Rudolf Péter: Üvegtigris 2

Ízirájder iz bek

Január 19-én startol a magyar mozikban az Üvegtigris második epizódja. Öt évvel az első rész sikere után Rudolf Péter egyedül vágott neki a folytatásnak: főszerepben továbbra is a hatosfogat ámokfutása az útszéli büfénél, amely továbbra sem váltja valóra álmaikat, ám számtalan kacagtató kaland kiinduló- és végpontja.

filmhu: Hogyan jött az Üvegtigris folytatásának az ötlete?

Rudolf Péter: Rögtön az első rész után felmerült, mert rengeteg ötlet maradt, amit nem forgattunk le. Ebben a sztoriban óriási szabadság van, hiszen bárki érkezhet ehhez a büféhez, és bármi történhet. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy második epizód elkészítése mivel jár, és mennyi fanyalgást vonhat maga után.

filmhu: A folytatásos történeteknek megvan a maguk sajátos technikája, de nem nagyon van hagyománya ennek Magyarországon.

RP: Élveztem a szellemi kihívást, hogy olyan forgatókönyvet kell írni, ami azok számára is érvényes, akik most látják először a szereplőket. Az Üvegtigris sajnos egyelőre még nem érettségi tétel, így nem várható el, hogy a sztoriját pontosan ismerje a közönség. Örömet kellett szerezni egy-egy apró utalással azoknak, akik látták az első részt, de úgy, hogy aki a folytatást látja először, ezek alapján kíváncsi legyen az előző epizódra is. Nyilván lesznek benne olyan részek, amin csak az fog rögtön röhögni, aki ismeri az előzményeket.

filmhu: Az első rész sikere óta eltelt öt év. Ez megjelenik majd a filmben is?

RP: Nagyon látványos változás nem lesz a díszletben vagy a helyszínben – elsősorban az arcunkon látszik meg ez az öt év. Csak olyan kisebb változtatásokat eszközöltünk, amelyek következhetnek Laliból: nem nagy beruházások, hanem kicsi, nagyon kétségbeesett ötletek. Szerintem ebben az öt évben még pocsékabb lett a világ, ezért ők is még rosszabb helyzetben vannak.

Ugyanaz a hat főszereplő, a helyszín és a közeg Reviczky Gábor, Horváth Lajos Ottó, Rudolf Péter, Csuja Imre, Szarvas József, Gáspár Sándor

filmhu: A történetben ez hogyan fog érvényesülni?

RP: Ugyanaz a hat főszereplő, ugyanaz a helyszín és a közeg - szó szerint, mert a két rendőr is ugyanaz. Komoly veszélybe kerül az Üvegtigris és Lali, az egész életforma – ez lesz a középpontban. Picit filmesebbek vagyunk abból a szempontból, hogy jobban a történetre koncentrálunk. Az első részben sem a sztoritól dobtak hátast, hanem inkább sikerült megcsípni egy hangulatot. A forgatókönyvíró, Búss Gábor Olivér olyan bravúrosan használja az argót, hogy olvasva is kuriózum volt számomra - már az első rész esetében is hittem abban, hogy egyes fordulatai a köznyelv részévé fognak válni. Adott egy rettentő peches csapat, akik számára mégiscsak létezik egy oázis az Üvegtigris körül, ahol ők törzsvendégek: ez pedig talán értékesebb, mint látszólagos győzelmek, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés.

filmhu: A forgatókönyv írásából mennyire vetted ki a részedet?

RP: Az már az első rész írásakor kiderült, hogy jól tudok együttdolgozni Olivérrel. Az első rész esetében inkább csak bele-bele írogattam a könyvbe, vagy kértem egy-egy szituációt, most azonban erősebben benne voltam a munkában. A folytatás előkészítésekor rengeteg verzión dolgoztunk, volt olyan változat, ahol New Yorkig jutott az Üvegtigris, végül azonban csak visszakanyarodtunk a tó partjára. Összesen három – négy forgatókönyvnyi anyagot hoztunk össze.

filmhu: Melyik változat lett a végleges?

