Ludivine Sagnier

Ozon tiszteletbeli hugicája

A színésznőnek nincsenek illúzió önmagáról, pontosan tudja, hol bújik meg tapasztalatlansága, miben éretlen – és nem szégyelli e hiányosságait. Ez vagyok, de fejlődöm – sugározza a fiatal Sagnier személyisége, „take it or leave it” mindenféle kihívó felhangja nélkül. Egyre erősödő népszerűségét jelzi, hogy az idei cannes-i fesztiválon két francia versenyfilmben is főszerepet játszott, Ozon Swimming Pool-jában és Claude Miller A kis Lilijében. A Moszkvai Filmfesztiválon e két filmről faggattuk.

filmhu:A Swimming Poolban egy ízben azt mondod Charlotte Ramplingnek, hogy ő az a fajta nő, aki a piszkos dolgokról csak ír, de sosem cselekszi meg azokat. Hasonló módon, te is csak a vásznon éled ki ezeket és nem az életben?

Ludivine Sagnier: Hát… én nem vagyok írónő…

filmhu:Nem így értettem…

L.S.: Arra vagy kíváncsi, hogy rossz kislány vagyok-e az életben? Hé, hol az ügyvédem, kerítsétek elő! Nézd, 16 éves korom óta önálló vagyok, miután egy évvel korábban elkezdtem szinkron-színészként dolgozni. Aztán hamar beszippantottak azok a karakterek, amiket játszottam. Olykor nehezemre esik visszatérnem a valódi életemhez. De azért nekem is vannak tulajdonságaim, szokásaim. Szeretek vitorlázni, meg vidéken autózgatni.

filmhu:Ozon filmje a valóság és a fikció kapcsolatáról szól. Ezek szerint te is hajlamos vagy eltévedni a fikcióban?

L.S.: Rájöttem, hogy minél jobban vonz a fikció és a non-fikció furcsa keveréke, vagyis minél inkább belemerülök egy-egy szerepembe, annál többet kapok az élményből. Színésznek lenni a lehető legjobb terápia. Minden funky dolgot kipróbálhatsz vele.

Claude Miller: A kis Lili

filmhu: Más bőrébe szeretnél bújni? Kiébe?

L.S.: Nem is tudom. Kipróbálni, milyen dolog megölni valakit. Ha egy ilyen jelenetet játszol el egy filmben, ugyanazokat az érzéseket kell átélned, mint egy igazi gyilkosnak. Egyszer öngyilkos lettem egy filmben, leugrottam egy épületből. Korábban fantáziálgattam már az öngyilkosságról – hogy milyen lehet. Elég különös, de néha megtörténik, hogy a karakter, amit felkínálnak nekem, pontosan megegyezik azzal, amire éppen szükségem van.

filmhu:Mely filmeknél passzolt ilyen tökéletesen az igényeid és a rendező víziója?

L.S.: Az összes Ozon-filmben. És A kis Lili-nél, ami egy Csehov-dráma (a Sirály – K.L.) adaptációja, habár a forgatókönyv elég messze esik az eredeti műtől.

filmhu:A Petite Lili végén a szende vidéki fruska karrierista, imázsára ügyelő, önző nőszeméllyé válik. Éreztél bármi hasonlóságot azokkal az áldozatokkal, amiket annak érdekében kellett meghoznod, hogy ismert és sikeres színésznő legyél? Vagy talán csak a kívülállók sztereotípiájáról van szó, és nem is ilyen kegyetlen a színészi pálya, mint amilyennek hisszük?

L.S.: De ilyen kegyetlen! Nagyon könnyen tudtam azonosulni a lány által hozott döntésekkel. Néhányat én is megtehettem volna: például ki kellett volna rúgnom az idétlen fiúmat, és egy jóval tapasztaltabb pasit választani. Miközben a filmet forgattuk, rájöttem, hogy nem ez a helyes megoldás.

François Ozon: 8 nő

filmhu:Az utóbbi időben csupa koros, tapasztalt nő vett körül a filmvásznon (8 nő, La Petite Lili, Swimming Pool). Mit tanultál tőlük?

L.S.: Minden színésznő, akivel találkoztam, valami mást adott nekem. Számtalan ok miatt lehet őket imádni. Nekem már az elég ok volt a csodálatra, hogy közelről láttam őket dolgozni. A színészek közötti kapcsolat természetszerűleg nagyon bensőséges. A francia színészek családja nagyon intelligens, művelt, önálló, reményekkel teli egyénekből áll. Azonban megvan annak a veszélye is, hogy ebben a nagy családban elveszted az identitásodat! De én még annyi mindenkivel szeretnék dolgozni. A rendezők közül elsősorban Claude Chabrollal, Claire Denis-vel, Olivier Assayas-szal, Cedric Kahn-nal.

filmhu: Hollywood nem szerepel a tervek között?

L.S.: Nem, mert már kipróbáltam. Túl nagy falat az nekem.

filmhu:A karácsonyi mozi-szezonban mutatják be a mozik a Peter Pan legújabb változatát P.J. Hogan rendezésében, amelyben Tinkerbellt, a tündért játszod. Milyen volt életed első nagy szuperprodukciójában részt venni?

