Mispál Attila: A fény ösvényei

Játszani, változó szabályokkal

Mispál Attila A fény ösvényei címmel készíti első nagyjátékfilmjét. A forgatásból még egy hét van hátra, az utómunkálatokkal várhatóan őszre kérszül el a stáb. A rendezőt a filmről faggattuk, valamint arról, hogy látja saját esélyeit a mai magyar filmes társadalomban.

filmhu: Mikor született meg benned A fény ösvényei alapötlete?

Mispál Attila: A film bizonyos elemei már nagyon régen megvannak. Már akkor a fejemben motoszkáltak, amikor elkezdtem a főiskolát. A jelenlegi történet első szinopszisa öt évvel ezelőtt készült el. Természetesen sok minden változott azóta, de az irányultság, a cím, a főbb szereplők és történetszálak ugyanazok maradtak. Tizenhárom változat született az évek alatt, folyamatosan alakultak a jelenetek és a karakterek, újra és újraírtunk dialógusokat.

Cseh Annamária és Törőcsik Mari

M.A.: A legutolsó változat, amely már a színészi próbafelvételek és a helyszínkeresés tanulságait is tartalmazta, nem sokkal a forgatás kezdete előtt, 2003. novemberében készült csak el. De a végleges változat majd maga a kész film lesz, hiszen a forgatás alatt is folyamatosan változik az egész. Komolyan veszem a csapatmunkát, szívesen integrálom a résztvevők meglátásait. Amíg a film tartja az elképzelt irányt, addig örülök, ha a munkatársaim új ötletekkel állnak elő, és igyekszem azokat beépíteni. Az Altamirán és az Angston is ugyanez az alkotói csapat dolgozott, úgyhogy jól összeszoktunk már ezen a téren. Sok ötlete volt Nagy Andrásnak (a film operatőre – a szerk.) és Berzsenyi Krisztina látványtervezőnek, de Cserhalmi György is kreatívan viszonyult a szerepéhez, fontos dialógokon változtattunk az ő javaslatára. Írtunk technikai forgatókönyvet is, némiképpen már az is eltért az utolsó forgatókönyv-változattól, és nem egy esetben még a technikai forgatókönyvhöz képest is jelentősen változtattunk a forgatáson. Van úgy, hogy a könyvet szinte csak a miheztartás végett használjuk. Ha az eredetinél jobb ötletünk támad a helyszínen, amikor már beálltunk, és elpróbáltuk a jelenetet, akkor változtatunk. Akármennyire is végiggondolod, hogy mit akarsz, a jelenet egészét – az összes szereplőt, a díszletet, a jelmezeket, a világítást, az ezekből adódó hangulatot -, akkor érzékeled először egyben. Butaság lenne kihagyni éppen ezt az alkalmat, hogy új ötletek szülessenek. Az embernek képesnek kell lennie akár mindent megváltoztatni, vagy bizonyos dolgokat elfelejteni. Ha pedig éppen nem jut az eszedbe semmi új, vagy nagyon sok a felvenni való, akkor még mindig ott a biztonságot adó technikai forgatókönyv.

filmhu: Tehát öt éve kész az első szinopszis. Ideális estben mennyi időre lett volna szükséged, hogy elkészülj a filmmel?

M.A.: Egy évvel kevesebb is elég lett volna. Egy évvel korábban a könyv már készen várta, hogy elinduljon a produkció, csak nem volt meg rá a pénz. Azon a sokat bírált legutolsó ORTT-s  játékfilm pályázaton nemhogy nem nyertünk, de elúszott a már korábban megítélt ORTT támogatásunk is (azóta is nagyon hiányzik a produkcióból az a pénz…). Így aztán több mint egy évet csúsztunk. Valamit, vagy inkább valakit azért ezzel is nyertünk: nevezetesen Cseh Annamáriát, filmünk női főszereplőjét, akit egy évvel korábban még nem ismertem. Persze amikor az ORTT-pályázaton nem kaptunk pénzt, volt bennem tüske, meg azóta is van, hiszen közben megítélhetővé vált, hogy milyen filmek nyertek akkor. Hát olyan azért A fény ösvényei is lesz...

Cserhalmi György

M.A.: Hárman jegyezzük a könyvet: Tar Sándor, Solti Emese Babette és én. Míg az általam írt szinopszis alapján Tar Sándor teremtette meg a dramaturgiai alapokat, Solti Emese Babette az ábrázolt divatvilág hitelességéhez és a főszereplő modell lány karakteréhez járult nagyban hozzá. Mindketten más-más fázisban kapcsolódtak be a munkába, én pedig az elejétől a végéig benne voltam.

filmhu: Cseh Annamária a valóságban is szupermodell, jól ismeri tehát a film egyik közegét. Mennyire vett részt e világ megteremtésében?

