sex hikaye

Maia Morgenstern

Ajándék Romániából

2005. szeptember 6. - Dániel Ferenc
Maia Morgenstern
Legalább negyven éve, hogy szégyenkezve és lelkesedve regisztráljuk azt a hétmérföldes, a román színház javára érvényes minőségi különbséget, amelyet műveik, személyiségeik szolgáltatnak nekünk. Most ősszel Maia Morgenstern ruccant át Bukarestből Budapestre jiddis nyelvű színházat játszani.

Itt próbálnak majd Oberfrank Pálékkal, vérbeli jiddis dikcióval, s hogy a bemutató után miféle térbeli kiterjedése lesz/lehet előadásuknak, az még a jövő zenéje. Egyébiránt anno láttam, másodvonalbeli színészekkel a még létező bukaresti gettószínházban jiddis esztrád-produkciót, s volt az egésznek valamiféle egyházi, világi töltettel teli etnográfiai bája.

Maia Morgensternt különféle filmekből ismerjük. Nagyszabású figura, a spanyol matadorok vagy táncosok jellemzése szerint lobog benne az izzó vér, a "duende". Gyönyörű nő. Közönséges riporthelyzetben is érzékelhetni, hogy vág az esze, mint a borotva. Mivelhogy egész lénye jelentős, a keze éppoly kifejező, mint a szeme, sudár termete éppúgy világklasszis, mint a némán tűnődő arca, egyszerűen nincs szüksége arra, hogy 'még külön is kifejezze magát'. Nem méricskélek. Magyarban mostanában ez a tökély nemigen fordul elő.
Tőkés Annára és Darvas Lilire tudnék gondolni (módszeresen emlékezni), talán a legjobb formában lévő Sennyei Verára, ők kép/viselték ezt a magas kasztot. Orosz Józsi megszeppent kérdezőbiztosnak tűnt, itt az ő törpe okvetetlenkedései nem jöhettek be. A kultúrház üdvöskéi fel sem fogták, valójában mekkora tétje van/lehetne hat percbe zanzásított szöveges érdeklődésüknek. Mindegy volt. Maia M. szelíden mosolygó spéttel, néhány erőteljes gesztussal helyükre rakta a dolgokat + vegyük hozzá, hogy a művésznő három gyerek öntudatos anyja.

S valaki, korifeus magyarázza meg, miért nem forgalmazták kishazánkban a művésznő Mészáros Mártával forgatott kiváló filmjét...? Túl sok lett volna?  

Teoretice a személyiség s etnikai különössége nem nagy durranás. Amikor azonban alkalmunk van látni egy Bartókot, Fellinit, Oscar Petersont, Edit Piafot, Isaac Sternt, Maia Morgensternt, Szmoktunovszkijt… - létezésünknek új dimenziói nyílnak, olyankor jó létezni.  



Címkék

elemzés , szakma



nka emblema 2012