sex hikaye

Nyári filmes táborok 2003.

Almáditól Árkosig

2003. július 9. - filmhu
Nyári filmes táborok 2003.
Ha akarnánk, egész nyarunkat filmes alkotótáborokban tölthetnénk. A MAFSZ-tól a Filmtett-ig, Balatonalmáditól Árkosig lehetett válogatni a táborok között. Összegyűjtöttük, hogy mi az idei kínálat.   
KVB-MAFSZ Alkotótábor
A napokban zajlik a Közgáz Vizuális Brigád és a MAFSZ "Novákpusztai Alkotótábora" Balatonalmádiban (július 6-13). A tábor 10 évvel ezelõtt az akkori helyszínrõl kapta a nevét, de mivel a Novákpusztai kastélyt 1995-ben a helyi önkormányzat eladta, a tábor Balatonalmádiba költözött. Az 10 éves születésnapját ünneplõ tábor idén - tematikailag - a forgatókönyvírásra koncentrál. Immár hagyományosan lesznek közéleti napok is (Ravazdi Kerekasztal, Pergõ Képek nap) ahol a Brigád által meghívott vendégekkel ülnek asztalhoz a táborlakókkal.

A félidőnél tartó táborról Győri Csilla, a MAFSZ titkára a filmhunak elmondta, hogy a részvevők többsége a MAFSZ filmes tanfolyamának hallgatója. Foglalkoznak filmtörténettel és dramaturgiával, valamint világításgyakorlatokkal és szinopszisírással. A szakmai segítséget dr. Buglya Sándor és Pálos György jelenléte biztosítja, de a tábor lakói Czabán György és Bakács Tibor Settenkedő aktív részvételére is számíthatnak. Balatonalmádiban van Káldy László, a függetlenfilm fesztiválok biztos befutója is, aki legújabb filmjét fogja levetíteni és elemzésre kínálni a részvevőknek.

Esténként pedig a Kubrick-életmű jelentős darabjait nézik meg, majd elemzik. A programot úgy állították össze, hogy a széles műfaji skálán dolgozó Kubrick egy-egy műve mindig éppen a szakmai gyakorlat során megcélzott műfajt képviseli.  http://www.kvb.hu/ovi.htm  

MEDIAWAVE-FAV NEMZETKÖZI FILM, FOTÓ ÉS SZÍNHÁZI TÁBOR
Rábapatona, 2003. július 11-19.

A tábor a 16 év feletti középiskolás, valamint fõiskolás és egyetemista réteg filmkészítéssel, fotózással és színházi munkával kapcsolatos ambícióihoz szándékozik hátteret biztosítani. A szakmai munkára koncentrál, pedagógiaifelügyeletet nem vállal. A tábor a tanulni és nem pusztán nyaralni vágyó fiatalokat várja, akik kellõ fanatizmussal rendelkeznek önmaguk tehetségének megmutatásához.

SZÍNHÁZ:
-    oktató: Bérczes László (rendezõ /Bárka Színház/, a Hajónapló folyóirat fõszerkesztõje)
-    asszisztens: Deres Péter (dramaturghallgató /színmûvészeti egyetem/)
-    téma: Baricco: „Selyem” címû mûve alapján színpadi improvizációkból etûdök kidolgozása,

FOTOGRÁFIA:
-    oktatók: Radu Igazság (fotográfus, kísérleti filmes, animátor, a bukaresti Szépmûvészeti Akadémia professzora), Nagy Péter (fotográfus, designer)
-    asszisztensek: Victor Velculescu, Neil Coltofleanu
-    téma: archív fotótechnikák (camera obscura), digitális fotófeldolgozás.

FILMKÉSZÍTÉS:
-    csoportvezetõk: Magyar nemzeti Attila (TV rendezõ), Hartyándi Jenõ (függetlenfilmes)
-    szakoktatók: hang - Wahl Frigyes (hangmérnök), kép és világítás – Dömötör Péter és Szepesi Gábor (operatõrök), dokumentumfilm – Domokos János (rendezõ), 16 mm és S8 technika – Csáki László (operatõr, rendezõ), animáció – Radu Igazság (animátor rendezõ, kísérleti filmes)
-    asszisztensek: Szeift Ákos, Székely Adél
-    téma: filmetûdök, dokumentumfilmek, koncertfelvételek, színházi adaptációk, önálló filmek készítése,
   
Kiegészítõ programok: a párhuzamosan zajló TUTAJSZÍNHÁZ és BILIBÁNCS Népi Hagyományõrzõ Tábor és Fesztivál (esténként koncertek, táncházak).

