sex hikaye

Monoszkópé: döntések minden napra

2009.11.30-12.06.

2009. november 30. - filmhu
Monoszkópé: döntések minden napra
Mindennap legalább két film közti választás fogja megkeseríteni a társadalom amúgy sem mézédes életét - mozgóképes képtovábbítási szempontból tehát elég jó hetünk lesz, amit a Mikulás hétvégi érkezése koronázhat meg.

Pattogósan kezdődik a hét, egy nagyszerű, Scorsese által fazonírozott legendákkal telített rockélmény rázza fel a hétkezdetbe belerokkanni készülő népességet fél hatkor, hogy aztán a slendrián filmkészítők gyöngye, John Waters szójátékos című filmjével rögtön a másik végletig, az antikulturális vállvonogatásig jussunk el.

Kedden a párhavonta megtekinthető Ripacsok mellett Julien Schnabel festői filmje is elérhető lesz - a világ egy szemen át. Szerdán a magyar pártpalettához hasonlóan kevésből lehet választani, de legalább egy remekmű van a választékban (a pártokkal ellentétben).

Csütörtökön a párhavonta megtekinthető Régi idők focija mellett egy régivágású George Clooney-rendezésű film, veretes színészi alakításokkal. Péntek: 2007 legjobb európai rövidfilmje mellett a kissé elfeledett Lugossy László Azonosítás című filmje emelkedik ki a mezőnyből.

Szombaton korán kezdjük, William Wyler és Charlton Heston hosszú órákon át leköti nézőit a Ben Hurral, a köztévé pedig egy különös szerkesztői fogással egy este vetíti le az idei Filmszemle két legerősebb és legdrámaibb filmjét (A hetedik kört még a moziforgalmazás előtt), nyilván azért, hogy a másnap reggel rémálmaikból felébredő gyermekek kettőzött örömmel vessék rá magukat a Mikulás ajándékaira. A vasárnap pedig egy triviális (egy Harry Potter a jobbik fajtából) és egy atipikus (Parfüm) megoldást ígér, szerintem válasszák a rögös utat.

November 30. hétfő
Shine a Light (Martin Scorsese, 2008)  HBO 17.30
A nagy szökés (John Sturges, 1963) Cinemax 20.00
Isten veletek, barátaim (Simó Sándor, 1987) Filmmúzeum 21.00
Cecil B. DeMented (John Waters, 2000) Filmmúzeum 22.50

December 1. kedd
Esküvő monszun idején (Mira Nair, 2001) Film+  13.50
Szkafander és pillangó (Julian Schnabel, 2007) HBO 16.30
Ripacsok (Sándor Pál, 1981) Duna Televízió 20.30

Testbe zárva - Szkafander és pillangó

December 2. szerda
Ádám almái (Anders Thomas Jensen, 2005) Duna Televízió 21.45
A császár és a gyilkos (Chen Kaige, 1999) Filmmúzeum 23.05

Ne nézz balra, ott egy náci! - Ádám almái

December 3. csütörtök
Good Night, and Good Luck (George Clooney, 2005) TV2 – 11.30
Nyolc tanú – Vantage Point (Pete Travis, 2008) HBO 18.30
Régi idők focija (Sándor Pál, 1973) Duna Televízió 21.05

December 4. péntek
Szalontüdő (Szirmai Márton, 2006) Duna Televízió 20.45
Egy botrány részletei (Richard Eyre, 2006) HBO2 20.30
Egy füst alatt (Wayne Wang, 1995) Duna Televízió 21.00
Véres munka (Clint Eastwood, 2001) Viasat3 – 21.00
Azonosítás (Lugossy László, 1975) Duna Televízió 23.45

December 5. szombat
Ben Hur (William Wyler, 1959) RTL Klub 16.20
Utolsó idők (Mátyássy Áron, 2009) m1 – 21.05
A hetedik kör (Sopsits Árpád, 2009) m1 – 22.55

A moziforgalmazás előtt lesz a tévében A hetedik kör

December 6. vasárnap
A 111-es (Székely István, 1937) m2 – 17.55
Harry Potter és a tűz serlege (Mike Newell, 2005) RTL Klub 19.00
Parfüm (Tom Tykwer, 2006) m2 – 21.00
Lidércfény (Michael Winterbottom, 1996) Filmmúzeum 21.00






nka emblema 2012