Mészáros Péter 3 filmterve

„A talányos címek jók”

filmhu: Mi ez a különös vonzódás az idegen hangzású címekhez?

Mészáros Péter: Ezek nem tudatos választások, de most megpróbálom tudatosan végiggondolni őket. A Kyriét pontosan tudom, hogy miért neveztem el így. Teljesen véletlenül jött. Egy Paul Giger nevű jazzhegedűs lemezét hallgattam, neki volt egy Kyrie című száma, és ez a zene inspirálta ezt a történetet. Tulajdonképpen nagyon hamar megszületett, kétszer egymás után meghallgattam, és készen volt a kisjátékfilm története. És természetesen a „Kyrie eleison...”, az isteni irgalomnak szakrális megfelelője.

A Stammbuch címe Krúdytól származik. Ezen a címen nagyon sokat gondolkodtam. Konkrétan emlékszem, hogy le kellett már adni a pályázatra a forgatókönyvet, és a producer nagyon várta a címet. Órákat ültem a gép előtt, és közben párszor felhívott a Durst, hogy mit írjunk a pályázatra. Aztán a Stammbuch mellett döntöttem. Azt tanították nekem anno, hogy a talányos címek jók. Akár egy név, akár egy idegen szó, amiben benne van a film, de nem megoldottan van benne, tehát nem meríti ki. Például itt az egyik legkedvesebb filmem A gonosz érintése, vagy John Hustonnak a Key Largo-ja, vagy Coppola első filmje, a Dementia 13. Csak egy szó vagy név, ami jelenthet valamit, ez vonzó. Ez a hozzáállás egyfajta tanítványi hűség a tanáraim és a dramaturgok iránt. Amit tanítottak nekem a főiskolán, az mindenképp bennem volt, amikor a címen gondolkodtam. A Stammbuch egy német szó, ráadásul nem is azt jelenti a mai német nyelvben, mint amit jelentett a 19. században. Ma törzskönyvet jelent, de akkor és Krúdynál ezek vendégkönyvek voltak, akár az udvarház kisasszonyának a könyvei, amibe az ott megjelenő vendégek kedveskedéseket írtak. A mi filmünkben ez egy dramaturgiai csúcspont, hiszen Szendrey Júlia itt talál konkrét bizonyítékot a félelmeire, hogy bizony Petőfi - enyhén fogalmazva - néha mélyebben belenézett egy-egy rajongó lányszembe. Ezért gondolom, hogy ez jó címválasztás volt. Persze azóta is többen támadták, hogy miért adok idegen címet, hiszen a Duna Televízióban is lesz ez a film, és miért nem közérthetőbb. De szerintem jó, hogy talányos cím. Benne van az is, hogy akkoriban mennyire általános volt a magyar közbeszédben a német szavak használata, és talán ad neki egy kis biedermeieres ízt.

Közismert-e Aphrodité szigete? A Cythere forgatási helyszínén

A harmadik film, a Cythere, pedig egy földrajzi név, aminek komoly dramaturgiai okai vannak. Már rég nem Cythere ma non troppo a címe, hanem csak simán Cythere. Beláttam, hogy enyhén szólva modoros lenne még mellé ez a „ma non troppo”. Ez egy zenei szakkifejezés, a zeneszerzők szokták odaírni a kottákra, hogy „allegro ma non troppo”, vagyis „gyorsan, de nem nagyon”. Ez az eredeti címben arra akart utalni, hogy ez az utazás Cytherára nem nagyon fog sikerülni a film hőseinek. Szóval beláttam, hogy ez egy kissé modoros, úgyhogy csak egyszerűen maradt Cythera, a sziget neve. Ez az a sziget, ahová Aphrodité kilépett a habokból, és utána indult el Ciprus szigetére. Ez ügyben volt is egy kis vitánk a görögökkel, mert ők egyből mondták, hogy én hogy is gondolom azt, hogy Cythera Aphrodité szigete. De ők tudták rosszul. Akkor kissé zavarba is jöttem, és még egyszer utána néztem, miután hazajöttünk Cytheráról. De kiderült, hogy jól tudtam, mert a görögök Cipruson állítottak neki szentélyt, ezért Ciprust szent szigeteként tisztelték, de a görög mitológia szerint Cytherán lépett ki először a szárazföldre és épp ezért Aphroditének egyes görög közösségekben a váltóneve Cythera volt. Nem véletlen egyébként, hogy Watteau festménye emiatt kapta az Indulás Cythere szigetére címet– ott is a szerelemről volt szó. Szóval közismert az európai kultúrtörténetben, hogy ez Aphrodité szigete, de úgy látszik ez már Görögországban sem mindenkinek közismert. Szóval ez a három cím magyarázata.

filmhu: Pontosan ki volt, aki ezt cáfolta a görögöknél?