P.J Hogan: Peter Pan

L.S.: Amikor kicsi vagy, arról álmodsz, hogy tündér leszel, és csodákat művelsz. Amikor megkaptam a szerepet, akkor vált csak világossá számomra, hogy az egyik álmom ezzel teljesült: repülhetek, és gyerekeket emelhetek a levegőbe. Számomra a filmkészítés maga is egy nagy csoda. Már a puszta tény, hogy karaktereket kelthetek életre. Úgyhogy gyakran van részem csodákban. Természetesen elképesztő volt egy nagy amerikai film gépezetében dolgozni, mert ez annyira különbözik attól, ahogy mi Franciaországban dolgozunk. Ott mindig kicsi a stáb, mindenki ismeri a másikat. A Peter Pan forgatásán hetekbe telt, míg megjegyeztem mindenkinek a nevét. Még ha a kapcsolatok ott is ugyanolyanok, nekem csoda volt, hogy azokkal az emberekkel dolgozom, akik nemrég a Csillagok háborúját, a Mátrixot vagy a Mission Impossible-t forgatták ugyanott. Hülye kérdésekkel zargattam a technikusokat, mindent kiszedtem belőlük Tom Cruise-ről meg a többi sztárról. Így Hollywood, a nagy mítosz, közelebbivé vált.

filmhu: A Swimming Poolban Charlotte Ramplinggel játszottál. Tőle mit tanultál?

L.S.: Rampling - Deneuve-höz hasonlóan - fiatalon vesztette el nővérét, amit nem tudott feldolgozni. A homok alatt című filmet terápiának szánta neki Ozon. Ekkorra már elhidegült férjétől, Jean-Michel Jarre-tól, aki végül elhagyta őt Isabella Adjaniért. Mindez nagyon bölccsé tette Rampling-et. Talán megértette, hogy nem kell a színészettel járó fájdalmakat olyan komolyan vennie, mert úgyis elég megpróbáltatásban volt már része. Erről persze én még nem tudok semmit, nem éltem túl sokat, úgyhogy, amikor a szerepem szenvedést kíván, teljes mértékben átélem azt. Néha talán túl szenvedélyesen is. Azok után, amiken Charlotte keresztülment, ő már távolságot tart a játékában ezekkel a dolgokkal.

filmhu:Ozon filmjében a te karaktered a filmvégi csavarnak köszönhetően teljesen új megvilágításba kerül. Milyen instrukciót kaptál arra vonatkozóan, hogy ezt már a film során is valahogy éreztesd a közönséggel?

L.S.: Semmilyet. Ozon otthagyott engem az identitás-nélküliség állapotában. Bizonytalan voltam, úgy éreztem, mintha elvesztem volna a valóság és a fikció határán. Az e fölött érzett fájdalmat vittem bele a szerepbe. 

filmhu:Ozon filmről-filmre egyre jobban fogyasztható, kommerszebb rendező. Ha legközelebb ismét valami teljesen más típusú filmet készül rendezni, biztosan elfogadod a szerepet, amit neked tartogat?

L.S.: Ő is megalapozta a hírnevét, és én is szereztem némi hitelt a nevemnek. Nem kell mindig ugyanazon a vonalon haladnunk. De tudom, hogy bármit kínál nekem, azzal úgyis többé válok, és fejlődni fogok. Azt hiszem ő már akkor felismerte, milyen típusú színésznővel áll szemben, amikor nekem még fogalmam sem volt róla, ki vagyok, és hogy hogyan alakuljak át egy-egy szerephez.

filmhu: Elmesélte valaha is, miért választott ki téged olyan fiatalon?

L.S.: (Egy ideig töpreng.) Nem igazán. Csak néhány elejtett viccben. Hülye poénokban.

filmhu:Mint például?

L.S.: Hát, hogy én voltam az egyetlen kövér tehén, akit találni tudott ilyen arccal.

filmhu:Hímnemű nézőid örömére elég sokat meztelenkedsz a filmjeidben. Nem érzed néha feszélyezve magad emiatt?

François Ozon: Swimming Pool

L.S.: Ez mindig a filmtől függ. A Swimming Poolban például nagyon fontos a meztelenség, a lánynak egy csomó képzeletbeli dolgot kell eljátszania, mindazt, ami a szexi csaj sztereotípiáját támasztja alá. A meztelenség nem olyasvalami, amit különösen szeretek csinálni. Az első alkalommal volt nagyon nehéz. De a Swimming Poolban ugyanazokkal az emberekkel dolgoztunk, mint Ozon korábbi filmjeiben. Szinte mindenkit ismertem, és így olyan érzés volt, mintha családban lennék.

filmhu:És mi a helyzet A kis Lili szexjeleneteivel?

L.S.: Az más! Másik stáb, ismeretlen arcok. Nehéz...

filmhu:Hogyan változott a kapcsolatod Ozonnal az elmúlt évek során? Még mindig érvényes az, amit egy interjúdban mondtál, hogy olyan ő, mintha a testvéred lenne.

L.S.: Igen, olyasmi. Minden filmmel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és egyúttal egyre igényesebbek lettünk. Mindig egyre többet követelünk a másiktól. De szerintem ez jó dolog. Mindig sok inspirációt nyújtott nekem, amivel rengeteget fejlődtem. Bár még mindig sokat kell fejlődnöm…