sex hikaye

Török-Illyés Orsolya: Vannak hiányosságaim a spontaneitás terén

Interjú a Bibliothéque Pascal főszereplőjével

2010. március 25. - Vodál Vera
1-1  /  3
Török-Illyés Orsolya: Vannak hiányosságaim a spontaneitás terén

Hajdu Szabolcs múzsájával, Török-Illyés Orsolyával beszélgettünk a Bibliothéque Pascal apropóján. A színésznő mesélt megismerkedésükről és kettejük szimbiózisáról, agyi és gyomortájéki hozzáállásról, színész ikonokról, sodródásról, hivatáshoz való viszonyról, favágásról, kocsiban alvásról és arról, hogyan képzeli el magát a nyugdíjas években.



Filmhu: Tegnap néztem a Macerás ügyeket, és eszembe jutott, hogy a 'pletyka szerint' a Ti megismerkedésetek Szabloccsal az a bizonyos udvari jelenet. Tényleg így volt?

Török-Illyés Orsolya: Igen, legalábbis hasonlóan. Egy buliban találkoztunk, a marosvásárhelyi vártemplomban. Hallottam róla, hogy a Simó-osztály odajött egy közös workshop-szerűségre, de én még akkor nem találkoztam velük. Megjelentem ezen a bulin, és Szabolcs rám mutatott. És mindaddig úgy tartotta a kezét, míg oda nem mentem és meg nem fogtam.

Filmhu: Mit gondolsz, hol lennél most, ha az osztályfőnökök nem szervezik meg ezt a találkozót?

TIO: Szerintem valahol egy erdélyi színházban - talán Sepsiszentgyörgyön - játszanám egyik szerepet a másik után. De végülis ez is megvolt. Az az igazság, hogy abban az időszakban, amikor Szabolcsot megismertem, már nagyon kezdett magamból abban a közegben elegem lenni. Nagyon váltani akartam, úgy éreztem, hogy elég abból a környezetből és a főiskolai struktúrából. Biztos, hogy előbb-utóbb valami szétrobbantotta volna ezt a világot, amibe beleszülettem, és amiben szinte magától értetődően következtek a dolgok. Ott laktam a főiskolával szemben, szüleim színészek, anyám ott tanított a főiskolán, és bármennyire is lázadtam ez ellen tinédzser koromban, végül mégis ebbe a világba sodródtam bele. Egy barátom, Kovács András Ferenc tanácsára mentem végül a Színművészeti Főiskolára, ő mondta, hogy ez olyan mint a himlő: túl kell esni rajta, ha ezzel akarok foglalkozni. Elkezdtem, de két év után teljesen kimerültem, azt éreztem, hogy csak azt ismételgetem, amit addig sem tudtam. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy történjen valami változás az életemben.

Filmhu: És nem hiányzik az erdélyi közeg, illetve a 'valahova tartozás', a társulatban való munka?

TIO: Ilyen szempontból nincs bennem semmiféle nosztalgia, mert pontosan ezek voltak azok a dolgok, amik fojtogattak. Azokkal az emberekkel, akik fontosak voltak számomra, ma is tartom a kapcsolatot, az osztályvezető tanáraimtól kezdve a kollégáimon keresztül csomó mindenkivel. Azok a városok is fontosak nekem, bizonyos értelemben, de a társulatban létezésben volt részem két évig, Sepsiszentgyörgyön, és az nem igazán az én világom. Talán azért, mert szeretek egyszerre egy dologgal foglalkozni, de azzal nagyon. És lefárasztott, hogy egyik előadást csináljuk a másik után, nagyon kimerített, hogy folyamatosan színpadon vagyunk. 


tio_int_maceras_sz1
Mindaddig úgy tartotta a kezét, míg oda nem mentem és meg nem fogtam
(Jelenetkép a Macerás ügyek-ből)

Filmhu: Akkor a film a te első számú közeged?