M.P.: Egy görög producerrel vettük fel a kapcsolatot, hiszen örömmel mondhatom, hogy a filmre a forgatókönyve alapján már egy görög forgalmazó jelentkezett, hogy szeretnék forgalmazni. Ez jó dolog.

filmhu: Van ilyen terved a másik két filmre nézve is? Van jelentkező külföldi forgalmazó?

M.P.: Nincs. Ez nehéz például a Stammbuch ügyben, hiszen azért ez egy nagyon magyar történet. Bár Petőfi Sándor neve közismert Európában a műveltebbek körében, és e miatt számot tarthatna külföld a filmre, csakhogy ez nem Petőfiről szól, hanem Szendrey Júliáról.

Még akkor is, ha Petőfi szelleme folyamatosan ott van a filmben, amivel Szendrey is küszködött eleget. És hát mi is küszködünk folyamatosan lásd a barguzini ásatások. Szóval ez a Petőfi-mítosz folyamatosan jelen van az eltűnése óta a magyar kultúrtörténetben.

filmhu: Milyen a ti Szendrey Júliátok?

M.P.: Krúdy rendkívül ironikusan áll ehhez a dologhoz hozzá – sokkal kegyetlenebbül, mint a mi filmünk. Ő ironikusan kegyetlen Szendrey Júliával. Én rendkívül sokat olvastam utána, Szendrey személyisége azért nem ennyire egyoldalú, mint ahogy a novellából kitűnik. Krúdy - nagyon egyoldalúan - léha, céda nőnek ábrázolja Petőfi özvegyét. A mi filmünkben Szendrey Júlia egy intelligens, zabolázatlan, a kor erkölcséhez képest rendkívül emancipált nő, túl értelmes ahhoz, hogy rossz költő tudjon maradni kétségek nélkül. Tudja magáról, hogy tehetségtelen, ettől szenved, fél az öregedéstől, nem tud mit kezdeni azzal, hogy ő lett a nemzet özvegye, ugyanakkor ez imponál is neki, hisz ő a Júliák Júliája. Az első nő a magyar kultúrtörténetben, aki aztán archetípust teremt. Csinszka ugyanezzel a lelkesedéssel megy hozzá Adyhoz. Tudomásom szerint Szendrey Júlia sohasem volt igazán szerelmes Petőfibe. Tudatos választással ment hozzá, mert meglátta, hogy egy rendkívüli költő felesége és múzsája lehet.
 
Nagy érdeklődésre számítok emiatt Magyarországon, még akkor is, ha ez irodalomtörténészi körökben közismert. Hisz az oktatásunkban benne vannak a hőstörténetek, a költő szóra ma szinte mindenki azonnal Petőfire gondol. Azért, mert mindent egyesít: a forradalmárt, aki a csatamezőn esett el, a romantikus szerelmest, aki rajongott kedveséért és a szabadságért. Ezt a mítoszt Petőfi elég tudatosan ápolta. Ő korántsem az a falusi őstehetség volt, akinek szerette láttatni magát. Jóval műveltebb ember volt annál, mint ahogy – divatos mai szóval - kommunikálta az akkori magyar társadalom felé. Ez tehát nagyon is tudatosan megalkotott imázs volt, s Szendrey Júlia ezt tudta is. Krúdyt rendkívüli módon foglalkoztatta ez a kérdés, több novellát írt például Petőfi Zoltánról is, aki alkoholista, züllött életet élt, egyszerűen összeroppantotta az apja mítosza. Gyulay Pál óvó kezei sem tudták összetartani a családot, aki küldetésének tekintette Petőfi hagyatékának kezelését, újra kiadását, s ily módon nagyon közel állt Szendrey Júliához.

Szóval ilyen környezetben írta Krúdy a 1906-1907-ben ezt a novellát, de korábban és később is írt novellákat a családról és a környezetükről. Ezt anekdotikusan dolgozta fel: megöregedett színésznők nyilatkoznak, akik szintén egy kissé öregebb színésznőktől hallották, hogy a Sándorunk mennyire nem tudott bánni a nőkkel, hogy a nők bolondot csináltak belőle. Ezek a mítoszok nagyon elevenek voltak, és nemcsak a szabadságharc hősei meséltek Petőfiről. Krúdy ezt a fajta önreklámot, mítoszteremtést a rá jellemző szeretettel-iróniával gúnyolja ki. A Stammbuch alapjául szolgáló szövegek a legkegyetlenebb írásai, már ami Szendrey Júliát illeti. A mi Szendrey Júliánk retteg, fél a magánytól, nem tud mit kezdeni a mítosszal, egy fiatal magyar íróval, egy Petőfi-epigonnal utazik Erdélyországba, hogy felkutassa az eltűnt költő nyomait, s hát bizony éjszakánként át-át szökdösik az útitárs szobájába. Ki tudja miért? Mert folyamatosan féltékeny a férjére, de nem azért, mert szerette, hanem mert a hiúságában bántották meg: mit adhattak neki azok a nők, amit ő nem. Folyamatosan viaskodik tehát Petőfivel, önmagával, az írói tehetségtelenségével, keresi a helyét a világban, retteg az elmúlástól.

Szóval e körül kavarog ez a film. Júliának egy nagyon zaklatott pillanatát mutatja be, és feltűnnek az akkori Magyarország fura figurái: a nemzethalált könnyező vidéki magyar uraságok, akik szintén Krúdytól vannak: húzzák a cigányok, és borgőzös hangulatban a ködös novemberi estéken belefeledkezünk a nemzethalálba. A filmnek szándékaim szerint lesz egy erős lírai vonala, amit szeretnék ellenpontozni ezzel az iróniával, ami néha harsányabb, néha finomabb de mindig ott kell hogy legyen.

Színészileg nagyon komoly feladat vár a két főszereplőre, a Szendrey Júliát alakító Vencz Stellára illetve Welker Gáborra, aki Balázs Sándort játssza, ugyanis azokat a dialógokat, amik a filmben lesznek nagyon nehéz ma irónia nélkül elmondani. Ez a feladat: ha ez sikerül, attól lesz ironikus a film – kívülről. De belül is hitelesnek kell lenni, ha nem, akkor parodisztikus és rossz lesz. Nagyon komolyan készülnek rá a színészek, rendkívül inspiratívnak tartják, úgyhogy én ennek nagyon örülök, és izgatottan várom, hogy belecsapjunk.

filmhu: A téma volt meg először, és ahhoz találtad meg Krúdyt, vagy fordítva?

M.P.: Régóta szerettem volna írni ebből forgatókönyvet, ugyanis nagyon szeretem Krúdyt. Bár ilyet ostobaság mondani, de azért mégis mondom, hogy a huszadik század mondjuk három legnagyobb írója között tartom számon, hisz valami hihetetlen teljességben írta meg a magyar társadalmat a legkisebb embertől az arisztokratáig, a korabeli élet minden rétege az ujjbegyében volt. Nekem be vannak jelölve Krúdynál azok a művek, amelyeket meg lehet filmesíteni. Nagyon sok be van még jelölve. Durst György hívta fel a figyelmemet a tévéfilmes pályázatra, és témájából adódóan a Stammbuch inkább erre kívánkozik, mert nagyon fontos közép-európai témának érzem. Szóval ez így jött, akkor tudtam, hogy ezt kiválasztom, és megírom, tehát ez a forgatókönyv ebben a formában nagyon hamar megszületett, mert kész volt már a fejemben, csak az alkalomra várt. Nagyon boldog vagyok, hogy egyáltalán lehetőségem van ismételten egy kosztümös filmet forgatni, ráadásul Krúdyból, akit nagyon nagyra tartok. A tétje ugye az, hogy én fel tudok-e nőni ehhez az iróniához. Ez a feladat.

filmhu: Van a magyar filmtörténetben egy nagyon jelentős Krúdy-adaptáció. A Szindbádnak van bármilyen hatása is a munkádra?

Miért ne lehetne Szindbádhoz újra hozzányúlni?

M.P.: Remélem, hogy nem. Filmes barátaim közt nem titkolt tervem, hogy dolgozom egy olyan forgatókönyvön, amely Szindbádról szól, csak ez ott fog véget érni, ahol Huszárik Szindbádja kezdődik. Én a fiatal, a gyerek Szindbádról szeretnék beszélni. Krúdynak kicsit más hangulatúak azok a novellái, amelyek a gyerek Szindbádról szólnak. Azt akarom megmutatni, hogy kik között született Szindbád, kik voltak azok a nők, akik megteremtették őt. Tisztában vagyok egyébként azzal, hogy Magyarországon nagyon erősen kialakult tabuk vannak, többek közt ez is az: Szindbád Huszárik Zoltáné – nem lehet hozzányúlni. Ezt nem tartom jó ötletnek, bizonyára elő fogok állni a magam próbálkozásával. De az egy nagy volumenű, drága dolog lenne, meg hát a forgatókönyv színvonalán is múlik. De akkor is, ha lenne egy erős forgatókönyvem, akkor is komoly ellenállásba ütközne. Egyszerűen azért, mert Huszárik Zoltánnak van egy olyan Szindbádja, ami a magyar filmtörténetben - szerintem is - megkerülhetetlen. És persze ott van Latinovits játéka, vagy a Sára alkotta képi világ is – ezek olyan komoly állításokként vannak letéve az asztalra, hogy óhatatlanul felvetődik, miért kell akkor ehhez újra hozzányúlni. Ezzel együtt szeretnék kevésbé tekintélytisztelő lenni. Miért ne lehetne Szindbádhoz újra hozzányúlni?

filmhu: Figyelembe vennéd tehát a Huszárik-filmet?

