Nem díjazott senkit a Plakátkiállítás zsűrije

Milyen volt szürkesége, nem tudom már

Hutlassa Tamás producer, a Plakátkiállítás ötletgazdája, szervezője így kommentálta a zsűri döntését: „A Filmszemle kísérőprogramjaként, több éves hagyományt folytatva idén is az volt a célunk, hogy ösztönözzük a szakmát arra, hogy olyan filmplakátok szülessenek, amelyek magasabb színvonalon tudnak megfelelni küldetésüknek, a zsűri pedig ezzel kapcsolatban egyhangú döntést hozott. Aki botrányt emleget, pont a lényeget téveszti szem elől. A szakmai zsűri indoklása talán többet segít, mint önmagában egy nagy kompromisszumokkal megítélt díj, amely azt a hamis látszatot erősíti, hogy minden rendben van. Sajnálatos módon idén először volt olyan, hogy valaki az utolsó pillanatban nem járult hozzá, hogy a filmszemlével egybekötött nonprofit szakmai programon kiállítsák három filmplakátját, holott idén – és az elmúlt öt alkalommal is – a plakátokat ők maguk adták át a szervezőknek pontosan tudva, hogy milyen felhasználásra szánjuk azokat.”

Marketingcélú nyomdatermékek

A Magyar Filmplakát 2009 című kiállítás szakmai zsűrije (lásd alant) teljes egyetértéssel azt a döntést hozta, hogy idén nem állít fel sorrendet, és emiatt díjat sem ítél oda egyetlen pályamunkának sem. A zsűri döntését azzal indokolja, hogy véleménye szerint  a pályázaton sem szemléletében, sem alkotói stílusában, sem pedig a műfajt jellemző és elvárható képi eszközök megfelelő és egyéni használatában nem akadt kiemelkedő munka. A szakmai zsűri tagjai emiatt a rangsorolást sem tartották érdemesnek.

Szakmai véleményünk:

A kiállításon filmplakátoknak nevezett, marketingcélú nyomdatermékeket láthattunk.

Mondhatjuk, hogy első ránézésre valamennyi kiállított munka megfelel egy filmplakát elvárásainak: nyomdai eljárással sokszorosított, plakátként, kül- és beltéren kifüggeszthető reklámeszközök, tartalmazzák a címet, az alkotókat és a szereplők egy részét, a gyártót és forgalmazót, megjelenítik a főszereplőket és/vagy a film egy jelenetét, helyszínét, valamint a szponzorokat. Tehát e munkák létrehozói „leltár szerint” el tudnak számolni a megbízóikkal.

(A két kivételről – amelyek enyhén kiemelkedve az átlagból, felkeltve figyelmünket – azonban kiderült, hogy éppen azért nem tartalmazták a kötelező információkat, mert az alkotóik által készített nyomatok és nem megvalósult, sokszorosított plakátok.)

Bizonyára a megbízók elégedettek a teljesítményekkel, hiszen ha nem így lenne, ezek a plakátok nem valósulhattak volna meg.

Technikai szempontokat tekintve szinte valamennyi munkáról elmondható, hogy olyan operátori teljesítmény, amely mögött a különböző grafikai programokat ismerő, azokat professzionálisan és rutinosan használni képes személyek állnak. Néhány munkán még a tipográfiai felkészültség is érzékelhető. Mindezen feltételeknek a teljesülése azonban még nem képes egy produkciót egy igazi tervezőgrafikai alkotásnak nevezhető filmplakát szintjére emelni. Mint ahogy a fenti képességek birtoklása önmagában még nem tesz valakit tervezőgrafikus művésszé.

Természetesen nem vindikálhatjuk magunknak a jogot, hogy a kiállított plakátokat a filmipar üzleti szempontjai szerint is megítéljük. Mindazonáltal – ismerve a tényt, mely szerint Magyarországon 2008-ban 2 millióval kevesebben váltottak mozijegyet, mint egy évvel korábban – elgondolkodtató, hogy e munkák megrendelői jól felfogott üzleti érdekeiknek megfelelően miért nem látják be, hogy a filmplakátokkal kapcsolatos jelenlegi gyakorlatuk tarthatatlan. Mert a műfajt olyan méltatlanul lehangoló zsákutcába vitték, amelynek mindkét oldalát egyre szürkébb, egyre jellegtelenebb plakátok szegélyezik. A szürke jelző ez esetben a szellemtelenséget, közhelyességet, ötlettelenséget, bátortalanságot, mi több, a hasztalanságot jelenti.
 
A filmplakát olyan szuverén műfaj, amely sajátos kifejezőeszközeivel képes hozzájárulni egy adott film hatékony kommunikálásához. Ehhez azonban egyfelől olyan alkotókra van szükség, akik – az elvárható szakmai felkészültségen túl – kreativitásukkal képesek egy filmet a plakát nyelvére fordítani. (Ez természetesen egy kiemelkedő teljesítménynél sem jelenti azt, hogy a plakát alkotója elrugaszkodna a film lényegétől: csak más szemszögből nézve, de éppen a lényegét fogalmazza meg.)
A másik oldalról pedig olyan emberekre lenne szükség, akik nemcsak a saját „tévedhetetlenségükben” hisznek, de belátják, hogy egy jó tervezőgrafikus művész olyan képességekkel és felkészültséggel bír, amellyel ők nem, s ebből következően – jó instrukciókkal – a maga módján képes egy film eredményes kommunikációjához hozzájárulni.       

A rendezői koncepció megvalósulásához járul hozzá az operatőr, a színész és a látványtervező is – ki-ki a saját tehetségével és eszközeivel –, de a film rovására megy, ha személyiségük szolgalelkűen feloldódik.

A film (mozi) mozgó képek folyamata, de a plakát is csak látszólag statikus műfaj. Mert ha jó, akkor mozgásba hozza a szellemet, a vizuális fantáziát. De végtelenül statikussá és unalmassá válik, ha nem kap egyéb szerepet, mint a film egy vagy két kimerevített kockájának vagy a plakát céljára megfotózott képeknek erőltetett, jópofáskodó, netán szomorú kompozíciója, valamint a szükséges információk egyen recept szerint történő megjelenítése.

Napjainkban a magyar filmplakátoknak ez a szerep jut. Érthetetlen, hogy miért főz mindenki olyan receptből, amelyben a generálszószé a főszerep?          
 
Budapest, 2009. január 31.

Árendás József tervezőgrafikus művész, a Magyar Plakáttársaság alelnöke
Ducki Kristóf tervezőgrafikus művészek, a Magyar Plakáttársaság alelnöke
Futó Tamás tervezőgrafikus művész, a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesületének elnöke
Lelkes László tervezőgrafikus művész, egyetemi docens, a Magyar Tervezőgrafikusok Tipográfusok Társaságának elnöke és Szugyiczky István tervezőgrafikus művész)