TIO: Ezt így nem mondanám, a színház is közel áll hozzám, csak nem nagy általánosságban, hanem ha felmerülne bennem, hogy szeretnék egy bizonyos fajta előadást látni, amit nem látok magam körül. Körülbelül így szokott nálam körvonalazódni, hogy mit szeretnék csinálni, hiányérzet generálja, ami az aktuális állapotomból következik, és úgy érzem, hogy talán másoknak is van erre igényük. Nekem nagyon nagy reveláció szokott lenni, ha olyan előadást, filmet látok, amire épp a lelkemnek szüksége van. Kicsit olyan, mintha én fedeztem volna fel azt.

Filmhu: Tehát nem szerepekben gondolkozol, hanem 'nagyobban'?

TIO: Egyáltalán nem. A főiskolán is valahogy 'magamra húztam' a szerepeket, soha nem azon gondolkoztam, hogy nekem hogyan kéne ahhoz alakulni, hanem azon, hogy hogyan tudom az adott  szerepet magamhoz, a saját egyéniségemhez tapasztani.

Filmhu: Érdekes volt újranézni Szabolccsal közös filmjeiteket. A Macerás ügyekben benne van a megismerkedésetek, illetve arról szól, hogy jön egy nő, aki fenekestül felforgat mindent. És valahol a Tamara is erről szól, csak más közegben, más hangsúlyokkal. Abban az időszakban mennyiben folytál bele a történetekben, és most hogyan kell elképzelnünk az előkészítési folyamatban játszott szereped?

TIO: Amit először láttam Szabolcstól, az a Necropolis volt, és nagyon nagy hatással volt rám. Kevés kortárs film jutott el hozzánk, mert nem nagyon volt hol megnézni őket. Amit láttunk, azt is éjszaka, amikor másolt kulccsal belopództunk a főiskolára filmet nézni. De ezek is régebbiek voltak, amiket az Odeon akkoriban kiadott, és a videotárba bekerültek. Szinte semmit nem láttam, ami teljesen 'mai' lett volna, és a Necropolis teljesen letaglózott, amikor Szabolcs megmutatta. Egyáltalán, a tény, hogy ez a csávó csinálta ezt a filmet, illetve a színészi jelenlétnek az a teljesen másfajta dimenziója, amihez semmi közöm nem volt, hiszen abszolút a klasszikus színházi világban mozogtam. A következő reveláció az volt, hogy Szabolcs mennyire megosztja ezeket a dolgokat, természetes volt számára, hogy engem is bevon minden ötletébe és minden gondolatába, és ez nagyon inspirálólag hatott rám.  A legelső közös munkánk a Kicsimarapagoda volt. Azután elkezdtünk egy másik filmet, amiből két jelenetet le is forgattunk, gerilla módon. Azt hiszem, ezeket soha nem hívattuk elő, mert nem volt rá pénzünk. Az a lényeg, hogy holnap estig volt a címe.  Teljesen kész forgatókönyv volt, és azt már együtt írtuk, méghozzá úgy, hogy egyikünk írta valameddig, és a másik onnan folytatta. Ez leginkább egy játék volt, a saját szórakoztatásunkra csináltuk. Ekkor szoktam rá a dohányzásra: ültünk a hideg lakásban, és mindig, amikor elakadtunk, Szabolcs közölte, hogy "na, én elszívok egy cigit, te meg írd meg ezt a részt". És a sokadik ilyen után úgy döntöttem, hogy inkább én is elszívok egy cigit. (nevet) Amikor Sepsiszentgyörgyön dolgoztam, Szabolcs is ott élt nagyrészt velem, sőt, Peer Gyntöt is játszott ott.  Akkor írta a Macerás ügyek-et, emlékszem, hogy megkínlódott vele rendesen. Nagyon érdekelte ez az erdélyi közeg, mindig elkószált valamerre, és mindig talált valami érdekeset - a Bibliothéque Pascal is abból az időszakból eredeztethető. Szóval sehogy sem tudott a dolgára koncentrálni, úgyhogy volt, hogy megkért, hogy zárjam be a szobába. Betettem neki két üveg ásványvizet, meg másik kettőt, amibe pisilni tud, és rázártam az ajtót. Persze hazafelé már messziről láttam, hogy az ablakban ül és nézelődik. (nevet) Akkor is mindig elmondta, hogy hol tart, mivel küzd éppen. A Macerás ügyek-ben ki is vagyok írva, mint forgatókönyvíró, de nincs ennek különösebb jelentősége. Valóban volt benne néhány jelenet, amit én írtam, de ezt már nem is igazán tudjuk, hogy mi-kinek pattant ki a fejéből, nem tartjuk számon, nem is lehetne nyomon követni, hogy mi inspirálta ezt vagy azt a dolgot. Később Szabolcsnak olyan rutinja lett az írásban, hogy én kihátráltam ebből, mert, ha van valami ötletem, azt ő sokkal gyorsabban és ügyesebben megírja, mintha én tenném.

