sex hikaye

TIFF: 14 éves, és már filmezik

Let’s Go Digital!

2011. július 4. - Cristina Grosan
TIFF: 14 éves, és már filmezik

A “Let’s Go Digital”-t először 2005-ben a Transylvanian International Film Festival keretein belül rendezték meg. Ez volt a TIFF első igazi lépése a fiatalok oktatása terén, és érdekfeszítő pillanat egyúttal a filmgyártásban is. A workshop gyorsan beindult, az első bemutatkozás óta sikeres, ezért a későbbiekben további workshopokat szerveztek, télen a Fekete-tengernél, vagy a szomszédban, Bukarestben.

A workshop azokat az ország egész területéről érkező 14 és 18 év közötti fiatalokat célozza meg, akik lelkesednek a filmekért, fotózásért és művészetekért általában. A jelentkezés után tíz fiatalt választanak ki, akik végigmehetnek a filmkészítés minden lépcsőjén koordinátorok és trénerek segítségével (román filmes egyetemek hallgatói, vagy szakmaibeliek). A résztvevők kapnak kamerát, számítógépet a vágáshoz és a workshopon megtanulhatják a filmkészítés egész folyamatát.

 

tiff3_500


2007-től kezdve az Lest's go Digital visszahívja a korábbi résztvevőket is azzal a céllal, hogy vezessék a fiatalabbakat és felügyeljék a filmkészítést a workshopon. “15 éves voltam, amikor részt vettem az LGD workshopon, ez mérföldkő volt a fejlődésemben. Lehetőségem volt találkozni olyan fiatalokkal szerte az országból, akik érdeklődtek a film, a művészet és a szépség iránt. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. Az LGD a filmezés és tervezés egy új dimenzióját nyitotta meg elöttem. Azt mondjuk nem hiszem, hogy különösebben befolyásolt abban, hogy egyetemen is a filmezést válasszam. De az biztos, hogy ösztönzött, hogy többet tanuljak a filmről” – mondja Diana Jaleru, aki idén kapta meg a filmes diplomáját.

tiff4_500


7 év telt el, 9 alkalommal rendezték meg, és úgy tűnik a workshop egyre népszerűbb. “Majdnem 100 jelentkezőnk volt, és mindegyikük tudott mutatni valami érdekeset a vizuális művészetek és a filmezés terén. Sajnos csak 15 résztvevőt választhattunk ki. Sokan voltak olyanok, akik már másodszorra vagy már harmadszorra jelentkeztek.” – mondta Iulia Rugina, a workshop koordinátora, ő maga is filmrendező.

tiff1_500


A Transylvanian International Film Festival uralja Kolozsvár utcáit minden évben május végén. A Let’s Go Digital érdekes workshop fiatal középiskolásoknak, akik ha kedvet kaptak a filmkészítéshez, most már Bukarest után a kolozsvári egyetemen is továbbtanulhatnak a TV- és Filmszakon (románul és magyarul egyaránt). Vajon abban reménykedtek, hogy új filmtehetségeket találnak a legfiatalabbak között? Iulia Rugina helyesbített: “Az LGD-nek sosem volt célja felfedezni új tehetségeket, ez magától megtörténik. Az LGD résztvevők új útjait fedezik fel a kifejezésnek, képhasználatnak, néha szavak nélkül. Felfedezhetik az erejét ennek a médiumnak. Néhányuknak ez az első lépés a további filmes karrierhez. Másoknak ez csak egy bemutató arról, hogy mit is jelent a film igazából. Az LGD nem csak azért fontos, mert közelebb hozza a filmkészítést a fiatalokhoz, hanem kinyitja az emberek szemét, és megváltoztatja a nézőpontjukat.”

tiff5_500

Diana Jaleru is mererősítette Rugina gondolatát: “Az LGD-nek nem célja tehetségeket felfedezni, ez nem egy felkészítő filmes egyetemek felvételijére. Sajnos Romániában a mozi haldoklik, így a TIFF, az LGD és általában a filmfesztiválok fontosak a fiatalok, és a jövő közönségének tanításában."

Az a pletyka járja, hogy a fiatalok keményen dolgoztak egész nap (és persze még keményebben éjjel, a partikon), kihasználva a rivaldafényt, amit egy ilyen esemény kínál. A végső vetítésükre kíváncsi nézők reménykedve, talán a még újabb román hullámot keresve ülnek be. A résztvevők ezt úgy tűnik, nagyon élvezik. Nem hibáztatom őket. Bárcsak nekem is lett volna egy LGD workshop-om, amikor 15 éves voltam.

(fotó: Ana Mares & Adi Marineci, fordítás: Czémán Zsófia)






nka emblema 2012