Nemes Jeles László: Türelem

„Szerettem volna fejlődni”

filmhu: Párizsban nőttél fel, később New Yorkban tanultál, jelenleg hol élsz? Budapesten, New Yorkban vagy Párizsban?

Nemes Jeles László : Párizsban nőttem fel, ott végeztem tanulmányaimat, gimnáziumba és egyetemre is ott jártam. 2003-ban jöttem vissza Magyarországra, és kettős állampolgár vagyok. Ami New Yorkot illeti, a Türelem forgatása után, 2006 őszén filmrendezést kezdtem tanulni a New York University-n. El is végeztem egy évet, de nem tudtam összeegyeztetni azzal, ami itthon elindult a Türelem kapcsán. Sokkal több időre lett volna szükségem, hogy megfelelő mértékben a tanulmányaimra tudjak koncentrálni, és azt is éreztem, hogy számomra regresszió lenne ismét videófilmeket készíteni, miközben itthon hirtelen jó lehetőségeim vannak. Úgy gondoltam, ezt nem akarom kihagyni, ezért a New York-i tanulmányokat egy kicsit félretettem.

filmhu: Noha beleszülettél a filmes világba, mégsem filmes vonalon indultál el, hanem történelmet tanultál. Nem érzed azóta sem a filmes képzettség hiányát, amit például épp ott, New Yorkban tudtál volna bepótolni?

N.J.L: Nem volt rajtam szülői nyomás, éppen ellenkezőleg, ők inkább ellenezték, mint támogatták a filmes érdeklődésemet. Teljesen autodidakta módon kezdtem filmeket készíteni a gimnáziumban. De közben a történelem is érdekelt, és felvettek egy olyan helyre, ahol egyebek között történelmet lehetett tanulni. Elindultam egy teljesen más vonalon úgy, hogy közben azért mindig a fejemben motoszkált a filmezés. Már Franciaországban elkezdtem asszisztenskedni, low-budget vagy no-budget produkciókban voltam rendező- és producerasszisztens egyaránt, ekkor sikerült igazán elsajátítanom a filmkészítés alapjait, és ezzel párhuzamosan azt is felismertem, hogy ami igazán érdekel, az a rendezés.

filmhu: Miért nem maradtál kint Franciaországban?

N.J.L: Szerettem volna fejlődni. Nehéz bekerülni a rendes filmgyártásba Franciaországban, még egy technikusnak vagy asszisztensnek is csak kapcsolatokon keresztül sikerülhet. A filmek finanszírozásáról meg inkább nem is beszélek. Azt gondoltam, hogy jó lenne kihasználni Magyarországon azt az előnyt, hogy több nyelven beszélek. Hazajöttem, sok producert felhívtam, hogy kérem szépen, itt vagyok, három nyelven beszélek, szívesen dolgozom filmben. Szándékosan Nemes Lászlóként mutatkoztam be. Senkinek nem kellettem. Kivéve Tarr Bélát, akit az utcáról hívtam fel, nem ismertük egymást korábban. Nyakig ült A londoni férfi -ban, ami történetesen részben francia koprodukció volt, tehát kellett neki egy franciául folyékonyan beszélő asszisztens. Így kaptam Magyarországon először munkát. 

Franciaországban igazából nem voltak kapcsolataim, és Magyarországon sem igen, mégis úgy alakult, hogy a filmterveimhez itt sikerült megfelelő finanszírozást találni. Amikor New Yorkban levetítettük a Türelmet, az osztálytársaim nem hitték el, hogy az ember kaphat állami pénzt rövidfilmekre, és hogy úgy forgathattam 35 mm-re, hogy nem a gazdag nagybácsimtól kértem pénzt. Egy idő után -- nem azonnal, ki kellett várni a soromat – kaptam Magyarországon MMK-s támogatást.  Valószínűleg későn érő típus vagyok, 20-25 évesen talán nem is tudtam volna ezt a filmet megcsinálni. Kellett ez a néhány kanyar ahhoz, hogy majdnem harmincéves legyek, mire megszületik az első professzionális körülmények között forgatott filmem. Azért is örvendetes, hogy a Türelem nem Franciaországban készült, mert jó producert sem ismertem meg a párizsi évek alatt – először itt vettek komolyan. Muhi András, akit akkor ismertem meg, amikor visszaköltöztem, foglalkozott először velem úgy, mint egy rendezővel. Hitt bennem és segített.

