sex hikaye

Pornótitkok

"A lényeg ugyanaz"

2003. augusztus 4. - Formanek Csaba
A nehezen elviselhető szombat délutáni hőség sem akadályozta a közönséget, hogy a Magic Mirror sátorban megtartott beszélgetésen minél többet megtudjon a hazai pornóműfaj jeles képviselőiről és a szakma kulisszatitkairól. A jelenlévő Michelle Wild, Maya Gold, Csoki és Kovi a provokatív kérdésektől sem jöttek zavarba, sőt, igyekeztek bebizonyítani, hogy mesterségüket a lehető legigényesebb módon végzik.
"Ha egy nő jót kap, abból még akar"
Csoki, Kovi, Albert Györgyi, Michelle Wild, Maya Gold és a közönség első sorai
A két híres színésznő mellett Albert Györgyi vendége volt Csoki, a tapasztalt színész, és a rendező-producer Kovi, akinek új munkája, A bujaság kertje című film a műfajban új irányt igyekszik majd felmutatni. A nagyszámú közönség oldott hangulatban és a Szigetre jellemző szókimondásos-bekiabálásos módszerrel próbálkozott zavarba hozni a meghívottakat, illetve kifejezni szimpátiáját. Mert a hangoskodók inkább ez utóbbi módon viszonyultak hozzájuk, így fejezve ki hálájukat egy-egy pikáns részletért, melybe beavatták őket.

Persze a szokásos kérdések érkeztek mind Albert Györgyitől, mind a közönség részéről, melyre nagyrészt szokásos válaszokat is kaptak. Így többek között megtudhattuk, hogy a jelenlévő pornósztárok milyen akciókat nem vállalnának el, valamint milyen párkapcsolatra számíthatnak hivatásuk mellett, és hogy van-e a partnerek között intimitás munka közben. Ez utóbbi kérdésre adott válaszból kiderült, hogy az intimitás minimális mértékben szükséges.

A közönség soraiból egy hölgy arról érdeklődött, hogy miért több mostanában a filmekben az anális szex, mint régen. Habár sokan nem csinálják, a szakma mégis elvárja újabban, hogy a filmek tartalmazzanak ilyen jeleneteket, mesélte el Kovi. Egyébként mindnyájan egyetértettek abban, hogy az anális szex nagy bizalmat és odaadást kíván a partnertől, sőt, mint Csoki elmondta, nagyobb élvezet forrása is lehet, mint az aktus megszokott formája.

Michelle Wild különleges őszinteségről tett tanúbizonyságot, amikor bevallotta, hogy 10 alkalomból átlagosan csak 4-szer élvezi a szexet munka közben, 2 esetben a "megvolt" érzés következik be, míg 4-szer történik valamilyen kellemetlen benyomás, melyből 1 borzasztó élményt jelent. A nézők statisztikai érdeklődése ezután arra irányult, hogy a többórás forgatás során meddig lehet bírni szuflával és egyébbel, illetve, hogy használnak-e valamilyen szert, ami könnyebbé teszi a jó munkateljesítményt. Ennek kapcsán tudhattuk meg, hogy az olyan profik, mint Csoki, aki már 7-8 éve dolgozik a szakmában, tudják szabályozni magukat, s az sem okoz problémát, hogy a rendező kívánsága szerint érjék el élvezetük csúcsát. Michelle Wild a másik nem álláspontját a következő bölcsességgel jellemezte: "ha egy nő jót kap, abból még akar".

Hazánkra is büszkék lehettünk, hiszen Kovi szerint a magyar lányok a legjobbak a szakmában. Fel is sorolta, hogy különböző nemzetek lányainak milyen hibái vannak. Ez az oka hát annak, hogy a mienk olyan kapósak külföldön.

Vannak persze árnyoldalai is a pornókészítésnek. Például üzleti szempontból nincs könnyű dolguk a pornófilmeseknek sem, mert a magyar piac nagyon kicsi, a külföldiek pedig ugyancsak telítettek. Így aztán egy-egy alkotásból mindössze 3-400 videópéldány fogy el. De művészi ambícióikat sem teljesíthetik ki a pornóban, hiszen bármennyire is igyekeznek új képi megoldásokkal, szereplőkkel, történettel és helyszínekkel változatosabbá tenni a műfajt, vannak jól bevett sémák, melyeket a közönség igényei miatt nem változtatnak meg. Hiszen végülis a lényeg ugyanaz.

Címkék

beszámoló , fieszta



nka emblema 2012