Vágvölgyi B. András: Az árulás nagyon jellemző országunkra

Vágvölgyi B. András első rendezése A hatodik koporsó címen indult még 2006-ban: 1989-ben Nagy Imre miniszterelnök és a per négy másik kivégzettjének a maradványai mellett ugyanis volt egy hatodik, üres koporsó is, ami a névtelen forradalmárok, a fegyveres szabadságharcosok, a pesti srácok hamvait szimbolizálta. Közben 2010 lett, A hatodik koporsóból pedig Kolorádó Kid, '56-os film helyett film noir, flaszter western, vagy Jailhouse Rock. Interjú a rendezővel.

Filmhu: Mikor jutott először eszedbe, hogy filmet készíts?

Vágvölgyi B. András: Az életben? Még gyerekkoromban. De komolyan akkor kezdett el foglalkoztatni a filmkészítés, amikor egy évet a Harvardon töltöttem. A filmes mesterkurzust Dusan Makavejev tartotta, aki nagy hatással volt rám. Régóta szerettem volna játékfilmet készíteni, korábban dokumentumfilmeket csináltam –, de akkor eldöntöttem, hogy ha lesz rá lehetőségem, belevágok. Amit most a Filmszemlén látni fogunk, az tulajdonképpen 2003 óta foglalkoztat.

Filmhu: Miért épp’ ez a történet?

Vagesz: A filmkészítés a lehetőségekről is szól, akkoriban egy teljesen más történet is volt a fejemben, de Eörsi László barátom, aki az ‘56-os fegyveres harcok történetével foglalkozik, megkeresett ennek a sztorinak az alapelemeivel, és ez eldöntötte a kérdést. 2003-ban úgy gondoltam, hogy ezt a filmet a forradalom ötvenedik évfordulójára össze lehetne hozni, megírtam a forgatókönyvet, de addig-addig tolódott, hogy csak 2006-ban kezdtünk el forgatni. Akkor már világos volt, hogy ez a mozi nem lesz ott az évfordulós filmek között. Mondjuk, amikor elkezdtem írni a könyvet, nem gondoltam volna, hogy ennyi ‘56-os film készül majd, és ilyen vegyes minőségben. Mire az én filmem elkészült, az ‘56-os film leírt kategória lett, gyakorlatilag lejáratódott, ezért én nem is szeretem a saját filmemet ebbe a csoportba sorolni.

Filmhu: Ezek szerint nem tudsz azonosulni azokkal az ‘56-os filmekkel, amik idáig készültek?

Vagesz: Különböző minőségű dolgok születtek az évfordulót meglovagolva. Én inkább azon gondolkoznék el, hogy miért van az, hogy míg a rendszerváltás előtt remek filmek készültek a témában, az Eldorádó, a Megáll az idő, a Szamárköhögés, a Szerencsés Dániel, és még sorolhatnám, addig a rendszerváltás után ezzel a témával a filmesek nem tudnak mit kezdeni. Pedig ‘56 egy pozitív esemény a magyar történelemben, és ráadásul még látványos is, tehát nagyon alkalmas a megfilmesítésre. Ennek talán az lehet az oka, hogy a rendszerváltás előtt egy helyről jött a pénz, azzal az egy hellyel, módjával ugyan, de lehetett szemtelenkedni – a nyolcvanas években már mindenképp –, és a filmesek feszegették is a határokat rendesen. A ’88-as Eldorádóban a fegyveres felkelő – akit Sőth Sándor alakít – már abszolút pozitív figuraként jelenik meg.

Ma viszont sokan nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy nehéz pénzhez jutni, ha filmezni akarsz. Áttekinthetetlenebb a helyzet, hogy honnan, kitől, melyik politikai hatalomtól érkezik a pénz, kivel kell megállapodni, kivel lehet szembe menni, ezért a legtöbben inkább nem is vállalkoznak erre. A román film a példa, hogy a rendszerváltás után is lehet erős állításokat tenni, lehet rendszerkritikusnak lenni, csak ez Magyarországon valamiért úgy alakult, hogy a könnyebb megoldásokat keresik a filmesek. A romantikus komédiák és a ’30-as évekbeli magyar filmek remake-jeinek országa lettünk, ami méltatlan a magyar film hagyományaihoz. Persze, kellenek az olyan filmek, amik elvarázsolják a nézőt, kell a szórakoztató film, de a lehetőségeink meglehetősen korlátozottak: akciófilm nem lehet, mert az nagyon drága műfaj, de mondjuk a krimi, vagy a sötét műfajok bármelyike megjelenhetne a magyar szórakoztató filmben.

Filmhu:: Nem csak az akciófilmbe törne bele egy rendező bicskája. Neked is meggyűlt a bajod a pénzzel...

Vagesz: Hát persze, az első perctől kezdve ez volt a legnagyobb akadály. Négy évvel ezelőtt forgattunk először, azóta húzódik a projekt. Ezt a filmet 32 nap alatt forgattuk le, ha ez egy nyugat-európai film, akkor 45, ha amerikai, akkor 70 nap állt volna rendelkezésre. A 32 nap azzal járt, hogy néha snellben kellett forgatnunk, vagy más esetben, ha volt egy frankó díszletünk, nem tudtuk teljesen “kiforgatni”. Ennek ellenére úgy érzem, hogy megoldottuk a helyzetet; lényeges dolog nem maradt ki a filmből, komoly kompromisszumra nem kényszerültünk. Nem érzem úgy, hogy bármilyen szempontból torzó lenne, amit a vásznon látnak majd a nézők. Sőt, a legutóbbi verzió 110 perces volt, amiből még nyestünk 15 percet, hogy feszesebb, lendületesebb legyen, így most a végleges változat 95 perces. Ezek is kiváló jelenetek voltak, jól fognak majd mutatni a dvd-n, de mégis be kellett áldozni őket, hogy ne lassítsa le a film ritmusát. Főleg a zárkában játszódó jelenetekből hagytunk el, ahol a Nagy Zsolt – Gáspár Tibor páros remekel.

Filmhu:: Ők a központi figurák. Hogyan választottad ki őket a szerepre?

Vagesz: Zsolttal csináltunk egy próbafelvételt, eredetileg nem is a nagyjátékfilmhez, hanem egy előtte futó kisfilmhez kerestünk szereplőket. Ez a kisfilm az ’50-es években játszódott volna, egyfajta előtörténetet adva a nagyfilmhez. Ennek a castingján Zsolt úgy felrúgta a spiclit alakító kollégáját, olyan beleéléssel tette helyre a besúgót, hogy öröm volt nézni. Erő és vagányság volt benne, ami nagyon meghatározza a Kolorádó Kidben játszott figurát is, és ettől kezdve tudtam, hogy Zsolttal meg fogjuk érteni egymást. Amikor Zsolt megvolt, a többi szereplőt már hozzá kerestük.