Mispál Attila: A fény ösvényei

Tűz és víz

Az ördögi erők megtestesülése Cseh Annamária

A fény ösvényei két egymásra rímelő történetet dolgoz fel. Csilla sztármodell, aki pazarlóan bánik adottságaival, idejével és pénzével. A divatvilág csillogó, ám felszínes életét éli. Nincs állandó lakása, szállodaszobáit éppen úgy válogatja, mint alkalmi szeretőit. Nem az érzelmek, inkább a kíváncsiság, a kalandvágy vezérlik. Néha hazatér, ilyenkor úgy érzi, nagyanyja gondoskodása megfojtja, és utálkozva válaszol anyja elhalasztott vizsgáit firtató kérdéseire. Szeretője elhagyja, de ő bosszút áll és a divatszakma egyik mindenható urával töltött orgia után kirúgatja a férfit állásából. Egyszer csak egy csavargó megtalálja elveszített naplóját, és árnyékként követni kezdi őt.

A másik történetben Zoltán, a negyvenes évei végét taposó ötvösművész élete komoly válságba kerül. Felesége elválik tőle, a bírósági döntések következtében gyerekeit ritkán látogathatja. A legnagyobb trauma azonban betegsége, a gyorsan terjedő zöld hályog miatt hamarosan elveszíti látását, munkaképtelenné válik. Egyetlen segítsége az inasa marad. Ő lesz a vezetője a tétován bolyongó vak mesternek.

A film talán legnagyobb erőssége szerkezeti felépítésében rejlik, a két történethez kétféle elbeszélési módot választott a rendező, amelyek a mű nyitott struktúrája következtében csak végén futnak össze. Csilla meséje a film kétharmadát foglalja magába, végzetes balesetét megelőző események kronológiáját Mispál összekeverte, a különböző idősíkokat egymásra kopírozta. Így a fénylő és impozáns divatbemutatók képeivel a balesetének maradandó nyomait feldolgozni képtelen nő pokoljárása felesel, máskor pedig a modell szépséges bábú mosolyára egy megégett, szenvedő női arc válaszol. Ok és okozat váltogatják egymást meghatározott tempóban a sorsszerűség visszafordíthatatlan érzését keltve. Csilla saját közegében a reklámipar vagy a diszkó klubok műanyag világában biztosan mozog, magányos sétái során viszont a város ismeretlen részeit fedezi fel, váratlan találkozásokra kényszerül. A dramaturgia legszebb pontja, amikor egy este a részeg lány megpillantja a háza tetején ücsörgő és meditáló idegen fiút. A szálat itt elvágja a rendező, hogy később visszatérjen, ezáltal a találkozás majd új értelmet kap.

A másik archetípus, Zoltán történetét a film utolsó harmadában követhetjük nyomon. Ha Csilla a szépségét veszítette el, akkor ő a látását, mindketten azt, ami a legfontosabb számukra az életben. Csilla útja göröngyös, ide-oda ugrál időben és térben egészen addig, amíg a végzetes eseményt követően megtalálja önmagát. Zoltán ezzel szemben egyenes utat jár be. Összezavarodott ember, elveszít mindent életében, családot és a látását is, ám a végére ő is megtalálja belső nyugalmát. Paradox módon egyre tisztábban lát, gondoljunk csak a vak Oidipusz király felismeréseire.

Az elbeszélést kétféleképpen, egy valóságos és egy transzcendens szinten is értelmezhetjük. A film elején Csilla elveszíti sárkányt ábrázoló naplóját, amit egy hajléktalan, Doma talál meg. Követni kezdi a nőt mindenhová, látja sikeres és üres életét. Többszöri találkozás után egy előre megtervezett pillanatban benzintől csöpögő kabátjában átkarolja a lányt és felgyújtja önmagukat. Doma egyszerre őrangyal és nemezis, a semmiből jön elő, hogy a tisztítótűzben megváltsa Csillát bűnös életétől, megfossza szépségétől, a felszínes értékek felől a belső, tartalmas utak keresésére késztesse őt. Kettejük kapcsolatának vezérmotívuma éppen ezért a tűz lesz. Első találkozásukkor a férfi kölcsönadja öngyújtóját, később egy divatbemutatón látja Csillát a kifutón, amint annak uszályos ruhája véletlen lángra kap, végül együtt égnek a tisztítótűzben. Az arkangyal bevégezte feladatát, legyőzte az ördögi erők megtestesítőjét, a sárkány nőt.