RP: Az alapképlet maradt: mindenki küszködik, és ez számunkra szórakoztató, számukra minden bizonnyal kevésbé, miközben egymás bukásain ők is nagyon jól mulatnak. Mint mondtam, veszélybe kerül az Üvegtigris, ennek a kivédése a fő vonal a sztoriban. Közben persze mindannyian hajkurásszák a nőket, mert egyik hősnél sincs békés családi háttér, öt év alatt sem tudtak megállapodni. Itt van hat férfi, de hol vannak a nők? Végig ott voltak, ott vannak az előző részben is: a pult alatt, mögött, fölött. Cingárnak éppen kezdődne valami, a szokásos cikizések közepette, Gaben sem autóban utazik már, hanem egy jó helyre próbál benősülni, Róka továbbra is seftel, de az egyik ügyének nem a megszokott következménye lesz. Más lett tehát a film, miközben ugyanaz maradt.

Mégiscsak létezik egy oázis az Üvegtigris körül

filmhu: Az első rész még Kapitány Ivánnal közösen rendeztétek, azóta azonban útjaitok kettéváltak.

RP: Szerintem ez így van rendjén. Nagyon jól dolgoztunk együtt Ivánnal az első részben, hasznos tapasztalat volt, hogy minden gondolatomat meg kellett mártani egy másik nézőpontban is - ez azonban mindkét oldalról kompromisszumokat követelt. Ugyanakkor van egy végső pont, ahol nem árt, ha egy ember hozza meg a döntéseket, és nem keverednek az egyik és másik oldalra tett gesztusok. A második rész esetében nyilvánvalóan minden hibájával és erényével együtt nagyrészt én felelek a filmért.

filmhu: Nemcsak írtad, rendezted, de az Üvegtigris főszerepét is Te alakítod. Ezt a gyakorlatban hogyan lehetett megoldani?

RP: A filmrendezés reneszánsz embert igényel, annyi mindennel kell és lehet foglalkozni. A főiskola első két évében éreztem ezt utoljára, amikor díszletet tologattam, világítottam, írtam, rendeztem önmagamat és másokat - mindez óriási öröm volt számomra. Most sem teherként éltem meg, hanem mámorként. Hogy a kérdésre válaszoljak: a színész mindig rendezi önmagát, hiszen például egy vívójelenetben sem juthat el odáig, hogy valóban ledöfje színésztársát - úgy kell ösztönösnek lennie, hogy közben tudatos is. A gyakorlatban több minden is a könnyítette a helyzetemet: egyrészt az első részben jól kidolgozottak a szerepek, ami nagy segítség volt a színészek instruálása terén. Másrészt a videókontroll valóban nagy segítség, hiszen bármikor visszanézhetem magamat. Hozzá kell tennem, hogy ebben a történetben azért elég sok minden történt a többiekkel is, ez most nemcsak Lali története, hanem hat emberé, így rajtam is kisebb volt a súly.

filmhu: Kapitány Iván távozásával elvesztetted operatőrödet is. Ha jól tudom, Te ragaszkodtál Vecsernyés Jánoshoz.

RP: Vecsével mi ugyanannak a generációnak a tagjai vagyunk, adta magát, hogy vele dolgozzak együtt.

filmhu: Vecse kíséretező típusú operatőr. Ez az Üvegtigris második részén is meg fog látszani?

RP: Nagyon komoly kompromisszumokra kényszerültünk a forgatás során, mert az évszázad legesősebb nyarát fogtuk ki, úgyhogy már az maga fifikás megoldásokat igényelt, hogy egyáltalán fel tudjuk venni a jeleneteket. Végül harminc napot forgattunk, és nagyon sok jelenetet át kellett csoportosítani. Nem lehetett azzal a metódussal, tempóban és aprólékossággal dolgozni, ahogyan azt elterveztük. Huszonöt nap külső, zuhogó esőben, légifolyosó alatt, úgyhogy ha nem volt eső, jött a repülő – rengeteget kellett várni. Voltak dolgok, amelyekről le kellett mondani: de ez a végeredményen nem látszik.  Ez Vecsernyés János érdeme – az elkészült képeknek teljesen nyármeleg hangulata van. De volt olyan eset is, hogy kifejezetten hálás voltam az időjárásnak a szükséges dramaturgiai változtatásokért. Van például a történetben egy videókamera – egy szociológus lány készít velem riportot, de elmenekül és ott felejti a kamerát. A kamerával való játék más szerepet kapott: az eső miatt a Tigris belsejében kellett forgatnunk – intimebb, helyesebb hangulata lett. Bennem egyébként is van improvizációs késztetés, úgyhogy ez segítségünkre volt a megoldás során.

A végeredményen nem látszanak a forgatási gondok  Vecsernyés János

filmhu: Egy ilyen problémás forgatás esetében mi ad erőt a befejezéshez?

RP: Egyrészt Kovács Gábor producer tartotta mindannyiunkban a lelket, humora és magabiztossága hatalmas támasz volt számomra. Másrészt akármekkora súly is az, hogy ez egy második rész, a serpenyő másik felében ott van az, hogy az ország egy jelentős része nagyon akarta, hogy ez a film folytatódjék. A Tinnye felé autózók folyamatosan azt kiabálták ki a stábnak, hogy gyerünk Lali, hajrá, ízirájder, öcsém. Egyszerűen nem engedhettük meg magunknak, hogy ne készüljön el ez a film, azért mert éppen abban az évben nem volt aszály.

filmhu: Úgy érted, hogy társadalmi megrendelésre készült az Üvegtigris második része?

RP: Igen, kötelezettségként éltem meg, lehet, hogy ez nevetségesen hangzik. De én tényleg azt szeretném, ha ezek az emberek megint jól éreznék magukat a film nézése közben, mert ez az igazi siker: ha rossz napjuk van, akkor az Üvegtigris után nyúlnak, hogy jó kedvre derítse őket. Ez óriási dolog. A forgatás helyszínén rajongók jelentek meg, akik nélkül egyébként nem is tudott volna elkészülni a film, mert az utolsó napon ők tették arrébb a Tigrist. Egyszerűen már nem volt rá ember, két helyen dolgoztunk egyszerre, ők barátilag megemelték a Tigrist és kivitték az útra.

filmhu: Ez azt is jelenti, hogy fogsz még filmet rendezni?

RP: Ha most elhangozna a szokásos bulvárkérdés, hogy mit csinálnék másként az életben, akkor azt válaszolnám, hogy jóval hamarabb fordulnék  a filmezés felé. Remélem, lesz rá még lehetőségem, addig is tanulok, tanulok, tanulok – szeretnék minden műhelytitokkal tisztában lenni. Az elkövetkezendő rendezéseimben nem kell feltétlenül nagy szerepet vállalnom színészként, no nem mondom, hogy csak annyira akarok feltűnni majd, mint Hitchcock, de nem a főszerepben képzelem el magamat.

filmhu: Az Üvegtigrisben állami szerepvállalás jelenleg nincsen, kizárólag magántőke adta össze a film elkészítéséhez szükséges pénzt. Annak idején az Üvegtigris az egyik első olyan film volt, amely a product placementtel kísérletezett és sokat is támadták ezért.

RP: Nem tartottam korrektnek ezeket a támadásokat. A kritikusok abból élnek, hogy filmekről írnak: ők ezt azért tehetik meg, mert az adott film elkészült. A termékelhelyezést be kell építeni a film történetébe: ennek mikéntje a megrendelő agresszivitásától és a produkció tartásától is függ. Nyilvánvalóan követtünk el hibákat az első részben, de nekem már akkor sem volt problémám a megrendelőkkel, sőt volt olyan jelenet, amit nagy öröm volt megírni. Ezúttal sem mozogtam kényszerpályán. Ha köldöknéző értelmiségi körök állítják, hogy kilóg a lóláb az Üvegtigrisben, akkor az számomra nem lóláb. A nézők nem hőköltek hátra, hogy „Ez meg mi?”, hanem a mai napig is a párbeszédeket idézgetik. De vannak már olyan támogatóink is, akiknek elég, ha ki van írva a nevük egy ilyen ügy mellett: ez megint csak büszkeséggel tölt el.