sex hikaye

Világvallások nyomában – A Buddhizmus

Szabó Mihály

2009. január 19. - filmhu
Világvallások nyomában – A Buddhizmus
Szabó Mihály rendező-operatőr 2000-ben készítette a Világvallások-sorozatának első darabját, akkor a hindu hitvilág volt érdeklődésének középpontjában. Az iszlámot, a zsidó istenhitet és a katolicizmust bemutató munkái után legutóbb a buddhizmusra esett a választása. Az alkotó ezzel a filmjével debütál a szemlén, Szabó Mihályt kérdeztük, ő e-mailben válaszolt.

Filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?

Szabó Mihály: A Világvallások sorozatot azzal a céllal kezdtem forgatni, hogy a közszolgálati csatornákon és az oktatásban is felhasználható ismeretterjesztő filmeket készíthessünk világunk kultúráit alapvetően meghatározó vallásokról. Reményeim szerint a filmben elhangzó információk hozzájárulnak ahhoz, hogy egy művelt, saját és mások kulturális gyökereit ismerő és azt tisztelő társadalomban élhessünk. Az elmúlt évben érkeztünk el a sorozat ötödik epizódjához, amelynek témája a Buddhizmus.

Filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?

Sz.M.: A szakértők kivételével gyakorlatilag ugyan azon kollégákkal dolgozom az elmúlt évek során. Szakmailag és emberileg is egy összeszokott csapat vagyunk.

Filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?

Sz.M.:  A költségvetés 60%-át a Magyar Mozgókép Közalapítvány biztosította.  Az utazásokat, amelyek ezen film esetén meglehetősen költségesek voltak, az Ukrán Légitársaság finanszírozta. Éltünk az utólagos 20%-os támogatással is és a thai, illetve az indiai nagykövetség is segítségünkre volt. Természetesen egyesületünk is hozzájárult a film költségeinek biztosításához.

Filmhu: Mi  volt a legjobb élményed a forgatás alatt?

Sz.M.: A Buddhista szent helyek atmoszférája igen különleges volt. Személyes élményeket korábban még sosem szereztem ebből a kultúrkörből.

Vissza a körforgásba

Filmhu
: Mi  volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?

Sz.M.: Az indiai és nepáli forgatások fizikailag voltak igazán megterhelők. A stábból senki nem kerülte el a különböző betegségeket. 

Filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

Sz.M.: Főként a dokumentumfilmekre és az ismeretterjesztő filmekre figyelek.

Filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?

Sz.M.: Igazán megtisztelő, hogy a versenyfilmek közé került filmünk, de díjra nem érzem esélyesnek. Amennyiben a közönségnek tetszik és építő kritikát kapok, elégedett leszek. 

Filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

Sz.M.: Őszintén mondom, sem túl jó, sem túl rossz bonmotot nem tudok kiragadni.

Filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

Sz.M.: Egy igen hosszú utazást követően késő éjszaka érkeztünk meg a nepáli-indiai határhoz közel található Lumbinibe, Buddha születésének helyére. Ott, azon a teliholdas éjszakán bizony nem keveset álltunk mire sikerült azt az egy „jelenetet” felvenni.

Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?

Sz.M.: A sorozat egyes epizódjainak televíziós sugárzásait megelőzően az Urániában rendszeresen tartunk vetítéseket. Eddig teltház előtt játszották, ami bíztató, de miután alapvetően televíziós sugárzásra készült a sorozat és a Magyar Televízióban és a Duna Televízióban mindig bemutatták és több alaklommal ismételték, ha ez így marad, azt gondolom elég sok nézőhöz eljuthat a film. 

Filmhu: 40 éves lett a szemle, mi a legmeghatározóbb élményed a magyar filmszemlével kapcsolatban?

Sz.M.: Miután először neveztem és került versenyfilmek közé egy filmem, így nézzétek el nekem, hogy a 40. Jubileumi Filmszemle lehessen a legmeghatározóbb élményem.

A film adatlapja a szemle hivatalos honlapján olvasható!

Képek a filmből

Előzetes:






nka emblema 2012