M.A.: Annamari nem szólt bele érdemben, hiszen a könyv már készen állt, amikor ő a filmbe került. Lelkesedett a történetért, és csak egy-két apróbb észrevétele akadt. Hosszantartó és komoly szereplőválogatási folyamaton voltunk túl, mire megtaláltuk őt. Sokáig nem volt megnyugtató megoldásunk a női főszerepre.

filmhu: Furcsa lehetett, hogy egyrészt egy tőle különböző szerepet kellett eljátszania, de közben, amikor a kifutón lépdelt, saját „civil” szakmáját űzte. Nem volt probléma, hogy ennyire különböző jellegű színészi játékot kellett hoznia?

M.A.: Nagy előnye Annamarinak, hogy ránézek, és nem támad kétségem afelől, hogy egy modellt látok. Amikor először látjuk meg őt a filmben, az egy klasszikus leíró kép: a kamera lentről fölfelé haladva tetőtől talpig megmutatja a szereplőt. Annamarinak olyan hosszúak a combjai, hogy egyszerűen nem akarnak véget érni. Amit azon a képen ő tud, ahogy egyszerűen csak ott áll… hát jelenleg nem nagyon látok olyan magyar színésznőt, akivel ugyanezt ugyanilyen hitelességgel meg lehetne csinálni. Ami a „modellkedős” jeleneteket illeti, ott semmi gondunk nem volt, színésznőnél bizonyára ezekkel is külön foglalkozni kellett volna. Bármilyen irányból világítják meg az arcát, Annamari tökéletesen néz ki, és ez nem egyszerűen szépséget jelent, hanem fotogenitást és kifejező erőt, ami nem ugyanaz. A felvételeket ugyanakkor Annamari több hetes színészi felkészülése-felkészítése előzte meg Csoma Judit vezetésével, a forgatáson pedig segítettek neki a színész kollégák is – többek között Cserhalmi György, Törőcsik Mari, Kovács Lajos és Czukor Balázs -, akik közé alázattal és odaadással könnyen beilleszkedett.

Mispál Attila és Nagy András

M.A.: András nem nagyon szólt bele a történetbe, inkább csak a véleményezés szintjén, meg hogy hol nem jó a ritmus, ilyesmi. Több oka is van, hogy őt választottam. Erős a stílusérzékenysége: széles a skála, ahogyan dolgozni tud, ugyanakkor mindig képes egységet teremteni. Sokféle módon vettük fel a különböző jeleneteket, vannak például már-már „dogma”-jellegű képek, de vannak letisztultabbak is, amelyek inkább a Kubrick-filmek világát idézik. Ez a világításra, a fénykarakterekre is igaz, és ő ezt a sokféleséget biztosan kézben tartja. A fény ösvényei cím a fény konkrét megnyilvánulási formáira is utal, és András ebben gondolkodik, amikor világít. A fénnyel való játék dramaturgiai funkciót kap. Azt lehet mondani, hogy kiegészítjük egymást. Amiben én nem vagyok biztos, abban támogat, amire pedig nem figyel, arra figyelek én. Ez persze nem jelenti azt, hogy én mindig Nagy Andrással fogok dolgozni. Ennél a filmnél őróla gondoltam azt, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni az anyagból. Azt hiszem, ő is szívesen dolgozik velem, mert megkapja a teret, amire szüksége van. Ha elmond egy ötletet, nem mondom kapásból azt, hogy nem, még akkor sem, ha első hallásra nagyon vad az ötlet. Ebben a filmben két világot mutatunk be, amelyek újra, meg újra átszűrik és értelmezik egymást. Nyilván egészen máshogy kell egy divatbemutatót és egy ötvösműhelyt bevilágítani. A fény ösvényeiben nagyok a távolságok, de a feladat az, hogy megteremtsük a kapcsolatot a különböző világok között, hogy összekössük őket.

filmhu: A cím alapján eszünkbe juthat Kubrick A dicsőség ösvényei című filmje. Van valami egyéb hasonlóság is a két film között?

M.A.: Nem, nincs. Andrással mindketten nagyra tartjuk Stanley Kubrickot, hatottak ránk a filmjei, elsősorban a vizualitásuk, de konkrét kapcsolat nincs.

filmhu: Inkább önálló művekként tekintesz a filmjeidre, vagy mint egymásra épülő darabokra, melyek egy folyamat részei?

