sex hikaye

Levél a Játékfilmes Szakkollégiumnak

Szomjas György

2004. január 31. - filmhu
Tisztelt Szerkesztőség!Levelemet, amit az MMK Játékfilmes Szakkollégiumának írtam 2004 január 12-én, rajtuk kívül csak a közvetlenül érintett szakmai szereplőknek küldtem el, mert az a véleményem, hogy az ilyen vitákat a lehető legszűkebb körben kell lefolytatni. Sajnos most az erre a levélre íródott válasz (Levél Szomjas Györgynek) került először nyilvánosságra a magyar.film.hu-n. Ezért kénytelen vagyok eredeti levelemet mégis közölni, hogy teljes legyen a kép. A vitát ezzel lezártnak tekintem. A két említett nyilatkozat a Népszabadság 2003 december 31. és 2004 január 6-i számában jelent meg. Kérem, hogy ezeket a leveleimet a megfelelő helyre együtt csatolják. Üdvözlettel: Szomjas GyörgyA 2004 január 12-i levelet csatoltan küldöm.
Magyar Mozgókép Közalapítvány
Játékfilmes Szakkollégiuma



Kedves Andor Tamás, Böjte József, Forgách András, Kőrösi Zoltán, Prekop Gabriella, Schulze Éva, Schubert Gusztáv!


Sajnálom, hogy ez a feszültség kialakult közöttünk. Bánt, hogy haragusztok rám. Én nem haragszom rátok, bár nyilatkozatotokat olvasva lenne rá okom.

Szeretném tisztázni a helyzetet, amennyire tőlem telik.

Egyenként mindegyikőtöket nagyra becsülöm. Elfogadom, hogy közös pályázati döntéseteket jószándékkal hoztátok meg. Korrupció gyanúja fel sem merül bennem veletek kapcsolatban. Ennek megfelelően, de tisztemből adódóan is minden vitában védtem döntéseteket. Annak tudomásulvételére szólítottam fel. Emellett az alapítói vita egy bizonyos pontján, amikor az elkerülhetetlenné vált, kötelességem volt utalni a kollégák körében felmerült kritikus véleményekre. Ezek egyébként közismertek a szövetségi vitákban is, az internetes fórumon is, a sajtóban is megjelentek.
Sajnos ezt a megszólalásomat félremagyarázták, illetve meghamisították.

Álljon itt a jegyzőkönyv szövege:

„Szomjas György: Három komoly indok van, amiért a jelenlegi szakkollégium további működését nem tudjuk támogatni. 1.) Egy évre kértük fel őket. Jegyzőkönyvben van, meg lehet keresni. A szakkollégium elnökének, Schulze Évának a jelenlétében mondtuk, hogy egy évre kértük őket fel. Ezzel kapcsolatban semmilyen reklamációt nem kaptunk. Úgy vettük, hogy elfogadták. Az hogy milyen szerződések kerültek aláírásra, azt már nem láttuk. Más értelmű szerződés kötődött. Mi itt egy évről beszéltünk. 2.) Komoly érvek vannak a két kollégiumi rendszer mellett, a szövetségben (oldaláról) ez egyértelmű többséget élvez. 3.) Igenis nagyon komoly kifogások merültek fel ennek a zsűrinek a működésével kapcsolatban. Összefonódásokról, érdekcsoportokról beszélnek. Most azt akarjátok, hogy a béke érdekében fogadjuk el őket, miközben egy évre voltak megbízva. Nagyon kellemetlen dolgokat hallottam. Zárjuk le ezt a kört. Indítsunk tiszta lapról.”


Ez lényegében korrekt, de azért próbálom pontosítani.
A kollégák egy jelentős köre elfogultnak illetve egyoldalúnak találta döntéseteket. Elhangzottak sértőbb megfogalmazások is, de ezeket hagyjuk figyelmen kívül.
Én felszólalásomban arra utaltam, hogy azért kívánatos mandátumotokat lezártnak tekinteni, hogy a rosszízű vitákat elkerüljük. Ezek kiéleződésére lehetett számítani a maradásotokat, illetve távozásotokat kívánó kollégák között. Kézenfekvőnek látszott új szakkollégium jelölése, ahol egyébként természetesen ti mindannyian szóba jöhettek, mint jelöltek.
Álláspontom ezügyben változatlan, azt a szövetség vitáiban elhangzottak alapján alakítottam ki.

Még egyszer: Én személy szerint sem a sajtónyilatkozatban, sem másutt nem minősítettem a munkátokat, nem vádoltalak benneteket semmivel, kizárólag a kollégák kritikus megjegyzéseire utaltam a tőlem telhető legvisszafogottabb formában. Azt is pont azért, hogy e nemkivánatos vita (úgy tűnik bekövetkezett) kiéleződését elkerüljük.

Kérlek benneteket, keressük a megértés, a kompromisszumok útját. Ne legyen harag közöttünk. A filmszakma, úgy tűnik, felfutás előtt áll, segítsük azt minden erőnkkel.


Budapest, 2004 január 12.
    Üdvözlettel:


Szomjas György

Címkék

szakma , velemeny



nka emblema 2012