Türelem Marjai Virág

filmhu: A filmográfiádban van egy másik film 1999-ből, az Arrivals.

N.J.L: Azt még nagyon régen készítettem, amikor az Egyesült Államokban voltam ösztöndíjjal. Egyszemélyes filmről van szó: én finanszíroztam, rendeztem és csináltam benne minden mást is. 16 mm-es filmre készült, de semmi komoly, egy éretlen próbálkozás, a filmnyelv felfedezése, és azzal kapcsolatos dadogások. Azután egy sor meg nem valósult filmterv következik, mindegyikbe igen sok munkát fektettem. Muhi Andrással három éven keresztül folyamatosan pályáztunk, és végül a Türelemre kaptunk támogatást, amely sokkal olcsóbb volt, mint az előző tervek. Mivel a költségvetésünk nem volt túl magas, a körülményekhez képest igényes kivitelezésű filmet sikerült leforgatnunk.

Ezt nagyon élvezem Magyarországon: aránylag kevés pénzből meg lehet csinálni egy kisfilmet, 35 mm-re, profi körülmények között. Franciaországban ezt a filmet nem lehetett volna elkészíteni: a Türelem egy egysnittes, bonyolult kameramozgásokkal operáló film -- erre ott egy stáb csak nehezen képes. Magyarországon viszont felhalmozódott a technikai részlegekben egy akkora fegyelmezettség és tudás az egysnittes felvételeket illetően, hogy külföldön csodálattal nézik, hogy mit tud egy magyar kameraasszisztens, dolly grip, vagy focus puller. Biztos ők is meg tudják csinálni, de nehezen, nálunk ez sokkal természetesebb, magától értetődőbb a stáb részéről. Fontos tényező, hogy Magyarországon komoly technikusok is eljönnek egy rövidfilmbe, ráadásul első rövidfilmbe dolgozni. Franciaországban egy tapasztalt technikus távol tartja magát az ilyen produkcióktól, és hagyja, hogy a fiatalok bohóckodjanak.

filmhu: Azt mondtad egy interjúdban, hogy nem ismered a magyar rövidfilmes hagyományt, amibe becsatlakoztál. Mennyire érzed magadat kívülállónak? Én például nagyon meglepődtem, hogy a Türelem szemlés vetítésein nem voltál itt.

N.J.L: Szerettem volna itt lenni a Filmszemlén, mert örültem, hogy beválogatták a filmet, tehát nem a távolságtartás volt a célom, hanem egyszerűen nem tudtam akkor New Yorkból iderepülni. De ez is része az előbb említett folyamatnak: felismertem, hogy nem tudom összeegyeztetni az ottani tanulmányaimat és az itthoni filmezést.

Kérdésedre válaszolva, nem tudom, mennyire vagyok kívülálló. Külföldön éltem, nem voltam itthon a szemléken, nem ismertem a magyar rövidfilmeket. Amikor Franciaországból időnként hazajöttem, akkor a nagymamámat látogattam és nem moziba jártam.

filmhu: Igyekszel ezeket a hiányosságokat bepótolni?

N.J.L: Az új filmeket igyekszem megnézni, és ha kijön valami régebbi film DVD-n, akkor pótolom a hiányosságot. Most már kezdem megismerni az embereket, a szakmát is többé-kevésbé feltérképeztem. Igyekszem nem elefántcsontoronyból szemlélni a dolgokat, de alapvetően inkább visszahúzódó típus vagyok.

Ablak a világra?!

filmhu: A Türelem megnyerte a 38. Magyar Filmszemlét, a velencei Mostrán debütált, és azóta hány fesztiválon is járt pontosan?

N.J.L: Most emelkedett negyven fölé a fesztiválok száma, és a Dramában elnyert UIP-díjnak köszönhetően ötven alatt nem fog megállni. Ez is érdekes, mert nagyon lassan indult be, Berlin, Cannes, Locarno visszadobta, Velence viszont sikerült. De még Velence után is furcsák voltak az arányok: az elején nyolc fesztiválból átlagosan egy hívta meg versenybe, viszont most folyamatosan utazik a film.

filmhu: Te is utazol vele?