M.A.: Korai még ilyen kérdésekre válaszolni. Amivel éppen foglalkozom, annak teljesen odaadom magam, de ez lehet mindig más és más. Valószínűleg nagyon különböző filmeket fogok készíteni, ha lesz rá lehetőségem. Más hangvételű, sőt talán más világlátású filmeket is. Az is igaz, hogy amikor elkezdtem A fény ösvényeit, azt gondoltam, hogy nagyon másmilyen lesz, mint az Altamira. Most, hogy az anyag kezd összeállni, egyre nyilvánvalóbb összefüggéseket fedezek fel, egyre jobban hasonlít egymásra a két munka. A gondolkodásmód és a fogalmazásmód az, ami közös, ami az egészen különböző témákban is hasonlóságot teremt.

filmhu: Anélkül, hogy túl sokat elárulnál róla, nagy vonalakban össze tudnád foglalni a film sztoriját?

M.A.: Két történet fut párhuzamosan. Az egyik egy modell lány története. Egy csavargó szegődik a nyomába, és a balesetének okozója lesz. A lány megsérül, megég az arca és a teste, gyökeresen megváltozik az élete. A másik történet egy ötvösművészről szól. A film elején komoly megrendelést kap, amit egyedül nem tud teljesíteni, mert egyre romlik a látása. A film végére teljesen megvakul. A munkát a segédje veszi át, és fejezi be. Az ötvös, aki a látását, és a modell, aki a szépségét veszíti el, a film végén találkoznak: a történet két szála egyesül.

Cseh Annamária és Kovács Lajos

M.A.: Még egy forgatási hetünk van hátra, a dolgok jelenlegi állása szerint május végén, vagy június elején. Azután nyáron jön az utómunka, és őszre kész lesz a film, ha minden jól megy.

filmhu: Először a Szemlén lesz látható, vagy előbb a mozikba kerül?

M.A.: Hogy mikor kerül a nézők elé, azt még nem tudom megmondani. Nem biztos, hogy érdemes ősszel kijönni a filmmel, hiszen több előző szemlés magyar filmet is ősszel mutatnak majd be. A forgalmazókkal való pontos egyeztetés még előttünk áll. És nyilván nekik is látniuk kell hozzá a kész filmet.

filmhu: Vannak későbbi terveid is? Újabb forgatókönyvek?

M.A.: Mivel ennyire elhúzódott a film készítése, egészen előrehaladott állapotba kerültek az újabb terveim. Van egy kész forgatókönyv a kezemben, egy másik pedig kidolgozás alatt áll. A fény ösvényei fogadtatása nyilván alapvetően befolyásolni fogja e filmtervek sorsát.

filmhu: A Korcs szerelmek című, nagy nemzetközi sikert elért filmben is egy modell szenved maradandó sérülést. Nem érzed úgy, hogy elhappolták az ötletedet?

M.A.: Amikor az említett filmet láttam, már régen kész volt a forgatókönyvem. Butaság lenne most védekeznem, és fölösleges is, mert egészen más felfogású a két film. Amennyi hasonlóság van bennük, az a mai világállapotból fakad, amely ezek szerint hasonló Magyarországon és Mexikóban. Különben a film egyik része nagyon tetszett, más része pedig nagyon nem. Mellesleg amíg Magyarországon ilyen hosszú időbe kerül, hogy egy ötletből film lehessen, addig bizony valós a veszély, hogy időközben a világ egy másik pontján valaki előrukkol egy hasonló történettel…

filmhu: Mit szólsz az új generáció sikeres elindulásához? Hogy látod a saját esélyeidet, mint fiatal filmes?

M.A.: Ez a dolgok rendje. Mindig jön egy újabb generáció. Természetes, hogy mindig vannak megfelelő emberek a megfelelő helyen a megfelelő pillanatban. Ami a saját esélyeimet illeti, azokról azt gondolom, hogy nehéz olyan játékterepen játszani, ahol a szabályok folyamatosan változnak. Nem a jelenlegi állapot a kérdés, ezen nem érdemes nagyon töprengeni, az irányultság a fontos. Jövőképet kell találnunk egyenként és közösen is. De messze vagyunk még attól, hogy érdemben lehessen ilyesmiről beszélni. Mindenkit a személyes harca köt le. Én a filmem készítése óta kivontam magam az úgynevezett magyar filmes közéletből - persze előtte se voltam nagyon jelen -, és nem tudom, hogy a film elkészülte után visszakapcsolódom-e, és ha igen, milyen módon. A minőség központú magyar filmgyártás létrehozása lenne a fontos. Nekem legalábbis, és még jó néhány pályatársamnak ez lehet az esélyünk. De sokan vannak az ellenérdekeltek is. A távlati jövőkép nem a magyar piac, az sosem fogja tudni eltartani a filmeseket. Nemzetközi eladásban kellene gondolkodni, európai bevételekben, és persze a legmagasabb művészi színvonalban, ahogyan például az angolok teszik. Ilyen szemmel kellene megvizsgálni a filmterveinket, akkor talán más döntések születnének. A minőség hosszú távú befektetés, ami mindig megtérül.

fotók: Szabó Zoltán