sex hikaye

Mikor szolgának telik esztendeje

Moharos Attila

2003. január 26. - filmhu
Dokumentumfilm két tételbenSzékelyföldi családregény két kiscseléd sorsán keresztül. A film azoknak állít emléket, akiktől elvették a gyerekkorukat.
A székelyföldi "családregény" elbeszéléseinek sorát a már korábban leforgatott S immár itt vagyok című első tétel nyitja. Ez a tizennégy  éves Fülöp Leventéről szól, akit alkoholista szülei szolgagyereknek, pajtában lakó és felnőttként dolgozó kiscselédnek szegődtettek el. A szigorú gazda portáján a vérébe ivódik a szakadatlan iparkodás - ám egyéb útravaló vagy fizetség nem jut neki, amikor Atyháról odébáll. A Most együtt szolgálunk című második tételben Leventét megférfiasodva látjuk viszont. A fiú Firtosváraljára került, ahol bátyja, Csaba cselédeskedik, úgyhogy Levente is itt talált magának új gazdát. A helyzetükkel számot vető fiúkat nem is annyira saját mostoha sorsuk bántja, hanem az, hogy hiába vágyódnak a család után - hiszen az szétesett, hét testvérük árvaházba került. Elénk tárul ennek története - ezzel szembesülve szólal meg az anya és az apa is -, Levente és Csaba pedig a testvérek fölkutatására tökélik el magukat ... A két fiú lassan nagykorúvá válik, és szembesülniük kell életük keserveivel. Filmünk azoknak állít emléket, akiktől elvették a gyerekkorukat.

Címkék

filmnévjegy , szemle 34



nka emblema 2012