N.J.L: Több helyre elkísértem, de eddig elég szerencsétlen voltam a választásokkal. Amikor jó helyre lehetett volna menni, akkor átadtam a lehetőséget. Legutóbb Erdély Mátyás volt Lisszabonban egy jól szervezett fesztiválon, kedves emberekkel. Ami engem illet, több olyan fesztiválon megfordultam, ahol káosz uralkodott, és szinte elfelejtettek.  Viszont Angers, vagy legutóbb Ghent jó emlékek maradnak. A rendezőknek vigyázniuk is kell, mert ha túl sokat utazik az ember, fennáll a veszély, hogy elfelejti a filmterveit, ellustul. Ráadásul – bár a fesztivál-szereplések fontosak a szakmai kapcsolatépítés szempontjából – a sok külföldi utazás pénzbe is kerül, és ezt nem lehet a végtelenségig saját zsebből finanszírozni.

filmhu: Ezek szerint anyagilag nem éri meg fesztiválozós kisfilmet csinálni? Én azt gondolnám, hogy ennyi fesztiváldíj után, különösen, hogy külföldi értékesítőd is van Havas Ágnes személyében...

N.J.L: Nem állnak sorban a tévék az ajtóm előtt, talán majd ezután változik a helyzet. A díjak valóban hoznak valamennyit a konyhára, de nem mindig: több olyan fődíjat nyertünk, amivel nem járt pénz, vagy csupán kevés. Tettem saját pénzt is ebbe a filmbe, kértem kölcsön másoktól, ilyenkor törlesztek másoknak és magamnak is. Elég rizikós vállalkozás a kisfilm-készítés, a siker nagyon sok mindentől függ -- nem ajánlom, mint a meggazdagodás gyors útját. Most ebből épphogy megélek, független tudok maradni egy ideig. Amíg a nagyjátékfilmet fejlesztjük, addig felfüggeszthetek minden mást, és önző módon csak a saját munkámra koncentrálok.

filmhu: Október 23-tól a magyar mozikban is megy a filmed, méghozzá Michel Gondry Tekerd vissza, haver című filmje előtt. Hogy került oda?

N.J.L: Sokáig vártunk Roy Andersson Du levande című filmjére, de azt mégsem hozta be a forgalmazó, ezért végül a Gondry-filmet választottuk. Arra gondoltunk, hogy annyira meglepő a társítás, hogy talán pont ezért fog működni. A néző még véletlenül sem várja azt, amit látni fog – és ennek a filmnek pont ez az értelme. Nagyon szeretem, ha véletlenül van egy rövidfilm a mozifilm előtt. Nem is értem, miért nem csinálják gyakrabban a forgalmazók.

Counterpart

filmhu: Mostanában csinálják: Nemes Gyula filmje, a Letűnt világ  kísérte  A nyomozó -t, A zóna és a Control előtt is egy-egy MOMÉ-s animációs film ment, szóval vannak próbálkozások, de szerintem nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy ti kerestétek meg a forgalmazót, akik megengedték, hogy az egyetlen rendelkezésre álló kópiátokat odaadjátok nekik. 

N.J.L: Ez is több a semminél, más országban kirúgnának egy ilyen ötlettel a forgalmazók. Itt legalább ennyit lehet csinálni, de nem tagadom, valóban lehetne jobb is a helyzet. Különösen, hogy a kisfilm pont egy olyan terület, ahol nem vagyunk elmaradva: egy szemlés szekció semmivel sem rosszabb egy berlini vagy cannes-i szelekciótól. Idén már itthon voltam a szemlén, és bár a színvonal jó, aggasztónak találtam, hogy a legtöbb film videóról volt vetítve. Felháborít, hogy a produkciók nem akarják vállalni a kópia legyártását, ezért csak betáig mennek. Rengeteget levesz egy film értékéből! Én kötelezném a szemlét, hogy csak 35 mm-re nagyított filmeket vetíthessenek, hogy így vegyék rá a produkciókat a felnagyításra vagy a befejezésre. Esetleg legyen egy külön forrás a beválogatott filmek felnagyítására. A mostani rendszer nem jó szerintem.

filmhu: Fesztiválkörök, moziforgalmazás és tévés eladások után jön az internet. Odaadod majd valamelyik videómegosztónak?

N.J.L: Utolsó körben el tudom képzelni, de nem tudom, hogy interneten hogyan fog működni ez a film. Nem erre lett kitalálva, és hogy őszinte legyek, nincs még erre stratégiánk. Többen megkerestek már ezzel kapcsolatban, de még vissza kellett őket utasítanom. Majd ha kifutotta magát a film, akkor mindenképpen elgondolkozunk ezen. Ehhez én egy kicsit régivágású vagyok, nem is értek hozzá, kellene egy jó szakember, aki megfelelően átlátja a problémat.

filmhu: December 6-án utazol Koppenhágába?