tio_int_portre_sz2
Már nem is igazán tudjuk, hogy mi-kinek pattant ki a fejéből
(Fotó: Valuska Gábor)
Nézegess képeket Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról!

Filmhu: És a Fehér tenyér esetében ugyanannyira bevonódtál, mint azoknál a filmeknél, amelyekben játszol?

TIO: Abszolút, sőt, akkor sokkal inkább, hiszen volt rálátásom az egészre. Ha játszom a filmben, akkor egy idő után eltávolodom ettől a 'nagy közös részétől', körülbelül a gyártási-előkészítési szakaszban. Ez egyfajta védekezés, mert nagyon megnehezítem a saját dolgomat, ha nem így teszek. Mondok erre egy példát. A Bibliotheque Pascal keret-jelenetét forgattuk, ami érzelmileg nagyon nehéz feladat volt, mert egy nap alatt vettük fel a tíz perces jellenetet, és ez azt jelentette, hogy reggeltől-estig ugyanabban az állapotban kellett lennem, nem lehet abból kilépni. Közben fél füllel hallottam, hogy van valami nyersanyag probléma. Abban a pillanatban nekem blokkolnom kellett ezt az információt, hogy semmilyen hatással ne legyen a munkámra, ne görcsöljek rá arra, hogy kevés a nyersanyag, és nekem itt nagyon gyorsan, nagyon hirtelen valami nagyon jót kell alakítanom. Mindenképp más ez a helyzet, mint egy olyan színész esetében, aki beugrott egy napra, vagy akár főszerepet játszik, de nem kötődik olyan szorosan a produkcióhoz. A Fehér tenyér-nél a vágás során is többször bementem, tudtam véleményezni a dolgokat. Ha a Bibliothéque Pascal-nál belépek a vágószobába, akkor valószínűleg azt mondtam volna, hogy ha lehet minden jelenetet vágjatok ki, amiben benne vagyok! (nevet)

Filmhu: Azt mondod, hogy ki kell zárni bizonyos dolgokat. Ugyanakkor több jelenetben szerepel a filmben lányotok, Lujza, ami azt feltételezi, hogy bizonyos forgatási napokon egyszerre kellett anyaként és színésznőként helyt állnod, ami számomra elképesztően nehéznek tűnik. Hogyan lehet ezt kivitelezni?

TIO: Ne tudd meg. Ráadásul, amikor elkezdtük a filmet, Lujza 3 és fél éves volt. Azóta eltelt két év, most már más a helyzet, más szinten van szellemileg és fizikálisan is. Amikor elkezdtük a forgatást, a 400 statisztás bábozós nagyjelenettel kezdtünk, ott volt Lujza, és éjszakában forgattunk. Ott vért izzadtam. Ráadásul rettenetesek voltak a körülmények, nagyon hideg volt, esett az eső. És a gyerek, ha jelen van, az agyad nyolcvan százalékát lefoglalja. Én mindig arra figyeltem, hogy Lujzával minden oké legyen, tudja, mi a dolga, mi a kelléke, ne egye meg a kürtöskalácsot, csak annyit, amennyit az előző jelenetig megevett belőle. És akkor elhangzott, hogy "tessék", és rájöttem, hogy nekem is feladatom van. Rettenetesen nehéz volt, ugyanakkor nem lett volna könnyebb az sem, ha  egy idegen gyerekkel kell létrehozni azt, ami a vásznon látszik a mi kapcsolatunkból. Az sokkal több időbe és energiába került volna.

A cikk folytatódik, lapozz!





1-1  /  3

nka emblema 2012