Minarik és a többiek
10+1 magyar film a fociról
A magyar labdarúgó-válogatott 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, hazai filmek azonban szerencsére azóta is készültek a fociról, előtte meg pláne. Az elmúlt bő ötven évben ideológiával súlyosbított, abszurd, sírva röhögős, kedvesen bárgyú és heroikus focis filmek is születtek, melyekben a futball néha csak eszköz és ürügy volt a kimondhatatlan kimondásához. 10+1 filmet szedtünk össze.
Rákosi a sportot már 1948-ban „a legszélesebb népi tömegek egyik legfontosabb kulturális tevékenységévé” akarta fejleszteni, ennek érdekében hozták létre egy évvel később az MHK-t, azaz a „Munkára Harcra Kész” tömegmozgalmat. Utóbbi népszerűsítését szolgálta a Civil a pályán, melyben az öntudatos munkásfiút Soós Imre, a munkáját hanyagoló sztárfocistát pedig az Újpest legendája, Szusza Ferenc alakította. Keleti Márton filmjét erősen átitatja az ideológia és az osztályharc szelleme, a rajongók azonban elsősorban a focijelenetekre, Szusza játékára és Szepesi közvetítésére emlékezhetnek.
A csodacsatár (1956)
„Valamikor réges-régen – pontosan 1955-ben – írtam odahaza egy forgatókönyvet; az volt a címe: A csodacsatár. A film Futbóliában, egy képzelt országban játszódott, ahol a nép rosszul és elnyomottan élt, s vezetői – hogy a bajokat kevésbé lássa – futball-sikerekkel igyekeztek elkápráztatni. Az volt a jelszavuk: a tömegnek kenyér és cirkusz kell, s minél kevesebb a kenyér, annál több cirkuszra van szükség” – emlékezett vissza a forgatókönyvíró Méray Tibor a kezdetekre. Nem sok híja volt, hogy a film soha ne készüljön el, végül leforgatták A csodacsatárt, melynek egyik főszerepét a kor sztárja, Puskás Ferenc játszotta. A forradalom azonban elmosta a bemutatót, utóbb persze sor kerítettek erre is, de akkorra már Méray és Puskás is külföldre távozott. Előbbi nevét egyszerűen törölték a stáblistáról, utóbbi jeleneteit Hidegkuti Nándorral újraforgatták.
Mese a 12 találatról (1956)
Makk Károly filmjében totólázban ég egész Budapest, köztük az a négy ember is, akik közösen állítanak ki egy szelvényt abban a biztos tudatban, hogy a pénz minden kétséget kizárólag boldogít. A Népstadiont a balszélső Titi (Zenthe Ferenc) cselei kergetik eksztázisban, a kapuban pedig Minarik ifjabb kiadása, a fiatal Garas Dezső hadakozik egy orr-fixált méhecskével. Utóbbi kiütéssel győz.
Két félidő a pokolban (1961)
Hitler születésnapján a munkaszolgálatosok alkalmi csapata a német katonákkal meccsel egy ukrán táborban. A játék azonban hamar élet-halál harccá válik. „Fábri filmje láthatóan kerülni próbálja a sematikus, fekete-fehér ábrázolást” – írta róla Bikácsy Gergely: „Nem akar hősöket kreálni, és nem a heroizmusról szól. Kevés kivétellel jól egyensúlyoz a humor és a tragédia közötti nehézjáratú ösvényen. (...) A mély lapályra jutott 56 utáni magyar film három-négy szűk esztendejének egyik ritka értéke mai szemmel is a Két félidő a pokolban – aki nem látta, vagy nem hiszi, annak érdemes ráhangolódni”.
Hazai pálya (1968)
„Mije van ennek a városnak a futballon kívül?” – kiáltja világgá a bánatát Köves/Latinovits, miután csapata, a Kiskunbékás SC, kiesett az NB III-ból. A sorsdöntő (és vesztes) meccs után Köves ugyancsak sorsdöntő elhatározásra jut: a népboltvezető, futballedző-középcsatár kapitány Virág tanácselnök megkerülésével egy ládagyár létesítésébe fog – történetesen a focipálya közepén.
