Szegénylegények - Jancsó Miklós

A Szegénylegények vetítésével megkezdődik tehát a filmkritikusok tavalyi szavazásán “befutott” tizenkét magyar film televíziós szemléje. Ez a szavazás már több helyen, talán a magyar.film.hu honlapon is kiváltott némely morgolódó kommentárt. Az enyémet is. Mintha buta államtitok volna, úgy őrzik -- fogalmam sincs, kicsodák – a szavazás adatait. Nem mindegy, hányan vettek részt a játékban. Nem mindegy, melyik film hány szavazatot kapott. Nem mindegy, sőt fontos, melyik következik a tizenkettedik után, melyik a tizennegyedik, és nagyon fontos lenne megismerni az összes szavazatot kapott film címét. Minderről nekem fogalmam sincs, mert írásban sehol nem közölték. Folyosói híresztelések nagyokosai bizonyára tudják. Mármost vagy lustaságból, a nagy hagyományú magyar “schlamperei” okán nem hajlandóak nyilvánosságra hozni, vagy komoly okuk is van rá. Az a gyengéd vágy erősödik bennem, hogy akárhogy is, ha ez így van, és így marad, akkor talán nekünk nem is kellene ilyen, egyébként nagyon is méltánylandó és érdekes játékkal foglalkoznunk, mint ez a filmszavazás.
Pedig jó lett volna kicsit megbeszélni: akadt jószemű fiatalabb kritikus, aki tűrhetetlennek véli a Sátántangó és az Amerikai anzix mellőzését. Magam, kevésbé ifjan Gaál korszaknyitó csendes remekét, a Sodrásbant restellem (mármint kimaradásáért restelkedem). A Sátántangó tíz év múlva bizonyára amúgyis bekerül majd – ha lesz még efféle képzeletmozgató játék. S ha lesz, morgom megint: kevésbé legyenek titkosítva a fontos meg nem fontos részletek.

Most látom, a Szegénylegényekről nem írtam semmit. Sőt, még szomorúbb a helyzet: sajnos, régebben sem. Amikor bemutatták, Rényi elvtárs írt, Darvas József írt, nekik aztán legfeljebb Gyertyán E. válaszolhatott, hogy az eszmecsere végén Rényi elvt. mondja ki mégiscsak a végső szót. Daliás idők... Bár valami komorabb (ön)irónia is elkelne itt, hiszen a dolog vége lám az lett, hogy most sem tudnék mélyet és fontosat mondani, most már végképp nem, a mai fiatalabb nézőknek a Szegénylegényekről. Mert amit tudnék, úgy rémlik, hogy kicsit unalmas lenne, kicsit leckeízű, kicsit történelemóra lenne, no nem Ráday Gedeonról és Rózsa Sándorról, hanem “az én hatvanas éveimről”, 1965-ről meg 1973-ról, esetleg Jancsó “hosszú plánjairól”. Joggal támadna bárkinek iskolaundora, vizsgaundora. Pedig a Szegénylegények ma is remekmű, még ha nekem a Csillagosok, katonák is legalább annyira tetszik (szavaztam én kérem, mindkettőre) -- de a remekműveknek az is sorsuk, hogy minden nemzedék mást, újat fedez fel bennük. De jaj, nem tudok én ilyen új olvasatokról, új felfedezésekről. Hát talán most, nézzék az újszülöttek: ajánlok is a jelen vagy jövő ifjainak egy talán nem érdektelen szempontot: miért a Szegénylegények a legnagyobb beszédnélküli filmek egyike, miért, hogy benne a kurta vezényszavak és parancsok hangkorbácsánál (van szószerinti korbácshang is – vesszőzés), miért, hogy a szélsüvítés a legfájóbb, miért, hogy a szélsüvítés a film igazi főszereplője?

Bikácsy Gergely

Szegénylegények (1965) – Rendezte: Jancsó Miklós. Írta: Hernádi Gyula. Kép: Somló Tamás. Vágó: Farkas Zoltán. Hang: Toldy Zoltán. Díszlet: Banovich Tamás. Jelmez: Vicze Zsuzsa. Szereplők: Görbe János (Gajdor), Molnár Tibor (Kabai), Kozák András (Kabai fia), Agárdi Gábor (Torma), Latinovits Zoltán (Veszelka Imre és Kakastollas tiszt), Barsi Béla (Foglár), Madaras József (A magyardományos), Koltai János (Varjú Béla), Avar István, őze Lajos, Nagy Attila, Somogyvári Rudolf, Bárdi György, Basilides Zoltán, Fülöp Zsigmond, Velenczei István, Siménfalvy Sándor, Juhász Jácint, Tordy Géza. Gyártó: Mafilm 4. Stúdió.

M1 május 5. 20.10-21.40. Az új Budapesti 12 sorozatban