Miért futball?

EB-spotting 2.

Miért futball, ha magyar.film.hu? Hát egyrészt azért, mert magyar filmnézők sokasága néz hetekig film helyett most futballt a tévén. Én például épp a baszk Lizarazu kitűnő játékát csodálom, de időnként átkapcsolok a Duna tévé filmjére: ebben Franco tábornok haldoklásakor Guernica egyik életben maradt baszk áldozata tér vissza vadászat ürügyén a kisvárosba. Hogy kit és mit robbantanak vagy lőnek le, soha nem tudom meg, mert visszakapcsolok a meccsre.

Közben két lassúan drámai mozijelenet húsz másodperce alatt kétszázhúsz métert futottak a pályán, és két kapufa csattant, zörgött a csont. Velőtrázó izgalmak, de még az unalom is gyorsabb.  Az idő és a drámaiság relativitása ennél szembeszökőbben nem megtapasztalható: kapcsolgassunk csak egy erős iramú, jó meccsen oda-vissza film és futball között, és furcsa élményben részesülünk. A hős mélázva, vagy a gyilkos gonoszul néz maga elé - ezalatt a meccs háromszor változik...

Másfelől azért zúdul futballszó a filmhu virtuális hasábjain, mert istenadta magyarok vagyunk (magyar.film.hu) – és nemrég istentelenül megvertük a labanc  németeket, akik - mint tegnap a hollandok is tapasztalták - megint nagyon jók, tán a döntőre is esélyesek. Ebből persze az következik, hogy mi még jobbak vagyunk: kettő-null az a tévében is kettő-null, és világos, mint a vakablak, hogy mi magyarok a futball-döntőt érdemeljük 1954 után megint.

Mivel mondom, a németeket mi már az EB előtt hazavágtuk, nincs mit beszélni róluk. Tegnapi ellenfelükről talán. A hollandok kicsit akadoznak még, de nem rosszak, azt hiszem, nagyon sok múlik ügyvéd-nevű edzőjükön. Advocaat mester tegnap némi töprengés után a második félidőben elővette jobbik eszét és jobbik játékosait. Bámulatos az éltesen is villámlábú Overmars: olyan marsokat futott a balszélen, hogy a fonnyadt narancsok is felvirágoztak.

Szerényen elmesélem még, hogy Lettország győztes félidejét és vesztes végeredményét eltaláltam. Ez önmagában nagy pénz lett volna, de mohón hozzákombináltam ugyanilyen felemás félidő-fogadásokkal a német-hollandot: nem az az elképesztő, hogy öt centiméter hiányzott a nyereményemhez, hanem az irgalmatlanul és meglepően nagy nyeremény, mely elúszott. Van még időm milliomossá lennem, s mivel nem vagyok irigy, elárulom titkaimat. Aki az olasz csapat bámulatosan szürke produkcióját látva például már nem hisz bennük, azoknak odasúgom, hogy 1982-ben három döntetlen után jutottak tovább: a Fiumicinón már várta őket záptojással felfegyverkezve fél Róma – azután világbajnokok lettek. Az olaszok minél rosszabban kezdenek, annál esélyesebbek, ez náluk holtbiztos hagyomány. Másfelől bizonyos esélyét látom egy angol-francia döntőnek. Ilyesféle végkifejlet nem olyan rég az 1988-as EB-t jellemezte. Első meccsükön az akkor nagyon jó szovjet csapat a legendás Lobanovszkij vezérletével megverte a hazai hollandokat. Utána a döntőben megint találkoztak, és Hollandia a csodálatos Van Bastennel Európa-bajnok lett.

Csodálatos a futball (legalábbis, ha leszámítjuk a Gulyást alulmúló szerencsétlen Mezei Dánielt, dehát mindennek ára van)! Nézzünk sok tévémozit és tévéfutballt. Értelmezzük újra az avítt mozgókép-dramaturgiát.

(fotó: EPA)