Magyar vándor (filmzene)

"Vezércselek" megzenésítve 

A Magyar vándor soundtrackje, miként az sejthető volt, jól kiszámolt, középre igazított, rádióbarát produktum, s bár inkább követ, mintsem teremt, nem tartalmaz elrettentően shites felvételeket – bár falrengető meglepetésekben sem bővelkedik. Hrutka Róbert kellemes és elegáns, szerethető dalokat állított talpra és hozzáértő zenészeket invitált a stúdióba, miként az énekesek kiválogatásával is elbíbelődhetett, tényleg komoly gárdát gründolt össze ehhez a filmzenéhez, ami pedig különösen szimpatikus, hogy a listára tett hírességek java tényleg tud énekelni. Kivétel csak egy akad: Pain, aki véleményem szerint a magyar popzene történelmének legnagyobb tévedése. A rapper küllemre ugyancsak megváltozott, ám az évek során felszedett izomszövet nem vonta magával előadói stílusának kicsiszolódását: a belégzés közben kiabáló megmondóember produkciója roppant idegesítő - inkább ugorjunk, látogassuk meg a lányokat.

Mert a legjobb tételeket a csajos dalok közt érdemes keresni, hisz itt köszörüli torkát Tisza Bea, Nagy Natália, Für Anikó, a Tunyogi testvérpár, s még sokan mások. A Für Anikó által énekelt Showtime kiváltképpen tetszetősre sikeredett, Nagy Natália dala nemkülönben, miként a Czerovszky Heni-Tisza Bea-Tunyogi Bernadett által előadott swing (Másnap) is ügyes húzás, szépen összepakolt, fúvósokkal és szolidan rockabillys gitározással dúsított darab (még jobban tetszene, ha kicsit harsányabb lenne, de gyanítom, hogy a rádiók kevésbé értékelnék az ilyesféle megoldást). A klipre vitt Hárem (fícsöring Gallusz Nikolett, Bala Eszter és Tunyogi Orsi) szerintem kevéssé ütős, egyéb megfontolást sejtek a választás mögött: három darab félmeztelenre vetkőztetett nagyon jó nő énekeli, hogy így a szerelem, úgy a puszika, könnyen megfejthető a matek (a videó a lemez mellékleteként tekinthető meg). A hímrészleg érzésem szerint kicsit haloványabb, ez a mezőny kevésbé kiegyensúlyozott, és sajnos becsúszott egy-két gyenge dal. Az Emil.Rulez! egy laza hangszerelésű, kedves bohóckodással járult hozzá a lemezhez (Karaván), a srácok persze ezúttal sem tudtak hibázni. Korda György nótáját (Beatrice) a trendnek megfelelően csavarták ki, kiabálós-durvagitározós-ugrálós refrént rittyentettek a kellően debil verzék mellé, a közönség bizonyosan imádni fogja, mert jól lehet rá ugrálni és kiabálni és léggitározni. A főszereplők által énekelt Grand Hotel és a Roy által előadott Az otthon itt van nemkülönben rendben lévőnek találtatik, viszont Somló és Hrutka dalai már kevéssé korbácsolták fel az érdeklődésemet.

A dalok élvezeti értékét nagymértékben fokozza, hogy a Harmat Gábor által jegyzett szövegek gondosan mellőzik a kirívó ostobaságokat és a rongyosra koptatott rímpárokat, de azért olyan kifejezések után, mint „hajókürt” vagy „sötétítőfüggöny”, senki ne kutasson. A hangmérnöki munka egyenesen imponáló: a hangszereknek hangszerhangjuk van, az énekhangnak pedig teste, nem olyan, mint mikor bádogbilik zörögnek egy kazánlemez mögött. Ha valakinek kedve szottyan hozzá, ezt a cédét nyugodtan berakhatja egy komolyabb cuccba, nem érik kínos csalódások.

Mindent összevetve, a Magyar vándor zenéje minőségi kommersz, bőven a Valami Amerika szintje fölé pozícionálható anyag. Ugyanazon vállalás mentén fogant, mint az Apám beájulna!, de a korábban tárgyalt lemezzel szemben Hrutka Róber és társai sem süketnek, sem hülyének nem nézték azt a bizonyos „közönséget”, és nem akarták megspórolni az érdemi munkát. Bizonyos vagyok benne, hogy az úgynevezett „közönség” értékelni fogja ezt a gesztust, miként az is borítékolható, hogy a magyar popzenéért kevéssé rajongó arcok sem fognak kiszaladni a világból, ha véletlenül összetalálkoznak a lemezről kimásolt tételekkel – mert ezeket a dalokat bizony sokat fogják pörgetni a kereskedelmi rádiók.