M.P.: Hazugság lenne bármi olyasmit mondanom, hogy semmiképp, hisz ismerem a filmet. De ez valószínűleg nem tudatosan működne. Tudatosan semmiképp sem szeretném figyelembe venni azt, hogy készült már egy Szindbád-film. Tudat alatt vannak olyan dolgok, amik mindenképp előjönnek. Krúdy esetében persze mindig felmerül, a Stammbuch esetében is felmerült a Szindbád, holott azért készültek más tévéfilmek Krúdy alapján. Majd ez kiderül. Abban bízom, ha a Stammbuch jól sikerül, hogy évek múltán érdemes lesz futni egy kört Szindbád ügyben. De igazából, ami hátráltatja az én forgatókönyvem befejezését az az, hogy nem látom még a főszereplőt, még nem ismertem meg. Magyarországon nagyon kevés kosztümös film készült. Ami készült, arról most nem fogok beszélni, az nagyon felemásra sikeredett, és egyéb dolgokat szolgált ki, s szakmailag nagyon vegyes. A fiatal színészeink pedig nagyon – jó értelemben vett - trendi, nagyon mai filmekben játszanak, ebből még nem látom azt a Szindbádot, nem látok még – bár ez félrérthető - egy tizenéves Latinovitsot. Félreértés ne essék, én nem Latinovits fiatal mását keresem, hanem ezt a fajta kalibert. De ha ez meglesz, akkor bizonyára befejezem a forgatókönyvet. A többi színészre mind megvan a jelölt.

filmhu: A Stammbuchon kívül a Kyrie is ironikus lesz. Ennyire fontos ez a kategória nálad?

M.P.: Talán pontatlanul fogalmaztam, mert a Kyrie nem ironikus egyáltalán, semmi köze az iróniához. A címe az, ami ironikus, mert semmiféle vallási tartalom nincs benne. Messze nem kegyelemgyakorlásról van szó. De egyébként valóban, az irónia számomra a legfontosabb esztétikai kategória. Pontosabban az iróniára, azon belül is az öniróniára való képesség az, ami a legfontosabb. Szándékaim szerint a Cythérában is el fog mosolyodni a közönség, többször is. Ezzel kapcsolatban aztán sok mindenkit sorolhatnék, de leginkább a romantikusokat. Hoffmannt, vagy a Schlegel testvéreket. Különösen a német romantika sejtelmessége, figurái, átéjszakázott történetei állnak hozzám közel. Hoffmann a rettegései közben is folyamatosan nevetett mindenen és mindenkin. Ezt tartom a legnagyobb stílusbravúrnak. Ugyanezt gondolom Woody Allenről, vagy kisebb részben John Cassavetesről, s akár Kurosawáról is. A testőrben például, amikor megjelenik a rettegett testőr, aki elől mindenki menekül, és akkor meglátjuk őt magát, amint vakarja a tökeit, legyeket hesseget maga körül, hát mi ez, ha nem az irónia legmagasabb rendű képi megfogalmazása az ötvenes évek elején, amikor mindenféle pátosszal voltak tele az amerikai mozik. Ma már, Quentin Tarantino után ez elég snassz, bár az inkább cinizmus szerintem, amit nem kedvelek, mert gyáva dolognak tartom. A cinizmus könnyen járható út, bár ez így lehet, hogy nevetségesen hangzik. 

filmhu: Hogy álltok most a filmekkel?

M.P.: Most megyünk forgatni Görögországba, Krétára. (A stáb időközben elindult. – A szerk.) Közben voltak mindenféle akadályok, amelyekről már korábban beszéltem, volt egy változás, egy kuratóriumi döntés, mely szerint most már elkezdhetjük a filmet, és ha tisztázódik ez a törvény, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy a befektetőnk tulajdont szerezzen a filmben. Akkor rendelkezésre áll a film teljes finanszírozása, és december 18-ig be fogjuk fejezni a nagyjátékfilm forgatását. A Stammbuch a kisebb nagyobb előkészítési problémákon túl október 20-án elkezd forogni.

Watteau a 21. században- az interjú 2. részében Mészáros Péter Cythéra című filmje képi ihletettségéről és a női film sajátos dramaturgiájáról mesélt a filmhunak. folytatás>>