Régi idők focija (1973)
„A Régi idők focija forgatására mindennap megérkezett Garas, agyonmosott rózsaszínű ingében és nagyon fiatalon. Bement az öltözőbe, és kijött mint Minarik Ede. Hogy csinálta? Nem tudom” – emlékezett vissza a forgatásra a rendező Sándor Pál. Minarikban testesül meg az a szent őrület, melynek alfája a Csabagyöngye SC, az origója meg az első liga. Ez a Cél, amely minden egyebet a háttérbe szorít a focirajongó mosodás életében, rossznéven azonban senki nem veheti tőle, hiszen a „Kell egy csapat!” örökérvényűségével akkor és azóta sem lehet vitatkozni. 2011-ben Garas Dezső – a filmbeli Minarikhoz hasonlóan – örökre elrepült, mi pedig abban bízhatunk, hogy Mándy Ivánt átölelve azóta odafent közösen számolgatják a gólokat.
A mérkőzés (1981)
Foci, gyilkosság, politika – Kósa Ferenc filmje az átmeneti teljhatalmúakról, kézen-közön eltűnő bizonyítékokról, meg a hétköznapi hősökről szól, melyben a focimeccs – miként a Filmkultúra akkori kritikája kiemelte – „valójában csak a drámai ürügyet szolgáltatja egy tágasabb történelmi pályán vívott erkölcsi és politikai mérkőzéshez”.
Szilágyi Tibor és Bessenyei Ferenc A mérkőzésben
6:3 avagy, játszd újra Tutti (1998)
A nagy nap, 1953. november 25-e. Az angol-magyar napja, melynek minden pillanatát, cselét, kapura lövését egy időben betéve tudta az összes valamirevaló focidrukker. Köztük a kukás Boksai Rezső (Eperjes Károly), aki miután magára ölti a 9-es számú mezt, ott lehet a nagy napon, még ha nem is a Wembleyben, hanem a budapesti Bakáts téren. Spiclik, drukkerek, ferencvárosi kisemberek és a titokzatos szemű Helén kergetik egymást Tímár Péter filmjében, miközben az évszázad mérkőzését Szepesi közvetíti.
Puskás Hungary (2009)
„Először az volt a film címe, hogy Az igazi Puskás, aztán arra gondoltam, hogy nem vindikálom a jogot arra, hogy én mondjam meg, ki az igazi Puskás. A dokumentumfilm ugyanannyira szubjektív műfaj, mint a játékfilm. Fel kellett építeni Puskást. (...) A filmben megjelenő Puskás, tipikus magyar – azzal együtt, hogy félig sváb származású –, kicsit svindler, átveri a hatalmaskodókat, ugyanakkor mérhetetlenül tehetséges. Puskás titka abban van, hogy ő olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni. Élete során folyamatosan vált egyre jobbá, izgalmasabb személyiséggé. Jó nézni, hogy ő helyettünk is elért valamit, ráadásul sok országban. Nem is csoda, hogy imádják Spanyolországban, Görögországban, Ausztráliában és a világon mindenfelé, hiszen elfogadta szokásaikat, kultúrájukat, megtanulta nyelvüket. És mindeközben megmaradt magyarnak, és ő lett a világ legismertebb magyarja. Puskás neve jelenti Magyarországot.” (Almási Tamás)
Magyarok a Barcáért (2014)
Volt idő, amikor az FC Barcelona sorsát még magyar medvék, fékbetétgyárosok és ötvenhatos menekültek befolyásolták. „Meg egy szőke srác a pesti grundról, aki nem csak játékosként, de edzőként is beírta a nevét a spanyol sportévkönyvekbe. Kocsis filmje róluk mesél, és arról, mi volt a proletárok pezsgője, hányszor volt szülinapja a kis Czibornak a Kék Dunában, és mit nevezett Grosics a világban élő összes magyar vereségének” – írtuk nem is olyan rég Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmjéről, amelynek középpontjában bár egyértelműen Kubala áll, ám a rendező mégis anélkül szövi egymásba Ladislao és a másik két legenda életét, hogy egy pillanatig is úgy éreznénk, rangsort állított volna fel közöttük. A filmnek májusban volt a premierje, és azóta is folyamatosan játsszák a mozik.
+1
Magyarfutball, a 91. perc (2006)
Kézenfekvő, hogy a „plusz egynek” egy olyan filmet válasszunk, amely arra keresi a választ: vajon a magyar foci tényleg a 91. percnél tart? „Miért volt jó valaha a magyar futball? Miért jók most mások? Milyen edzésterv alapján dolgoznak a mieink és hogyan a külföldiek? Mennyi mozdulatot kell megtennie egy játékosnak egy meccs alatt, és mennyit tesznek most a mieink?” Muhi András Pires válaszkeresése a 38. Magyar Filmszemlén a diákzsűri különdíját hozta el a rendezőnek.