Paradox módon egyre tisztábban lát Cserhalmi György

A másik történetben Zoltán egy intézetből magához vett fiút, Janót foglalkoztatja inasként műhelyében, szinte fiaként neveli és tanítja mestersége titkaira. Kapcsolatuk meghatározó motívuma a víz lesz. Az egyik jelenetben az útvesztés metaforájaként Zoltán egy özönvízszerű esőzés közepette képtelen átkelni az úttesten. A felhőszakadás elmossa, lezárja régi életét, Janó átveszi munkáját, ő lesz a szeme és egyben a lélekvezetője is. A film vége felé együtt csónakáznak, a fiú megmártózik az újjászületés tavában, mialatt Zoltán is magára löttyinti a vizet tenyerével, mintegy megkeresztelve új életét. A két szál a végén összeér, Csilla és Zoltán pokoljárásuk után megtalálják önmagukat.

A film spirituális olvasatának végével azonban komoly gondjaink vannak. Az egyik alkalommal a már megváltozott Csilla egy vadidegen gyermeket talál küszöbe előtt, akiről úgy dönt, felneveli. Az utolsó jelenetben egy idillikus természeti környezetben Zoltán és Csilla találkoznak, és ami nagyobb baj, egymásra találnak. Úgy érezzük, hiteltelen és bántóan modellértékű akar lenni a befejezés. Kieslowski Három szín trilógiájának rosszabb pillanatai jutnak eszünkbe, vagy a lengyel rendező posztumusz forgatókönyvéből készült a Gyilkosok is a mennybe mennek című film, amelyben a gyilkos főhősnő és egy fiatal fiú a végén a mennybe száll. Mispál nem bízott eléggé a kérdések feltevésében, megválaszolta és ezzel didaktikussá tette saját történeteit. Sajnos ki kell mondanunk, a gyerekmotívum és a befejezés harmóniája egyesen megerőszakolása a dramaturgiának.

Hasonlóan járunk, ha a filmet a realitások, a valóság szintjén vizsgáljuk. Nem tudni, Doma miért választja ki az elején pont Csillát a megváltásra, hiszen már első találkozásukkor felmutatja neki azt az öngyújtót, amivel később majd felgyújtja magukat. Miért nem mást választ a sok ezer üres arc közül, és miért van mágikus hatással Csillára, akit egyébként nem érdekelne egy ilyen férfi. Tudom, nem kell feltétlen földi indítékot keresni egy transzcendens mesében, de nem ártott volna, ha a mindennapok kidolgozottabbak, mint a Cserhalmi - Soós Attila nagyszerű párosával eljátszott második történetben. A film első órája túlságosan megkonstruált, kiagyalt benyomást kelt, teret engedve a kieslowskis, vulgáris morálfilozofálgatásnak.

Nem bízott eléggé a kérdések feltevésében Törőcsik Mari és Mispál Attila

Másik ellenvetésünk a minduntalan feltörő déjá vu érzésünk. A főhősöket kísérő két angyal figurája, akik maguk is emberként élnek és szenvednek nagyon emlékeztetnek Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjének angyalaira. A megégett arcú Csilla pedig, aki szégyenében és fájdalmában elmenekül a nyilvánosság elől, és igazából csak a vak ötvössel hajlandó kapcsolatot létesíteni Takeshi Kitano szépséges Bábok című művének egyik epizódjára utal, ahol a szintén megégett popénekesnőhöz csak az önmagát megvakító rajongója közeledhet.

Senki sem vitathatja viszont a rendező és az operatőr képalkotó erejét. A fény ösvényei nagyon szép film, Csilla munkahelyének fényorgonáit az utcák és a hontalanok lakhelyének szürke tónusú képei ellenpontozzák, a természet képei, a park vagy egy bányató színei szinte a festészet határát súrolják. A vágások, a korábbi jelenetek hangcsíkjára rácsúsztatott következő jelenet képei dinamikus elbeszélést eredményeznek.

Mispál Attila rendkívül tehetséges filmes, emlékezzünk vizsgafilmjeire vagy az Altamira című diplomamunkájára. Az ezekhez hasonlítható nagyjátékfilm azonban még beteljesítetlen ígéret maradt számunkra.