Szervezõk:
MEDIAWAVE Alapítvány (Gyõr), Rómer Ház Közalapítvány (Gyõr), FAV Alapítvány (Bukarest)
http://www.mediawave.hu/egyeb/tabor/filmtabor.htm

Fotó-videó tábor Erdélyben

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Kolozsvári Osztálya és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) 2003. július 20-28. között Széken rendezi meg a II. Fotó-Videó tábort, melynek célja a sajátos tájegység népi kultúrájának dokumentációs-művészi megörökítése. Újabb kori templomában található a Könnyező Mária csodatevő kép, illetve Kisszéken van a Csukás tó. 

Országos videós alkotótábort rendez a Heves Megyei Művelődési Központ Felsõtárkányon július 11-22. között. Jelentkezni lehet 14 éves kortól.
A résztvevõk 4-6 fõs csoportokban, Király Attila operatõr vezetésével gyarapíthatják ismereteiket. Az elsõ öt napban a filmkészítés eszközparkjával, a filmek elkészítésével és leforgatásával ismerkednek meg a tábor résztvevõi. A táborban az idõ és a technikai és anyagi lehetõségek szabta korlátok inkább a dokumentum, vagy kísérleti filmek elkészítését teszik lehetõvé. A második szakaszban a hagyományos és non-lineáris eszközökkel, valamint az utómunkálatokkal ismerkednek meg a tábor résztvevõi. Azok számára, akik csak a második modulban kívánnak részt venni, lehetõségük nyílik egy nagyobb idõtartamú, de korábban leforgatott anyag utómunkálatainak elvégzésére is. Kiváló szakmai elõadások és a vetítésre tervezett filmek mellett a szabadidõs programot a vadregényes Bükk és a barokk Eger kínálja.
www.mmk-eger.sulinet.hu

Filmtett–Duna Mûhely alkotótábor 2003

Idén második alkalommal kerül megszervezésre a Filmtett-Duna Mûhely alkotótábor július 17–26. között. A helyszín ezúttal az Árkos melletti Agronomus ház, a környező díszparkkal, kis tóval, a kezdetben főúri, majd Ceausescu-villával, a faluval, várrommal, stb.  A résztvevôk öt csoportban gyarapíthatják tudásukat:

filmológus csoport (vezeti Gelencsér Gábor, a Filmvilág szerkesztője és Margitházi Beja, ELTE-doktorandusz, a Filmtett felelős szerkesztője): filmnézés, filmelméleti, valamint filmtörténeti szemináriumok, filmes lap szerkesztése. Az idei tábor témája a magyar film. 

filmalkotó csoport (vezeti Cs. Nagy Sándor rendező és Lakatos Róbert operatőr-rendező): kisfilm írása, rendezése, illetve/vagy fényképezése; használható technikák: DV, S8 fekete-fehér vagy színes; az alkotócsoporton belül külön animációs műhely (vezeti Csáki László és Szilágyi Kornél rendezők) is fog működni. 

filmszínész csoport (vezeti Hajdu Szabolcs színész, rendező): filmes színészgyakorlatok, valamint a táborban készülő filmekben való szereplés. 

vágó csoport (vezeti Bredár Zsolt vágó és Csoma Zsolt vágó, rendező): a digitális vágás alapismereteinek elsajátítása, valamint a táborban készülő DV-filmek vágásában való közreműködés.

hangtechnikus csoport (vezeti Kardos József hangmérnök és Mateusz Adamczyk hangrendező-hangmérnök): filmes hangrögzítés, hangrendezés, zaj és zörej előállítás alapismereteinek elsajátítása.

Tavaly az elsô Filmtett–Duna Mûhely alkotótábort Györgyfalván rendezték meg, ennek eredményeként 14 film készült el.

KATAKOMBA – összmûvészeti alkotótábor fesztivál és szakmai fórum
 
Idõpont: 2003. július 24 – augusztus 3.
Helyszín: Tiszástõ (Kászonfeltíz), Hargita megye, Románia
Jellege: sátortábor, erdei környezetben
E rendezvény a fiatal, pályakezdõ mûvészeknek, irodalmároknak, esztétáknak és tudósítóknak fórumot teremt a szakmai érvényesülésre, a modern mûvészetet manapság egyre nehezebben értõ közönséget pedig neveli.
Az alkotótábor mûhelyei:
VIZUÁLIS MÛVÉSZETEK, FOTÓ MÛHELY, MOZGÁSSZÍNHÁZ/TÁNC, filozófia, kézmûvesmûhely, filmes műhely.
Részletes információk és bejelentkezés: tel: +40/745-972892, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , web: www.minimumparty.cjb.ne 


Címkék

ismertető , szakma



nka emblema 2012