Szenvedély (1995-98) - Fehér György
A rendszerváltozás politikai indulatoktól lihegő idején, 1989-ben csodálkozhattunk rá első filmjére, a Szürkületre. Dürrenmatt magyarul jól ismert lélektani-bűnügyi kisregénye nyomán fenyegetően lassú fekete-fehér filmet láttunk, roppant feszültségű képsorokkal. A mai magyar filmben azóta is Fehér György (és Tarr Béla) védjegye e stílus.
A filmnyelvre, az esztétikai értékre, csak önmaga igényére figyelő elkötelezettség, ez az ars poetica és módszer, ez az önkorlátozás, bizonyos hátrányokkal is jár. Amikor a Szürkület régi filmszemlei premierjén a taps mellett a rossz helyre betévedt, más élményre vágyó „mozizócskák” közül néhányan fütyültek. Tizenegy év múltán, amikor a Szenvedély nagydíjasa lett a Játékfilmszemlének, néhányan vetítés közben kimentek. Kezdő, fiatal rendezők („izgalmat, látványt, akciót! Nagy-nagy közönséget!”) csodálkozva jelentették be, miszerint ők inkább érdemeltek volna díjat, mint az egyesek által „nézhetetlennek” bélyegzett Szenvedély.
Talán a képre is kellett volna figyelniük, nemcsak az akció-izgalmakat lesniük. Fehér György a hazai fekete-fehér mozinak új lehetőséget adott mindkét filmjével. Lehetőséget adott olyan kiváló operatőröknek, mint a kevésbé ismert Gurbán Miklós, meg az ismert és többször kitüntetett Máthé Tibor.
A Szenvedély egy híres amerikai detektívregény nyomán készült. A Postás mindig kétszer csenget eddig is a legkülönbözőbb stílusú filmek létrejöttéhez adott alkalmat. Visconti annakidején a neorealista stílust megteremtő, mára klasszikus Megszállottságot forgatta a könyv motívumai nyomán. Említettem, Fehér és Tarr Béla filmjei között nyilvánvaló bizonyos rokonság: ezt nemcsak sokat látott esztéták és kritikusok vélik így, de igazolja az a tény is, hogy Tarr forgatókönyvírója volt a Szürkületnek. A két alkotó szintén csak a könyv motívumait használta: a történet ezúttal valamikor a harmincas években Magyarországon játszódik: sárban és esőben - szürkületben és szenvedély-örvényben.
Ehhez a feszültséget és a csendet izzóan kifejezni tudó színészek kellenek. Haumann Pétert a Szürkületig inkább fecsegő mozikból ismertük, Székely B. Miklóst mindig a hallgatásáról – Fehér mozijának törvényét mindketten egyaránt megértették. Most, a Szenvedélyben Bánsági Ildikó, Derzsi János, és a lassan titáni erejűvé váló Djoko Rosic (nekünk Dzsoko Roszics), számtalan magyar film szerb-bolgár színésze garantálja a fojtott erőt. Hallgatni kell – amíg nem csikordul rémesen valami, amíg nem kiált jajgatva valaki.
A filmszemle idején vetíti most a televízió a két évvel ezelőtti szemlegyőztes opuszt. Vannak filmek, melyek egészen biztos, hogy nem a tévé képernyőjére születtek. A sötét jelenetekben gazdag filmek mindenképpen. Fehér hatalmas és lassú totálképei, vagy közelhozott emberi arcainak nagy csendjei vajon élnek-e másutt, mint a mozivásznon? Csak találgatni lehet: félő, hogy idegen marad a „színes, harsogó akciódobozban” – de az is lehet, a fekete-fehér megannyi árnyalata a szürke sokfélesége a televízióban is hitelessé válik. Mint Fehér előző filmjében, a Szürkületben a füstök, a felhők, a ködbe borult erdőhátak, itt a féltékenységi dráma, a baljós csendek, elhallgatások mögötti szürkeség, a jajgatás előtti és utáni fekete meg fehér – hátha talán mégsem a tévé hibás, ha vakok maradunk e látványra – hanem az, hogy moziban is elszoktunk az értelmes és feszült lassúság erejétől és hangulatától.
A mostani Filmszemle előtt forrong a szakma: azért forrong, hogy nemcsak „állami rendelésre”, de belső rendelésre, nemcsak tömegsikerre, de a maradandóságnak is születhessenek alkotások: mint a Szürkület vagy a Szenvedély.
Bikácsy Gergely
Szenvedély (1995-98) - Rendezte: Fehér György. Írta: James M. Cain A postás mindig kétszer csenget című regényéből Tarr Béla és Fehér György. Kép: Gurbán Miklós. Vágó: Czeilik Mária. Hang: Rozgonyi Gábor. Díszlet: Vayer Tamás. Jelmez: Pauer Gyula. Szereplők: Derzsi János, Dzsoko Roszics, Bánsági Ildikó. Gyártó: MTV Drámai Szerkesztősége, MTV FMS, Budapest Filmstúdió. 155 perc.
m1 - február 3. szombat 22.40.
