehetség. Jelenléte, átélőkészsége, koncentrációja a legnagyobb filmszínésznők sorába emelheti őt. Nemcsak rendezőként, partnerként is mondhatom, hogy megrázó élmény a vele való munka. Nagyon jól áll neki a vászon: nem véletlenül kapta meg nemrégiben filmszínésznőként az Európa-díjat. Nincs másfajta színjátszás: csak igazi vagy nem igazi. Orsi esetében a drámai jelenlétnek legalább akkora szerepe van, mint az egész színészi arzenálnak. A Világszámban a megfoghatatlan csodalény, Pipitér szerepét játssza. Az eddigi két forgatási napon drámai és humoros jelenetben egyaránt kiválót nyújtott. Külön izgalommal várom az októbert, amikor szerepének zömét rögzítjük filmszalagra.

filmhu: Jiri Menzelt hogyan sikerült rávenni arra, hogy szerepeljen a filmben?

K.R.: 1985-ben szerepeltem egy kiváló szlovák rendező, Dusán Hanák Csendes öröm című filmjében. Egy tipikus cseh film, nagyon szerettem. A partneremmel, Magda Vasaryovával sokat beszélgettünk Menzel filmjeiről. Itt ismertem meg Szabó G. Lászlót, a pozsonyi magyar újság kulturális mellékletének szerkesztőjét. Kijárt erre a forgatásra és szépen lassan összebarátkoztunk: szintén nagy Menzel-rajongó. Manapság pedig Menzel magyarországi munkái kapcsán a menedzsere és fantasztikus tolmácsa. Az ő érdeme, hogy valóban beszélgetni lehet Menzellel, lehet vele barátságokat kötni, olyan érzékenyen és szellemesen fordít - erről mi is meggyőződhettünk a forgatáson. Szóval ő már régóta mondogatta, hogy Menzel és én annyira egy húron pendülünk, hogy egyszer együtt kéne dolgoznunk. Azt hittem, hogy ezt csak szeretetből mondja, soha nem gondoltam, hogy személyesen is megismerhetem Menzelt. A Csocsó DVD-változatán van cseh felirat is, gondoltam, küldök neki egy példányt. Megnézte, és azt mondta, hogy kedve lenne együtt dolgozni velem. Ezt még mindig nem tudtam elhinni, csak megtiszteltetésnek tűnt. Kerestünk egy szerepet: a színházigazgató tűnt a legmegfelelőbbnek számára. Csodálatos lett a végeredmény: olyan helyeken is feltűnik majd villanásnyira, ahova eredetileg nem terveztem. Készen állt az improvizációra, mindenre kíváncsi volt, egyáltalán nem éreztette, hogy egy Oscar-díjas világsztár.

filmhu: Ez azt jelenti, hogy esetleg hosszabb távú lesz az együttműködés?

K.R.: Viccesen utalt rá, hogy a legközelebbi filmemben reméli, nagyobb szerepet kap. Nem értem, miért olyan makacs abban az elhatározásában, hogy nem akar többé filmet rendezni. Azt mondja, nagyon nehéz a pénzemberekkel. Bár amikor azt kérdeztem, hogy ha szereznék pénzt koprodukcióra, akkor lenne-e kedve együtt dolgozni, hiszen láthatta, mennyi jó színész van Magyarországon. Ezt nem zárta ki.

filmhu: Jól sejtem, hogy ez az esetleges koprodukciót is a Filmsziget kft. bonyolítaná?

K.R.: A Filmsziget kft. remélem, nem egyfilmes vállalkozás. A fiam egy nagyon komoly gazdasági állást cserélt a producerségre. Máris sokan felfigyeltek rá szakmai fórumokon, hogy ki ez a fiatal srác, aki ilyen jó kérdéseket tesz fel a filmtörvény megvalósításával kapcsolatban. Már régóta szembesült a filmjeim különböző nehézségeivel: a művészeti oldal mellett minden alkalommal oroszlánrészt kellett vállalnom a pénzügyi háttér megteremtésében. Gazdasági szakemberként átlátta a dolgot: a Világszám! esetében a Filmsziget kft. keretein belül próbál nekem segíteni abban, hogy a nagy nehezen megszerzett pénz jó helyre kerüljön.

filmhu: Nem nehezítik meg a közös szakmai munkát a családi kapcsolatok?

K.R.: Én ahol tudok, segítek neki, még ha nem is engem hívnak producernek. De a viszonyunkban nincs főnök-beosztott, csak egymásrautaltság. Sokszor persze keményen odamondogatunk egymásnak. Nagyon hasonlítunk, és nemcsak a hangunk, a hibáink is közel egyformák. Elég furcsa, amikor az ember saját magával kerül szembe vita közben, de mindig eljön az a pillanat, amikor egyszer csak elnevetjük magunkat.

filmhu: A forgatókönyv csiszolása folyamán valóban volt egy olyan stádium, ahol Ön játszotta volna az ikerpár mindkét tagját?

K.R.: Az iker-ügy eleve csak később került bele a forgatókönyvbe, aztán jött a bohóc ötlet, és így tovább. Az első megközelítés valóban az volt, hogy milyen érdekes lenne, ha én játszanám az ikertestvérem. Borzasztó érdekes ötletnek tűnt, de igazából féltem tőle. Jó néhány olyan ikerfilmet láttam, amelyben a történet lényege veszett el a bravúr oltárán. Akkor lélegeztem fel, amikor végül kikötöttünk „a kétpetéjű ikrek”- ötlet mellett. Bevallom, ettől a pillanattól kezdve szorongás nélkül, boldogan vártam a forgatás kezdetét. Azt is rögtön tudtam, hogy Gáspár Sanyi lesz Dodó, én pedig Naftalin.

filmhu: Miért pont ő, kérdezhetném, ha nem láttuk volna a Csocsót…

K.R.: A Csocsóban testvéri szinten tudtunk együtt kattanni, és ez különösen megnyugtató, olyankor, ha az ember ikreket játszik. Gáspárral ezt már nagyon érzékeny szintre sikerült fejleszteni. Az pedig külön öröm nekem, hogy bár jó nagy korkülönbség van az én javamra, mégis ikreket játszhatunk.

filmhu: A Tóth Orsi által alakított Pipitérrel Naftalin bohócnak van egy nagyon szép története, de még senki sem tudta elmesélni, hogy miről szól az ő road-movie-juk.

K.R.: A Pipitérrel való kapcsolat nem körülírható. Pipitér egész lénye megfoghatatlan. Egy alakulóban levő, csak sejthető, nem megfogalmazható kapcsolat talán megmarad az emberek szívében. Ez teszi valamennyire érthetővé, hogy akármilyen „világszám” kilátása sem teszi lehetővé, hogy Naftalin elhagyja ezt az országot. Pipitér emléke, ha nagy szavakkal akarnám leírni, az maga a hazaszeretet. Többek között ilyen dolgok kötik az embereket a szülőföldjükhöz: ahogy Radnóti mondja:„ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.”

filmhu: Gondolom a Világszámot sem lehet körülírni, hogy milyen film lesz.

K.R.: Remélem, jó mozi lesz. Jiri Menzel az egyik sajtótájékoztatónkon azt mondta, azért vállalta el a színházigazgató szerepét, mert ő is éppen ilyen, emberekről embereknek szóló történeteket szeret vászonra vinni. Úgy érzi, a Világszám! teljesíti az ő kívánalmait. Ebben én is egyet értek vele: a Világszámon lehet nevetni és olykor sírni is. Dés László szép zenéje, Márton Balázs kiváló fiatal operatőr gyönyörű képei, remek színészek – egyszóval nagyon reménykedem. Olyan komédia készülődik, amely remélhetőleg sokszor megfacsarja az emberek szívét.

filmhu: És mikortól fogja facsarni az emberek szívét?

K.R.: Remélhetőleg december végéig kész kópiánk lesz: ami biztos, hogy az Intercom forgalmazásában még a Filmszemle előtt, valamikor januárban a közönség elé kerül.

filmhu: A filmforgatás nagy részén már túl vannak. Mennyi van még hátra?

K.R.: A film egyik legfontosabb jelenetét még június végéig felvesszük: a már öreg Dodó és Naftalin egy haknibrigád tagjaiként egy Robur busszal járja az országot a hetvenes években. Októberben további kilenc nap során forgatjuk az ötvenhatos külsőket: teherautók, tank, laktanya, kirgiz színészek, és Tóth Orsi legszebb jelenetei Pipitér szerepében.

filmhu: Utolsó utáni kérdés: Ha valaki a foglalkozását firtatná, mit válaszolna?

K.R.: Színész és „csinálós” ember. Nem szeretném ezt a kettőt elválasztani. A színészkollégák persze már most ijesztgetnek, hogy mi jön majd, ha megöregszem. Nehezen alszom ugyan, de amikor felébredek, akkor nagyon jól érzem magam. Tele vagyok energiával és tervekkel. Csak kevés a napi huszonnégy óra.

Fotók: Mohos Angéla



Címkék

interjú



nka emblema 2012