N.J.L: Kizárólag akkor utazom, ha nyerek, mert az Európai Filmakadémia csak a nyertest hívja meg, és két héttel előtte értesítenek majd. Egyelőre lobbizunk, hogy minél több EFA- tag megnézze a filmet, ez pontosan ugyanúgy működik, mint az Oscar-díj esetében. A jelölésnek nagyon örülök, de a nyerésre egyelőre még csak 1:14 arányban látok esélyt. Tizennégyen vagyunk, ezt a tizennégy kisfilmet küldik ki egy lemezen a tagoknak.

filmhu: Pedig nem monitorra lett kitalálva!

N.J.L: Igen, de hát mit tudok tenni, a fesztiválválogatók is monitoron nézik. Nem örülök ennek, szerintem több fesztivál beválogatta volna, ha vásznon látják, és nem egy képernyőn. Vannak filmek, amelyek DVD-n alig vesztenek az erejükből, a Türelem nem ilyen.

filmhu: Az új filmed, a The Counterpart is ilyen?

N.J.L: Nem szeretnék arról a filmről semmit sem mesélni, és el is mondom, hogy miért. Az a film akkor működik igazan, ha tényleg úgy ülsz be rá, hogy semmit sem tudsz róla. Fokozatosan, organikusan épül fel, így lett kitalálva a dramaturgiája, éppen ezért nem is tudom, mit lehet írni róla a katalógusokba, mi lesz az egymondatos „tagline”-ja, mert már egy mondattal is fontos információkat árulok el. Tulajdonképpen a Türelem is így működik. Ez nagy hibája ennek a két kisfilmnek, úgy kell őket megnézni, hogy semmit sem tudsz róluk. De talán bizonyos nézőket pont ez érdekel. 

Nemes Jeles László a Türelem forgatásakor

filmhu: A nagyjátékfilmed, az Else is ilyen lesz?

N.J.L: Teljesen más a geometriája. Egy nagyjátékfilmben nem lehet sokáig visszatartani olyan alapinformációkat, hogy hol vagyunk, mikor játszódik a film. Az Elsében is vannak rejtélyek és titkok, és a kisfilmjeink információkezeléséből és vizuális stratégiájából nőnek ki olyan irányok, melyek meghatározzák a világát, persze egy nagyjátékfilm dimenziójára szabva. Filmünk a század eleji Monarchiában játszódik, és egy háttérbe szorított, saját életében mellékszerepet játszó nőnek – Elsének – a története, aki eltűnt férje nyomába ered. Alvó érzelmei újra ébrednek, miközben a fenyegető események, amelyeket nem érthet meg teljesen, csendben az eljövendő kort készitik elő. Nem egy nagyszabású történelmi filmet akarunk, ezer jelmezzel, pompás nézőpontokkal és óriási statiszta-totálokkal, hanem éppen ellenkezőleg, visszafogottságra és gazdaságosságra törekszünk, mert nem ez érdekel a történelemből, nem a képeskönyvszerű hozzáállás. Inkább a korból szeretnék valami érzékit elkapni, és a személyes drámára koncentrálni. Hárman írjuk a forgatókönyvet, Várkonyi Tímea alkotótársammal és Clara Royer-val, egy fiatal francia írónővel, aki megtanult magyarul. Két nővel írom a könyvet, és egy harmadik a főszereplő. 


filmhu: Egy negyedik pedig a producered, Havas Ági.

N.J.L: Ági képviselte a Türelem külföldi eladásait, majd a The Counterpart-ban is producer volt, tehát régi az együttműködésünk. Krasznahorkai Balázzsal, Nemes Gyulával és Politzer Péterrel együtt létrehoztuk a Playtime-ot, ami a közös gyártó cégünk lesz. Régen ismerjük egymást, és most hirtelen egy cég lettünk, mert azt gondoljuk, hogy így tudunk egymásnak a legjobban segíteni. Kölcsönösen vállaljuk a kreatív produceri feladatokat, de természetesen a munkához elengedhetetlen, hogy tapasztalt szakember lássa el a vezető produceri teendőket, mint az én esetemben Havas Ági, aki hajlandó a Playtime égisze alatt dolgozni. Stratégiai partnerekkel is szeretnénk kapcsolatot építeni itthon, olyan producerekkel, akik tapasztalatukkal erősítik filmjeinket, melyeket mind nemzetközi koprodukcióban képzelünk el.