Szemrevaló 1.

Didi Danquart

Didi Danquart nálunk szinte ismeretlen rendező, pedig egyszer már majdnem itt is forgatott, csak nem kapta meg rá a pénzt. Múlt héten az Offset című filmjével debütált nálunk a Szemrevaló német filmhét vendégeként. Didi filmjeiben provokál, és felhív, toleranciára és szeretetre nevel. Remélem, hallunk még róla.

filmhu: Gyakran forgatsz külföldön. Dolgoztál már Ukrajnában, Szarajevóban és az Offset esetében Románia volt a helyszín. De te ezeket az országokat nem csak helyszínül választod, hanem dolgozol is az ottani emberek történeteivel, kultúrájával. Honnét ez a vonzódás a volt keleti blokk iránt?

Didi Danquart: Eredetileg dokumentumfilmes vagyok, és dokumentumfilmesként sokszor vetődtem külföldre, ezek a filmek a dokumentumfilmes múltam maradványai. Ahhoz, hogy érezzem az adott országot, éreznem, értenem kell azt, és ahhoz, hogy érezzem, oda kell mennem, el kell ott töltenem bizonyos időt. Én szívem szerint minden jóléti társadalomban élő embert elküldenék legalább fél évre Afrikába, vagy Dél-Amerikába, hogy ne panaszkodjon annyit, és végre megértse, milyen jó dolga van. Itt az ideje, hogy toleranciát tanuljunk itt Nyugaton, és érzékenységet mutassunk Kelet és a szegényebb régiók felé. Az Offset-ben ezt ennyire nyomatékosan nem hangsúlyozom, de ez az, ami a színfalak mögött zajlik.
 

Ezek a filmek a dokumentumfilmes múltam maradványai Didi Danquart: Offset

filmhu: Minden filmednek van politikai éle, felhangja. Olyan, mintha az lenne a célod, hogy felvilágosítsd az embereket, mintha a filmjeidben a saját forradalmadat csinálnád.

D.D.: A társadalmi környezet önmagában hordja a politikát. Szeretem felhívni az emberek figyelmét, elsősorban arra, hogy önmagukon gondolkodjanak el. Nem a happy end a célom, sem a világ Bruce Willis-i megmentése és szórakoztatni sem feltétlenül akarok. Minden film akkor kezd el működni, ha találkozik a néző érzéseivel, és a néző elkezd gondolkozni, vagy netán cselekedni, hiszen ez a képesség az, ami megkülönböztet bennünket az összes többi élőlénytől.

filmhu: Azért választottad ezt a forgatókönyvet és Romániát helyszínül, mert Alexandra Maria Lara már szerepelt a terveid közt, mint főszereplő, vagy ő akkor még nem is volt a képben, mikor már kész volt a történet?

D.D.: Én nem tudtam, hogy ő román származású, és fél életét ott töltötte, egy szerkesztőm hívta fel rá a figyelmemet. Alexandra Maria Lara akkor még nem volt ennyire ismert, mint most, ez még az Untergang forgatása alatt történt. Először nem akarta eljátszani a szerepet, de ajánlotta az apját, aki szintén színész. És akkor jutott eszembe, hogy játszhatnának együtt. Erre aztán már Alexandra sem tudott nemet mondani. De a filmben sokkal fontosabb maga az ország, Románia. Engem lenyűgöz az a változás, ami a keleti blokkban zajlik. Nálunk ilyen változások már nincsenek, nálunk már nincs új irányvonal. A volt keleti blokkban sok a súrlódás, a feszültség, de ebből valami új készül születni. Ebben a forgatókönyvben az izgatott, hogyan működik a szerelem két különböző kultúrájú ember közt, és mire képes a szerelem ereje a gyökerekkel, hagyományokkal, értékrendekkel szemben.

filmhu: A filmben nincsenek egyértelmű döntések, sok kérdést nyitva hagysz. Nem derül ki például, hogy Brindusa lefeküdt-e az esküvő előtt újra Iorgával, sőt nekem még az is csak a film felénél derült ki, hogy ők szeretők és nem apa és lánya. Ez nem baj, de az átlag néző jobban szereti a megoldott kérdéseket és a hagyományosabb dramaturgiát. Nem hátrány ez a befogadónál?

D.D.: Ez anyagilag biztosan nem kifizetődő, de tudom, hogy ez a jó út. Nem azért csinálok filmeket, hogy az emberek két órára beüljenek a moziba a pattogatott kukoricájukkal és a kólájukkal, és aztán haza menjenek, és közben, meg utána ne történjen semmi. Ezért csak döntési útvonalakat vázolok fel, nincsenek egyértelmű definíciók, akárcsak az életben.

Engem lenyűgöz az a változás, ami a keleti blokkban zajlik Didi Danquart: Offset

filmhu: A német filmeket az utóbbi időben nagyon jól fogadja a hazai közönség, mi az oka ennek?

D.D.: A legtöbb német film, a művészfilmek és a független filmek is elmozdultak a mainstream irányába. A filmeket a célcsoportnak megfelelően építik fel. A filmkészítők iparosokká váltak, a filmek pedig ipari cikké, amivel pénzt lehet keresni. A 70-es évek filmjei még lázadtak valami ellen, valami újat akartak, a mai új német film nem akar, és nem is tud újat mondani.