Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Sose halunk meg?

Abszurd halál a magyar filmben


2013. október 31. - Ruff Orsolya



Sose halunk meg?

Van, aki késtől, van, aki golyótól. Van, aki magától. Mást meg csak úgy hagynak. Felháborító, lehangoló, elszomorító, de közel sem hétköznapi halálesetek Bodzsár Márk, Pálfi György, Tímár Péter filmjeiben. De melyik a legabszurdabb? Mi tízet válogattunk össze, de a sor egészen biztosan folytatható.

 A jó mentős hagyja, hogy az idő dolgozzon helyette – mondja az Isteni műszak Fék doktora, és ő már csak tudja. Kedve szerint, de főként a rizses dobozba rejtett márkák számától függően dönt életről és halálról. Sajátos moralitása ragadós, mint a mentőbelsőre tapadt alvadt vérpaca, a pénznek azonban ezúttal sincs szaga.

Te mit tennél meg halálosan beteg anyádért? Malkáv Tibor boncmester elég sokat, akár embert is öl, ha kell. Csitt-csatt, egy határozott döfés és rántás, a kiszemelt áldozat pedig már a túlvilágon. Egy másnap kézbesített levél azonban mindent megváltoztat, és kiderül, hogy Malkávnak sokkal több köze volt a halotthoz, mint azt valaha is gondolta volna. A nyomozó az igazi bizonyíték, hogy nem csak az élet lehet abszurd.

Három nap nem a világ – gondolhatta az őrnagy, miután visszatért a dobozolásba és az őrnagy skizofréniájába belefáradt Tótékhoz. Nem így gondolja Tót Lajos, aki kisebb sokkot kap az őrnagy újabb felbukkanásakor, a kertbe száműzött margóvágó azonban mindent megold. „Négy egyforma darabba vágtam”, leheli felesége felé, aki engedelmes asszonyként csak helyeselni tudja ura döntését, hiszen a jó Lajos mindig tudta, mit hogyan kell csinálni. (Isten hozta, őrnagy úr!)

Ki az urát nem szereti, nadragulyát főzzön neki – kántálja az asszonykórus a Hukklében. Amúgy meg marad a látszatra idillikus mindennapokat élő falut fojtogató csend, a sokat sejtető pillantások, néha egy-egy temetés, és a mindenkit körülölelő nagy titok. Az öreg még mindig csuklik a padon. Vagy már nem?

Van, aki bélyeget gyűjt, vagy papírszalvétát. Más meg tetoválásokat másol a boncterembe került hullákról, mint dr. Herbák Kálmán a Végtelen percekben. A nagy tanulság: ha vízágyon szexelünk, soha ne gyújtsunk szivarra. És mindig nézzünk alaposan körül a mentőkihajtóknál.

Lajoska tiszta ideg. „Dögölj meg” – kiáltja vissza az ajtóból az apjának, de a fiú talán legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy éppen a vajon, és egészen addig gondosan rács mögött tartott, majd onnan kiszabaduló macskák jelentik a végzetet az egykor szebb napokat látott Balatony Kálmán számára. A széthúzott, iszamos belek még a sokat látott Lajost is megdöbbentik, pedig az a vég, amit saját magának szán is minden, csak nem éppen hétköznapi. (Taxidermia)

Van-e abszurdabb annál, mint mikor az ember saját halálának krónikásává válik? Nádas Péter könyve óta tudjuk, hogy időről időre az abszurd is lehet természetes. A halál felé vezető stációkon az elbeszélő szenvtelenül vezet végig bennünket, minden ember legszemélyesebb élményét pedig objektíven, már-már kívülállóként bontja ki nekünk. (Saját halál)

Valószerűtlen ez az egész – sajnálkozik a tenyérbe mászó, és állandóan a kamasz Robi körül sündörgő Laci, miután szeretője, Robi anyja, kivetette magát a lichthof ablakán. Kiszolgáltatottság és érzelmi terror tombol a Mielőtt befejezi röptét a denevérben. És ami ezután jön: rugdosós verekedés, idegek tánca, hazug könnyek. Majd egy lehangoló fürdőszoba, egy nyitva felejtett ablak, és némi trükközés. Na, meg a tökéletes gyilkosság.

Feketére égtem bazmeg – hörgi egy talpig gyolcsba csavart alak a Dealerben. Kékes fényű, drogos világ ez, melyben élni gyakran nehezebb, mint meghalni.

A dunaújvárosi Cruel World Team 1999-ben nem szerénykedett, és a Hasfalmetszőkbe aztán tényleg belegyúrt minden zsánerelemet. Adott a két botcsinálta bérgyilkos, és persze a nagybetűs Megbízás. Arról már tényleg nem ők tehetnek, hogy útjuk éppen a titkok lepattant házába vezet. Levágott fejek, élőhalottak, meg a nyakon szúrt lányka. Isteni low budget horror még a múlt századból.




Címkék

halál , abszurd





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |